I. VILÁGHÁBORÚS KÖNYVEK

BEDÉCS : A Kárpátok hágóin át Galíciába (fülszöveg)

A szerzőről:

Dr. Bedécs Gyula, 1939 Fülek, ma Fil'akovo (Szlovákia)

1989 nyarán a győri Révai Miklós Gimnázium történelemtanáraként diákjaival kezdte meg az Isonzó menti Solkan (Szlovénia) katonatemetőjének morzsolódó sírkövein az alig olvasható, papírvékony pléhtáblák kicserélését. Tanítványaival kopjafát állított, és a karszti Nova Vas faluban (Szlovénia) „Sorsotok a miénk marad” felirattal elhelyezték az első magyar nyelvű táblát a magyar királyi nagyváradi 4. honvéd gyalogezred emlékművére. Az általa vezetett Isonzó Baráti Kör szervezésében csoportok sora jutott el a Doberdóra, a Piavéhez, a galíciai dombokra és a még megmenthető, sok gondolatot ébresztő Lemberg/Lviv környéki temetőkbe. Ezek az utak ébresztették rá arra, hogy milyen kevés segítséget és információt kapnak a kegyeleti útra vállalkozók. A hiány pótlására születtek az emlékek ismertetését szolgáló könyvei, turisztikai füzetei, és a sok éves tanári és idegenforgalmi tapasztalataira támaszkodva alakította ki ezek stílusát.

Habár az egykori első világháborús csatatér nem magyar föld, a mi katonáink vére és könnye kötődik az emlékekhez. A galíciai dombokon lévő katonatemetőkben magyar halottakra lelünk, a Lemberg környéki erdők avarja sok ezer magyar katona sírját takarja; a látogatók különös érzéssel közelednek ezekhez az emlékekhez, ezért hozzájuk sajátos vezetőre van szükség. Az egyik turisztikai füzet előszavában ez határozottan meg is fogalmazódik: „ Megállva az emlékhelyeknél, síroknál érezzük át igazán, hogy mit jelentett katonáinknak, ha arra gondoltak, hogy ez a föld lesz a nyughelyük, amikor azt kérdezték, hogy »hol fogok én nyugodni?« Így leszünk – sorsukkal azonosulva – lélekben gazdagabbak.” Ez a gondolat hatja át az Útikönyv az első világháború magyar emlékeit keresőknek című könyvsorozatot, amelynek első kötetét tartja most kezében az olvasó.

Bedécs Gyula, a Magyar Hadisírgondozásért Kitüntető Cím tulajdonosa (II. osztály, 2009), munkájáért és küldetése elismeréseként pedig 2012-ben vette át a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést.

 

Katalógus Bedécs Tartalom
KATALÓGUS TARTALOM

Vissza Hadtörténeti Gyűjtemény Vissza Első világháború Vissza Könyvek