Guido Romanelli olasz katona-diplomata magyarországi missziójának köszönhetően, amelyet a Szövetségesek megbízásából 1919 májustól novemberig teljesített hazánkban, a két világháború között rendkívül népszerű volt Magyarországon. 1922-ben, a parlament kupolacsarnokában a budapestiek humanitárius tevékenységéért kivételes és bensőséges ünneplésben részesítették. 1945 után azonban neve, ahogy a korábban oly fontos magyar–olasz barátság is, fokozatosan feledésbe merült. A magyar történelmi emlékezet máig legfeljebb annyit őrzött meg róla, hogy megmentette a ludovikásokat, egy 1919. június 24-én kirobbant, gyorsan elfojtott felkelés tisztjelölt résztvevőit és parancsnokait. Ő azonban missziója legjelentősebb mozzanatának azt tartotta, hogy minden tőle telhető eszközzel megpróbálta feltartóztatni a Budapest megszállására induló román dandárokat. „A magyarok pártolása” katonai karrierjébe került, az olasz diplomácia azonban az 1920-as évek közepétől soraiba emelte. 1938 és 1943 között az immár rendkívüli követ, meghatalmazott miniszter Guido Romanelli, mint a Magyar-Olasz Bank elnöke, családjával együtt Budapesten élt. Élete végéig ápolta magyar kapcsolatait.

E kötetben, amely nagy részben a római külügyi és katonai levéltárban végzett kutatás eredménye, a szerző Romanelli magyarországi tevékenységének részletes ismertetésén túl bemutatja az első világháború után Bécsben és Budapesten kialakult óriási zűrzavart, a győztes antant-hatalmak (elsősorban az olaszok és franciák) Duna-medencei rivalizálását, a Magyarországgal kapcsolatos olasz politikai törekvések ellentmondásait, a régióban szolgálatot teljesítő olasz katonák háború utáni kivételes diplomáciai „funkcióit”, illetve fontos új adalékokkal szolgál a Kárpát-medence teljes átrendeződéséhez vezető bonyolult átmenet megértése, a magyar tanácsköztársaság és a román megszállás időszakának megítélése tekintetében.