Egy szervezet legpontosabb – ha nem is mindig a legkönnyebben értelmezhető – önarcképét a saját maga által termelt dokumentumok adják. Nem kivétel e szabály alól a NATO sem, amelynek politikai és katonai vezető testületei – az Észak-atlanti Tanács (NAC), a Védelmi Tervező Bizottság (DPC), az Atomtervező Csoport (NPG), valamint a nekik alárendelt szervek és bizottságok – évi rendszerességgel tekintik át az elvégzett feladatokat és az előttük álló teendőket. Nem csodálható tehát, ha az elmúlt tíz év ugyancsak hosszú dokumentumlistát eredményezett.

E kiadványnak előzményei vannak. A NATO Információs és Sajtóosztálya az eseti és az éves dokumentum kiadványokon kívül ötévente teszi közzé a legfontosabb dokumentumokat „NATO Communiques and Statements” címmel. Magyar nyelven először a Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet 1994-ben publikálta hasonmás kiadásban a rendszerváltás óta eltelt időszak NATO dokumentumait. Az akkori kiadvány „A változó NATO” alcímet viselte, s fő célkitűzése az volt, hogy a tagságra készülő Magyarország szélesebb közvéleményével megismertesse az Észak-atlanti Szövetség átalakulási folyamatát. Innen származik a kiadvány alcíme, s tulajdonképpen a jelen kötet is ugyanilyen joggal viselhetné ugyanezt a címet.

Ugyancsak az előzmények között kell említeni az SVKI által kiadott NATO kézikönyveket (Handbook), amelyek ugyan nem dokumentumokban, hanem a szervezet félhivatalos önarcképe formájában szolgáltatnak információt. 1992 óta három különböző NATO kézikönyv jelent meg, a legutóbbi ez év elején mint jubileumi kiadvány. Örömteli tény, hogy gyakorlatilag minden magyar katonatiszt hivatalból kapott e kiadványból.

A jelen kiadványnak vannak analóg és különböző vonásai az elődjéhez képest. A hasonlóság elsősorban a dokumentumok szerkesztési rendjében van, amelyeket kronológiai rendben teszünk közzé 1994 februárjától 1999 tavaszáig. Ugyancsak az azonosságok számát szaporítja a védelemmel kapcsolatos adatsorok közlése. Viszont mindenképp az újdonságok közé tartoznak az időközben felállított új szervek – EAPC, NATO-Orosz Közös Állandó Tanács és NATO-Ukrán Bizottság stb. – anyagai, amelyek tekintélyes mennyiséggel növelték a közlésre válogatott dokumentumok listáját.

A dokumentumok által lefedett öt év radikális változások korszaka az Atlanti Szövetségben. Felgyorsultak és szakmailag kiérleltebbekké váltak a 90-es évek elejétől beindított kezdeményezések a hajdani ellenfelekkel való együttműködésben, a Szövetség új stratégiájának kimunkálásában és a szervezet belső átalakításában. 1994 elején indították útjára a Partnerség a békéért programot (PfP), amely azóta a biztonság egyik alapvető elemévé vált az euro-atlanti térségben. A felhívás eredendően az Észak-atlanti Együttműködési Tanács és az EBEÉ tagállamoknak szólt, s végül 27 állam fogadta el a meghívást. A NACC működésével kapcsolatos tapasztalatok alapján alakították át ezt az együttműködési fórumot: 1997 májusában Sintrában a tagállamok elhatározták, hogy a NACC-t az Euro-atlanti Partnerségi Tanács (EAPC) váltja fel. Az új szervezeti forma bevallott célja az együttműködés új szakaszának beindítása lett, s ezt tükrözi a 44 részvevő állam által aláírt alapokmány is.

Ugyancsak az 1997-es évhez kötődik a NATO történetének egyik legnagyobb horderejű döntése. Az Észak-atlanti Tanács 1997 júliusi, madridi csúcsértekezletén három közép-európai államot hívtak meg csatlakozásra. A Csehországgal, Lengyelországgal és Magyarországgal folytatott tárgyalások eredményeképp 1999 tavaszára a szervezet 19 tagúra bővült. A madridi csúcstalálkozón további nagy horderejű döntések is születtek: tető alá hozták a NATO-Orosz Tanácsot, hivatalos formába öntötték az Ukrajnával megvalósuló bővülő partneri viszonyt, intenzívebbé vált a párbeszéd a földközi-tengeri országokkal, előrelépés történt a NATO-n belül az európai biztonsági és védelmi identitás kérdésében, s döntés született a parancsnoki rendszer radikális átalakításáról.

A NATO 1999-ben ünnepelte fennállásának 50. évfordulóját. Az ebből az alkalomból a NATO alapszerződés aláírásának helyszínére, Washingtonban összehívott ünnepi ülést azonban inkább az intenzív munka jellemezte. Egyfelől itt fogadták el a NATO-tagállamok állam- és kormányfői a NATO új stratégiai koncepcióját, másfelől a NATO 1999 márciusától történetének első nagyszabású hadműveletét hajtotta végre Koszovó, illetve Jugoszlávia felett. A több mint két hónapig tartó bombázásokkal a tagállamok rákényszerítették a jugoszláv vezetést a Koszovóval kapcsolatos politikájuk feladására, s a nemzetközi közösség által kidolgozott rendezési terv elfogadására.

Az SVKI szándéka a NATO dokumentumok magyar nyelvű közzétételével alapvetően ugyanaz maradt: szélesebb olvasóközönség számára hozzáférhetővé tenni a XX. század végén legnagyobb képességekkel rendelkező szervezet fontosabb döntéseit. E dokumentumokon keresztül mélyebb bepillantást kapunk az európai biztonság aktuális gondjaiba, a különböző szervezetek közötti együttműködés gyakorlati problémáiba, köztük a magyar biztonságpolitikát érintő kérdésekbe is. Reméljük e kiadványt haszonnal forgatják szakemberek és laikus érdeklődők egyaránt.

Budapest, 1999. október

Gazdag Ferenc