A fegyveres erők feletti civil kontroll kérdése egyike volt azon feltételeknek, amelyet a NATO szabott meg a tagságot megcélzó országok irányában, amely tény önmagában is jelzi e témakör súlyát napjaink nemzetközi politikájában. Magyarországon a civil kontroll kérdése a rendszerváltás elején meglehetősen ismeretlen fogalomnak számított, de az évtized második felére a szakértői és politikai körökben elfogadottá vált. Ezzel együtt, Magyarország 1999-ben elnyert NATO-tagsága távolról sem jelenti azt, hogy a feladatot „kipipálhatjuk”, a civil kontroll magyar „modelljének” kialakítása még egy ideig fontos közös feladata lesz a politikának, a fegyveres erők vezetőinek és a szakértőknek. (A nyáron elrendelt és az év végére végleges formát öltő stratégiai felülvizsgálat jól illusztrálja, hogy vannak olyan alapvető biztonságpolitikai kérdések, amelyekről a rendszerváltás tizedik évében kellett intézkedéseket hozni.)

A Stratégiai és Védelmi Kutatóintézet kutatási programjában a 90-es évek közepétől jelent meg a civil kontroll témája. A részben az intézet munkatársai, részben külső szakértők által végzett munka eredményeinek publikálását 1997-ben kezdtük meg a Védelmi Tanulmányok sorozatban. Célunk elsősorban az volt, hogy bemutassuk a fejlett nyugati demokráciákban működő modelleket, illetve a vonatkozó nyugati szakirodalmat. Így kerül sor először – a jelen munka szerzőjének tollából – a német modell elemzésére, amit a francia modellről szóló tanulmány és egy elméleti igényű összegzés követett. Az egyik szembeötlő eredménye ennek az elemzés-sorozatnak, hogy nincs egységes nyugati, vagy NATO-modell a civil kontrollra vonatkozóan, a demokrácia keretein belül nagyon is nemzetiek a különböző modellek. Jelen tanulmány szerzője, Szabó Mária – aki 1996–1999 között volt az SVKI munkatársa – ezúttal is ezt a tanulságot erősíti, amikor az olasz modellt mutatja be.

Budapest, 1999. november

A szerkesztő