SZABÓ : Valahol Oroszországban... (előszó)
„...a fogság nyomorúságaiban lehet a legjobban megismerni az embert a maga meztelen valóságában és lehet lemérni annak a társadalomnak a fajsúlyát, értékét, amelyből a hadifoglyok származnak... (mert)...sajnos: szinte törvényszerű –, hogy az ilyen körülmények közé került hadifoglyokról hihetetlenül lepattogzik rövid idő alatta civilizáció máza, az a nagyon vékony máz. A legrövidebb idő alatt visszazuhanunk az ősember korába, eltűnik minden civilizáltság, kultúra, amit többezer év alatt olyan keservesen vívott ki az emberiség. Csak egy marad meg: az egyre barázdáltabb emberi agy, amely ilyen helyzetben az intelligenciáját úgyszólván kizárólag arra használja fel, hogy minden egyébnek fittyet hányva, a saját személyét megmentse, ha ez sikerült: jobb helyzetbe kerüljön a társánál.” – írta le nemrég a megrendítő, ám igaz szavakat Lajtos Árpád őrnagy, a Szent László Hadosztály vezérkari főnöke. (Új Idő, Különszám, 1989. március – Új Néplap, 1991. május.) Aki maga sokszorosan és hosszú időn át tapasztalhatta mindezt.
Sorai, szavai igazak.
S mi mégis felvetjük: talán mégsincsen mindenben igaza, hogy e szomorú tapasztalatok ellenére is voltak más, emberibb magatartást tanúsító hadifoglyok is.
E másságra legyen példa Winter András valamikori szolnoki gimnáziumi tanár első világháború alatt papírra vetett kortárs feljegyzéseiből összeálló naplója, melyből kiviláglik, hogy szerzője nemcsak emberi méltóságát őrizte meg még a legsanyarúbb körülmények közepette is, de érdeklődésének, képzettségének megfelelően ismereteit is állansóan igyekezett gyarapítani, hogy azokkal – ha egyszer talán módja nyílik rá – tanítványait is gazdagítani tudja.
|
|
|
|
| KATALÓGUS | TARTALOM |
 |
 |
|
 |
|
 |