MOLNÁR : Kanizsa község I. világháborús hősi halottai (előszó)
A zentai I. világháborús hősi halottakkal foglalkozó tanulmányom megjelenése után keresett meg a kanizsai Történelmi – Kegyeleti Bizottság – ma már, sajnos, néhai – elnöke, a midnyájunk által szeretett és tisztelt Dobó Sanyi bácsi azzal a kéréssel, hogy készítsem el a Kanizsára és környékére vonatkozó hasonló dokumentum-emlékkönyvet.
A feladatot örömmel vállaltam el, hiszen nekem is volt hasonló elképzelésem. A személyes indíttatás mellett – lévén anyai ágon jómagam is kanizsai származású és néhai üknagyapám, aki az I. világháború során a szabadkai 6. honvéd gyalogezredben teljesített katonai szolgálatot, a kanizsai hősi temetőben nyugszik – még a következő célok vezéreltek: emlékezni és emlékeztetni.
Szerettem volna méltó emléket állítani a hazájukért hősi halált halt katonáknak, demisztifikálni az „ismeretlen katona” fogalmát hiszen az elesettek – eltüntek is apák és gyermekek voltak, akiket szeretteik hiába vártak haza; támpontot adni azoknak a fiataloknak, akik családfa-kutatatást végeznek, mert szeretnék megtudni, hogy kik voltak az őseik.
Végül, de nem utolsó sorban, tudatosítani kívánom: mi, határontúliak is magyar hazafiak vagyunk, hiszen amikor szükség volt rá, őseink a legdrágább kincsüket – vérüket és életüket – adták a közös hazáért.
A kilencvenes években mgr. Dobos János – sajnos, ismét már csak néhai – levéltáros mentorom a Kanizsai Újság hasábjain már leközölte az általa fellelt kanizsai I. világháborús hősi halottak névsorát. Munkájában azonban csupán egy forrásra, az Anyakönyvi Hivatalban őrzött hősi halottak nyilvántartására támaszkodott.
„... A háború több tíz millió elesett katonájához Kanizsa 461 elesettet és 88 eltűntet adott, ami egy kb. 14 ezres lélekszámú kisvárosnak hatalmas vérveszteség...” – írja Dobos. Nos, levéltári kutatásaim során beigazolódott, hogy a kanizsaiak által meghozott véráldozat ettől sokkal nagyobb volt, ami az itt következő tanulmányból ki is derül. A teljesség kedvéért úgy döntöttem, hogy nem szorítkozok csupán Kanizsa városra, hanem ugyanazon tanulmányban feldolgozom a horgosi, martonosi, adorjáni valamint az akkoriban még csak tanyavilág szinten létező Oromhegyes, Orom és Kispiac I. világháborús hősi halottjainak adatait is.
Munkám során nagy megértésre és segítőkészségre találtam határon innen és túl – hiszen e témában az anyaországi közgyüjtemények (Hadtörténelmi Levéltár, Magyar Országos Levéltár, Országos Széchényi Könyvtár) megkerülhetetlenek, az általuk őrzött források alapvetőek. Valamennyi helyen szívesen fogadtak és segítségemre voltak. Úgy látszik, történelmi adósságaink törlesztése kezd köz- és nemzeti érdekké válni!?
Ezúton szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik segítették munkámat: a kanizsai Anyakönyvi Hivatal vezetőjének, Tomasevszki Rózsának és munkatársainak, a r.k. egyház részéről ft. Lajkó Józsefnek, ft. Tari Jánosnak, ft. Savelin Zoltánnak és ft. Palatinusz Istvánnak, Nagygyörgy Zoltán horgosi helytörténésznek, Dr. Szijj Jolánnak a budapesti Hadtörténelmi Levéltár igazgatónőjének, Nagy Zoltánnak az Országos Széchényi Könyvtár főosztályvezető-helyettesének, Dr. Kanyó Ferenc nyugalmazott főlevéltárosnak, valamint munkatársaimnak Molnár Sándornak és Nagy Gábornak
Zenta, 2003. január 31.
A szerző
|
|
|
|
| KATALÓGUS | TARTALOM |
 |
 |
|
 |
|
 |