Még két esztendő sem telt el a NATO Kézikönyv második kiadása óta, s kevés méltóbb jutalma lehet egy ilyen kiadvány közzétevőjének, mint mikor az újabb kiadás igényének jelentkezését kell regisztrálnia. Természetesen 1995 tavasza óta számos olyan esemény történt a nemzetközi életben, amelyeket feltétlenül figyelembe kell venni e kötet olvasásakor. Folytatódott az Észak-atlanti Szövetség belső átalakulásának folyamata, de ugyanerről számolhatunk be a szervezethez közeledni kívánó országok részéről is. A kibővülés kérdésében jelentős lépések történtek mind az 1996 júniusi berlini, mind pedig a decemberi, brüsszeli találkozón, s minden jel szerint az 1997 júliusára tervezett madridi tanácskozáson nevezik meg az első körben meghívandó országokat. Nőtt a Partnerség a békéért programban résztvevő országok száma, s jó néhány jelentős közös gyakorlatot rendeztek mind a Szövetség, mind pedig a partnerországok területén. A boszniai öldöklést megállító 1995 decemberi daytoni megállapodást követően pedig a NATO felkérést kapott, hogy szervezze meg és hajtsa végre a béketeremtés rendkívül komplikált feladatát. Az IFOR erők katonai tekintetben maradéktalanul végrehajtották feladatukat, még ha azonnal hozzá is kell tenni, hogy sajnálatos módon a politikai konszolidáció Boszniában alapvetően nem katonai feladat. Ez utóbbiért érzett nemzetközi felelősség nyilvánult meg az IFOR erőket felváltó SFOR alakulatok mandátumának megszabásakor.

1996 folyamán ugyanakkor felerősödtek a Szövetség kibővülését ellenző orosz állásfoglalások. Bár a tagállamok folyamatosan felhívják Moszkva figyelmét egyfelől arra, hogy a NATO kibővítése a szervezet belügye, másfelől pedig arra, hogy az alapvető cél a stabilitás kiterjesztése, mégis számításba kell venniök, hogy egy partnerségen alapuló európai biztonsági rendszert nem lehet Oroszország ellenében kiépíteni. Ebben az irányban tehát még hosszú és fáradságos tárgyalások várhatók.

Magyarország tevékeny részt vállalt és vállal e folyamatokból. Az euro-atlanti szervezetekben való teljes jogú tagság stratégiai cél a magyar külpolitikában, hasonlóképp az az igény, hogy környezetünk minél stabilabb és biztonságosabb legyen. A komoly anyagi terhekkel járó részvételünk az IFOR, majd az SFOR missziókban tehát ebben a keretrendszerben értelmezendő, hasonlóképp azon magyar döntéshez, amellyel bázisokat biztosítottunk Taszáron az IFOR amerikai egységek, Pécsett pedig más részvevők számára.

A NATO Kézikönyv jelen kiadása gyakorlatilag egy alig változtatott utánnyomás, s értelemszerűen nem tartalmazza az 1995–96-os évek tényeit sem a szövegben, sem a kronológiában. A NATO Információs osztálya által biztosított javítások átvezetésével ugyanakkor több tucatnyi korrekció történt a szövegben és a táblázatokban. Reményeink szerint e kézikönyvet haszonnal forgathatják mindazok, akik e nagy horderejű nemzeti vállalkozás legkülönfélébb aspektusai iránt érdeklődnek.

Budapest, 1997. január 10.

Gazdag Ferenc
SVKI igazgató