Az ojtozi csata, 1917–2017 (előszó)
Kedves Olvasó!
Egy igazán különleges kötetet tart a kezében. 2017-ben emlékeztünk az Ojtozi csata 100 éves évfordulójára. Az erre az alkalomra született tanulmányokat és beszédeket tartalmazza ez a nem mindennapi kiadvány.
A magyar hadtörténetnek vannak olyan jelentős eseményei, dicsőséges pillanatai, amelyek kiemelkedő fontosságúak, mégsem tartoznak a legismertebb nemzeti emlékeink közé. Pedig fontos lenne, hogy ne hagyjuk feledésbe merülni az egykoron hazánkért harcoló katonák hőstetteit, vitézségét, és méltóképpen emlékezzünk rájuk sok évtizeddel a haláluk után is. Ezzel a könyvvel – reményeink szerint – minél több magyar emberhez eljut a m. kir. soproni 18-as honvéd gyalogezred és az ojtozi csata története.
Az Ojtozi-szoros mára szimbólummá vált. Az Ojtoz patak szurdoka nemcsak a Kárpátok egyik csodálatos adottságokkal rendelkező természeti képződménye, hanem egyúttal a történelem során fontos stratégiai szerepet betöltő átvonulási út is volt. Sok évszázaddal ezelőtt itt törtek be a tatár majd a török seregek, később az 1848–1849-es szabadságharc idején, majd a 20. században az első és a második világháború keserves éveiben is véres harcok dúltak ezen a területen. Számunkra azonban mindig is a dicsőséges 1917-es ojtozi csata jelképe marad.
Az első világháború harmadik évében a román frontra, a Keleti-Kárpátokban fekvő szorosba vezényelt soproni 18-as honvéd gyalogezred hősiesen kitartott, és négy napon át feltartóztatta a sokszoros túlerőben lévő ellenséges csapatot.
Az ebben a kötetben is megtalálható, Hegedűs Elemér: „Az égi regiment – A magyar királyi 18. soproni honvéd gyalogezred” című izgalmas tanulmányban a szerző így ír a csata lefolyásáról:
„A magyar kir. 18. gyalogezred vasúti szállítással Maroshévízről érkezett Bereckre... A több órás tüzérségi előkészítés után 1917. augusztus 8-án kezdődött meg a támadás. Az előrenyomulás lassan ment, mivel a két oldalon is nehezen nyertek tért a támadók. A zászlóalj első vonalában az I/3. század Dávidházy István főhadnagy parancsnoksága alatt a drótakadálynál rövid időre megtorpant, de rohammal elfoglalta a román állásokat. A további előrenyomulás késett, a fás, bokros terepen többször kellett ismételni a rohamokat, hogy eljussanak a tervezett terepszakaszra. Az I/3. század parancsnoka, Dávidházy főhadnagy megsebesült. A vezetést Bokor Ignác zászlós vette át. A folyamatos utánpótlásként érkező román alakulatok rendszeres támadásokat indítottak a honvédek állásai ellen. Pár alkalommal vissza is szorították őket, de mindig visszaállították az eredeti állásokat. Az ezred zászlóaljai az ütközetek során nagy veszteséggel, de folyamatosan kitartottak. Naponta tíz-tizenkét román támadást vertek vissza, mellyel elősegítették, hogy a többi harcoló alakulat is elérje a kijelölt terepszakaszt. Az ezredparancsnokság a tartalékot folyamatosan küldte, a honvédek lőszert és vizet kértek. A dandárparancsnok az ütközet utolsó napján, augusztus 14-én üzente, hogy már nincs több tartalék, és újabb lőszerszállítmány sem érkezett. A zászlóalj így, csupán szuronyos támadással tisztította meg a terepet, újra visszavéve a területet. A 18. gyalogezredet augusztus 15-én vonták ki a tűzvonalból, az ojtozi szorosból, ahol 70%-os veszteséggel küzdöttek.”
A katonák hősiességéért, a veszteségek ellenére való kitartásáért Sopron város lakossága szíve mélyéből üdvözölte az egész csapatot. A város díszkürtöt ajándékozott ezredének. A soproni 18-asok helytállását hősi emlékművel örökítették meg a helyszínen, egy az országút fölé benyúló sziklafalra elhelyezett egész alakos, fegyverét súlyban tartó honvéd féldomborművel. A helyiek által Honvédkőnek nevezett emlékművet azonban 1961-ben – útépítés ürügyén – felrobbantották. Az emlékeinket és az emlékezésre való igényünket azonban soha nem lehet elfojtani, megsemmisíteni... Hiszen ahogy Pilinszky János olyan gyönyörűen megfogalmazta: „Egy egész örökkévalóság őrzi mindannyiuknak sorsát; rendíthetetlen, mint a kőzet...” Ennek szellemében a csata 90. évfordulójára a soproniak újra felállíttatták a lerombolt Honvédkövet.
Nagyszerű látni azt az összefogást, amely az emlékezés kapcsán létrejött Csíkszereda, Bereck település és Sopron városa között. Ez az együttműködés igazi szép példája a határokon átívelő nemzeti összetartozásnak. Sopron, a „hűség városa” ma is példát mutat mindannyiunk számára. A város katonái iránti hűsége megmutatkozik abban is, hogy ma sem felejti hőseit, évről évre megemlékezik azokról, akik több mint 100 évvel ezelőtt elszántan harcoltak Magyarországért a Nagy Háborúban.
Köszönettel tartozunk a soproni hős katonáknak, akik kitartóan küzdöttek és életüket áldozták a hazáért, és akik emlékének tartoztunk ennek a kötetnek a megjelentetésével. Köszönet illeti azokat a szerzőket, városvezetőket, honatyákat, akik nem hagyták, nem hagyják feledésbe merülni a soproni 18-asok hőstetteit.
Szívből ajánlom mindenkinek az ojtozi csata emlékére kiadott kötetet, hogy az itt olvasható leírások, történetek mindannyiunknak erőt adjanak, és példát mutassanak kitartásból, elszántságból, hazaszeretetből!
Németh Szilárd,
a Honvédelmi Minisztérium
parlamenti államtitkára,
miniszterhelyettes
|
|
|
|
| KATALÓGUS | TARTALOM |
 |
 |
|
 |
|
 |