NYÉKHEGYI : A Diaz-féle fegyverszüneti szerződés (előszó)
Közóhajnak teszek eleget, amikor mint a páduai fegyverszüneti bizottságnak egyedüli magyar tagja, e fegyverszünet leírását a hiteles okmányok magyar fordításával együtt a nyilvánosságnak adom át.
Ez a fegyverszünet, mely Diaz-féle fegyverszünet néven is ismeretes, volt befejező aktusa a háborúnak s ez vetett véget az ellenségeskedésnek Ausztria–Magyarország valamennyi frontrészén.
Hogy e — különösen Magyarországra nézve oly kedvező — fegyverszünetnek 1918. nov. 3.-án való végleges megkötése s a kölcsönös ellenségeskedés beszüntetése után miért kellett Károlyi Mihály grófnak 12 nappal később — azaz nov. 15.-én — a belgrádi szégyenletes katonai egyezményt kérnie és elfogadnia, ezt a rejtélyt mindmostanáig megfejteni nem tudtam sem én, sem más. De a nemzet szempontjából különösen fontosnak tartom, hogy jelen leírásom alapján a nagy közvélemény is meggyőződést szerezzen arról, hogy Károlyiéknak e pontos és hiteles adatok közlése után lehetetlen lesz balvégzetű eljárásukat igazolni. Hogy mely indító okok késztették őket erre a hazánkra nézve oly végzetessé válott belgrádi kirándulásra, amely országunk feldarabolásának, nemzetünk katasztrófális tönkretételének s a reánk oly súllyal nehezedő szomorú jelennek teljes mérvű kiindulópontjáúl tekinthető, azt most csak a Mindenható tudja s majdan talán az oknyomozó történelem fogja megállapítani.
A nemzetnek joga van hozzá, hogy megismerje hazaáruló megrontóinak aljas szereplését; követelnie kell, hogy napfényre derüljön a rejtélyes homály, amely a tényállást most még sűrű ködként takarja; s a legkiméletlenebb megtorlással kell lesújtania az ország e bűnös kufárjaira, akiknek mindmostanáig tapasztalható általános negligációjával nem lehet megelégednünk.
Fel kell tárnunk a való helyzetet! Tartozunk ezzel a történelemnek és tartozunk az utókornak, amely teljes joggal fogja nemzedékünket az ezeréves ország ily gyászos tönkretételével vádolni, s így ki kell mutatnunk, pellengére kell állítanunk mindazokat, akik a hatalom birtokában jóhiszeműségünket kihasználva, zengzetes hazafiságot hangoztatva, elámítottak s országunkat oly mélységes sülyedésbe rántották.
A nemzetnek kötelessége, hogy irgalmatlanul eltiporja a haza ellen oly súlyosan vétett gonosztevőket s ily módon egy örökös mementot alkosson, mely utódainkat teljes mértékben biztosítsa ily nemzetbontó elemeknek a jövőben való uralomra jutása s hazaáruló gaztettüknek valaha is lehetővé váló megismétlése ellen.
Különös súlyt helyeznék arra, hogy leírásom mennél szélesebb körben terjedjen el. Mert Károlyiék alatt, akik e fegyverszünetnek határozatait, — hogy bűnösségüket palástolhassák — természetesen elhallgatták, ez a fegyverszünet egyáltalán nem került szóba. Később a napi lapok hébe-hóba foglalkoztak ugyan ennek töredékeivel, azonban az érdeklődés, mint idejét multa eseménnyel szemben már-már elszunnyadt, pedig nemcsak kívánatos, de egyenesen szükséges, hogy a köztudat teljes részletességgel megismerje e fegyverszünetet s így meggyőződést szerezzen arról, mennyire más fordulatot vehettek volna az események s milyen más lenne ma helyzetünk, ha a páduai fegyverszünetben megállapított demarkációs vonalak mentén vártuk volna be az ententenak a békekötésre szóló meghívását. De súlyt helyezek leírásom terjesztésére már azért is, mivel ennek ismerete bizonyára megváltoztatja mindazoknak nézetét, akik könnyűszerrel a fegyverszüneti bizottságnak ténykedését ferde megvilágításba helyezték s azt oly szemrehányásokkal illették, amelyet az kötelességtudásától áthatva, valóban a legcsekélyebb mértékben sem érdemelt meg.
Budapest, 1922. március.
Nyékhegyi ezredes.
|
|
|
|
| KATALÓGUS | TARTALOM |
 |
 |
|
 |
|
 |