Az 1949. április 4-én Washingtonban aláírt Észak-atlanti Szerződés, összhangban az Egyesült Nemzetek Alapokmányának 51. cikkelyével, kollektív védelmi szövetséget hozott létre. A Szerződés meghatározatlan időre érvényes. A szövetség 14 európai államot, továbbá az Egyesült Államokat és Kanadát kapcsolja össze.

1997. júliusban a szövetség állam- és kormányfőinek madridi csúcsértekezletén a NATO meghívta a Cseh Köztársaságot, Magyarországot és Lengyelországot, hogy kezdjenek csatlakozási tárgyalásokat azzal a céllal, hogy 1999-ig a szövetség tagjaivá váljanak. A Szerződés 10. cikkelye értelmében a szövetség továbbra is nyitva áll más európai országok csatlakozására, amelyek elő tudják mozdítani céljait és hozzá tudnak járulni az észak-atlanti térség biztonságához.

A szövetségnek a hidegháború befejeződése óta végbemenő belső és külső átalakulásával párhuzamosan a NATO létrehozta az új Euro-atlanti Partnerségi Tanácsot, amely az egész euro-atlanti térségben a partnerországokkal folytatott konzultáció és együttműködés fóruma. Új struktúrákat hozott létre, amelyek tükrözik az Oroszországgal megvalósuló intenzív együttműködést, az Ukrajnával való partnerséget és az érdekelt mediterrán országokkal folytatott fokozott párbeszédet. A szövetség mélyreható belső és külső reformot valósít meg, s az új évezredbe lépve az euró-atlanti térség békéjének és biztonságának eszközévé vált.

Az Észak-atlanti Szerződés 50. évfordulóját 1999. április 4-én ünnepeljük.

A Kézikönyv címlapján szereplő NATO-emblémát az Észak-atlanti Tanács 1953 októberében fogadta el a szövetség jelképeként. A kör az egység és az együttműködés szimbóluma, míg az iránytű a NATO 16 tagállama által választott közös utat jelképezi.