Katonapolitika – könyvek

Nemzetközi biztonsági tanulmányok (ajánló)

 

Ez a könyv egy olyan tudományággal foglalkozó tanulmánygyűjtemény, amelynek Magyarországon a mai napig nincs általánosan elfogadott elnevezése. Általában „biztonságpolitikaként” emlegetik, amit azonban a magunk részéről inkább tekintünk egy szakpolitikának a sok közül, semmint diszciplína-elnevezésnek. Híven ezen kötet egyik céljához – hogy tudniillik magyarul tegyük hozzáférhetővé az angolszász szakirodalom néhány kiemelkedő írását –, ezt a diszciplínát a széles körben elterjedt angol terminológiának megfelelően következetesen „biztonsági tanulmányok”-nak nevezzük.

Az adott terjedelmi keretek között öt írás közlésére nyílt módunk. Ezek a biztonsági tanulmányok tudományági önértelmezési próbálkozásaival, a diszciplínának a nemzetközi kapcsolatok elméletéhez való viszonyával, illetve a posztbipoláris korszak jellegéről szóló vitákkal foglalkoznak. Egy kivételével valamennyi tanulmány a kilencvenes évek elején született, amely új korszakhatárt nyitott a nemzetközi politikában.

 

Nemzetközi biztonsági tanulmányok

 


Vissza
Hadtörténeti Gyűjtemény
Vissza
Könyvek
Vissza
Katonapolitika