GEŐCZE : A przemysli tragédia (előszó)
Przemysl romjainak átadása előtt az összes iratok, amelyek a védelemre vonatkoztak, a lángok martalékává lettek. Az elküldésre szánt írásokat is el kellett égetni, mert a repülőgépek elhasznált motorai felmondták a szolgálatot.
A jelen könyv megírásánál csakis naplómra és a saját, valamint hadifogoly bajtársaim emlékezetére támaszkodhattam. A szomorú események azonban oly mélyen vésődtek emlékezetembe, hogy ezen adatok alapján is, azt hiszem, teljes képet tudok adni az olvasónak a védősereg hősi harcairól, szenvedéseiről, a várbeli élet rendkívül érdekes jelenségeiről, amelyek különösen az élelmezés terén, de szellemi és művészi téren is megkapóak s végezetül a kérlelhetetlen biztonsággal bekövetkezett szomorú, tragikus végről.
Most, amikor a hosszú számüzetés szenvedései után szeretett hazánkba visszatérve, munkámat a nyilvánosság elé bocsáthatom, csodálkoznom kell a sors különös utai felett.
E könyv megírásánál és a kézirat megmentésénél oly nehézségeket kellett leküzdenem, amelyekről külön könyvet lehetne írni. Már 1915 januárjában, Przemysl várában kezdtem rajta dolgozni és körülbelül készen voltam vele, amikor a vár elesett. A kéziratot egy przemysli ismerősömnek adtam megőrzés végett, aki azonban ezt az oroszoktól való félelmében elégette.
A hadifogságban újból elkezdtem a könyv megírását s egy év alatt be is fejeztem azt. De milyen körülmények között! A tömegelhelyezés összes kényelmetlenségeivel küzdve, a hetenként kétszer, háromszor tartott éjjeli kutatások elől dugdosva a föld alá, szénaboglyába, kályhába stb., a folytonos erkölcsi kinzások és megaláztatások folytán idegessé vált környezetben, ideges és nyomott hangulatban. Ehhez járult, hogy átlag minden két hónapban áthelyeztek s ilyenkor különösen el kellett rejteni a kéziratot, mert hiszen nem tudhattuk, hogy mi vár ránk az új táborban. Minden ládámnak kettős feneke volt; a kézirat ott tette meg az áthelyezési utazásokat, hogy aztán az új állomásokon a kellő tájékozódás és megfelelő állandó rejtekhely felfedezése után ismét előkerüljön.
Mikor 1916 júniusában első szökési kisérletem nem sikerült s a román határról visszatoloncoltak a táborba s azután három hónapra börtönbe zártak, a kézirat oda is velem jött a ládám kettős feneke között. Rajta aludtam 3 hétig a marhaszállító kocsiban, míg útban voltunk Keletszibéría felé s hónapokig nyugodott a berezovkai barakbeli szobánk padlója alatt.
1917 nyarán megkértem a svéd vörös-kereszt egylet egyik tagját, aki Berezovkán járt (Transbajkália), hogy vigye magával Szentpétervárra s küldje onnan haza Magyarországba. Az illető szives volt ezt elvállalni, magával vitte a kéziratot s 1918 júliusában elküldte Bécsbe, ahonnan tovább küldték Karkovba (Ukránia), ahol Szibériából végrehajtott sikeres szökésem után szolgálatot teljesitettem. Ez a város csupán néhány órajárásnyira fekszik Birjucstól (Voronesi kormányzóság), ahol fogságba jutásom után elkezdtem írni a könyvet.
Ily körútat tett meg a kézirat, amíg könyvalakot ölthetett.
A forradalmi idők miatt a kiadás sokáig késett, míg végre most szeretettel útjára bocsáthatom a sok viszontagság után mégis csak napvilágot látott könyvet. Szolgálja azt a célt, amit magam elé tűztem: a przemysli hős magyar vitézek apoteozisát.
Fogadják mindazok hálás köszönetemet, akik munkámban segítettek, elsősorban Schweitzer István vezérkari százados kedves barátom, aki az összes nagy kitörések adatait bocsátotta rendelkezésemre.
Budapest, 1922. május hó.
A szerző.
|
|
|
|
| KATALÓGUS | TARTALOM |
 |
 |
|
 |
|
 |