Kr. u. 9

Rómaiak : Publius Quintilius Varus; 3 légió, kb. 20.000 fő
Germánok : Arminius; kb. 35.000 fő (erősen becsült adat)

Róma terjeszkedése során felmerült annak szükségessége, hogy a határvonalat a Rajna helyett az Elba vonaláig kellene kitolni, jobban védhetővé téve a birodalmat, ezzel párhuzamosan romanizálva a germán törzseket. Ehhez a törekvéshez járultak hozzá Drusus és Tiberius harcai, de Kr. u. 6-ban az erélytelen és elbizakodott Varus vette át Nyugat-Germániában a parancsnokságot. Lazult a fegyelem, ráadásul a főparancsnok mélységesen lenézte és megvetette ellenfeleit, a germán törzseket.

Kr. u. 9-ben germán lázadásokról érkeztek hírek. Mivel úgy tűnt, csak kisebb felkelésekről van szó, Varus úgy döntött, hogy azok leverését egybeköti azzal, hogy öt légiójából hárommal téli szállására vonul. A sereggel tartottak a családtagok is, rengeteg málhával felpakolva. Természetesen csatlakoztak a segédcsapatok is, melyek jelentős részben félig-meddig romanizált germánok voltak.
Az egyik germán törzs, a cheruskok vezére, Arminius is a római hadseregben szolgált korábban (egyebek közt Pannóniában is), de gyűlölte Rómát, és elhatározta, csapdát állít Varusnak. Nagybátyja, akivel rossz viszonyban állt, elárulta a rómainak, hogy a lázadások mögött unokaöccse áll, aki tőrbe akarja csalni a légiókat. Varus nem hitte el, hogy komoly veszély fenyegetné, ezért határozottan indult végzetes útjára. Arminius egy darabig vele vonult, tovább fokozva biztonságérzetét. Miután bevonultak az erdőbe, Armnius és emberi hirtelen eltűntek.

Az út egy olyan szakaszán, melynek egyik oldalát sövény, a másikat mocsár határolta, támadás érte a rómaiak menetoszlopának elejét. Kezdetben úgy tűnt, csak kisebb csetepatékról van szó, de hirtelen komolyra fordult a helyzet, melyet az is fokozott, hogy erős vihar tört ki. A nyílt terepen hatásos légiók a szűk ösvényen mitsem érő csapatoknak bizonyultak, hadrendjük ereje ugyanis csak az előbbi típusú csatatéren lett volna kiaknázható. Varus nehezen bár, de visszaverte az első támadásokat, majd az egyetlen lehetséges megoldást választotta: megerősített tábort épített, az akadályozó tényezővé vált szekereit pedig felgyújtotta.
Másnap folyamatosan támadtak a germánok, és szünet nélkül esett az eső. A segéderők közül egyre több csatlakozott a támadókhoz. A rómaiak íjai eláztak, ezáltal használhatatlanná váltak, pajzsaik is megszívták magukat nedvességgel, fokozva a nehézségeket. A kilátástalanságot látva Varus és vezértársai öngyilkosságot követtek el, a csatából csak egy kisebb lovasegység tudott elmenekülni. Akiket nem öltek meg a harcban, azokat később szörnyű körülmények között feláldozták a germánok. A katonák mellett családtagjaik, kb. 3.000 személy is odaveszett.

Róma pánikba esett, de a későbbiekben megszokták, hogy egy ilyen méretű vereség sem ingatja meg feltétlenül a birodalmat. Az viszont csak később vált bizonyossággá, hogy a határt nem lehet kitolni az Elbáig, a Rajna vonala megmaradt, mint bizonytalan, sokat támadott határvonal, a germán törzsek pedig folyamatosan veszélyforrást jelentettek Rómára.