A szovjet-amerikai kapcsolatok katonapolitikai vonatkozásait elemző kandidátusi disszertációmat 1989 májusában védtem meg, a szakirodalom összegyűjtése és áttekintése, az információk rendszerezése és az anyag végső összeállítása 1987 második felében és 1988-ban történt.

Aligha akad olyan ember, akinek ezekről az évekről ne jutna eszébe azoknak a mély politikai változásoknak a sora, amelyek a későbbiekben elvezettek a rendszerváltáshoz az európai (volt) szocialista országokban. Azt is pontosan tudjuk azonban, hogy 1988-ban a jövőt fürkésző legmerészebb politikusok és biztonságpolitikai szakemberek sem látták előre — sem Keleten, sem Nyugaton — a bekövetkező események rendkívüli sebességét. Akkoriban az már látszott, hogy a Varsói Szerződés tagállamaiban (a Szovjetunió kivételével) valószínűleg nem tartható fenn sokáig az egypártrendszeren alapuló társadalmi berendezkedés, de maga a Varsói Szerződés és az annak alapját képező Szovjetunió még többé-kevésbé szilárd konstrukciónak tűnt.

1988-ban az információk nem jósolták a szocializmus közeli végét, ellenkezőleg, többségében hitelt adtak a gorbacsovi elképzeléseknek. Elsősorban ezzel magyarázható, hogy a Nyugat mindvégig kiállt Gorbacsov mellett, támogatta reformjait, egyenrangú és hosszú távú partnernek tekintette.

Meggyőződésem, hogy a hibák kijavításának egyik legfontosabb összetevője a kritikus elemzés. Ez a meggyőződés vezetett a disszertáció összeállítása során is. Akkor úgy láttam, hogy kihasználtam a kritikai lehetőségek maximumát: a nyugati fél (NATO, Egyesült Államok) korábban szokásos egyoldalú és egysíkú elmarasztalása helyett a két szembenálló tábor és a két nagyhatalom egyenlő megítélésté helyeztem elemzéseim középpontjába.

Most is az a véleményem, hogy az egyenlő elbírálás elve alapvetően érvényesült disszertációmban. Ezzel együtt is érzem, hogy nem sikerült maradéktalanul levetkőznöm a korábbi beidegződést. Röviden szólva 1988-ban még egyértelműen elfogult voltam a szocialista országok, a Szovjetunió, a Varsói Szerződés (ezen belül hazám) iránt. Jobbat feltételeztem, mint ami a valóságban volt, és ez kiérződik disszertációmból is.

Amikor felkérést kaptam a disszertáció megjelentetésére a katonatudósok tanulmányait publikáló sorozatban, két megoldás közül választhattam. Az egyik megoldásnak megfelelően kiemelhettem volna a disszertációból minden "ideológiai töltést", meghagyva a száraz tárgyi elemzést. A másik megoldásként az kínálkozott, hogy egy előszóban elmagyarázom a Tisztelt Olvasónak, milyen konkrét körülmények figyelembevételével célszerű átlapozni ezt a tanulmányt. A második változatot választottam, mivel a tényanyag felsorakoztatása mellett fontosnak tartom a tanulmány hangulatát is. Márpedig ez a hangulat múlhatatlanul elveszne, ha megpróbálnék minden személyes véleményt kigyomlálni. Tulajdonképpen nem is tudnám ezt megtenni, annyira átszövik a dolgozatot a szubjektív megítélések.

Kérem a Tisztelt Olvasót, hogy a következő oldalak olvasása során gondolatban helyezze el a kezében tartott anyagot a nyolcvanas évek végének viszonyai között.