UDVARDI : Emlékeim a hadifogságból (előszó)
Ma már aligha szükséges a memoárok, az elmúlt korszakra visszatekintő írások fontosságáról beszélni. A történelmi érdeklődés felélénkülése magával hozta a különböző időszakok mind teljesebb megismerésének igényét. Szerepet játszott ebben az is, hogy az utóbbi évtizedekben a leegyszerűsített, néha tudatosan elferdített történelmi magyarázatok megingatták az emberekben a történelemtanítás és a történettudomány hitelét. A művelt nagyközönség ma szívesebben olvas és jobban hisz a személyes élmények, benyomások alapján lejegyzett eseménytörténetnek, mint a vaskos monográfiáknak, melyeket talán el sem olvas. Ennek következtében a visszaemlékezések erősen befolyásolják köztudatunkat. Különösen áll ez a II. világháborúra és az utána következő időkre, de élénk érdeklődés mutatkozik a századforduló és az első világháború eseményei iránt is. Egyre gyakrabban olvashatunk történeti elemzéseket, vehetünk kézbe forrásközléseket ezzel az időszakkal kapcsolatban. Udvardi Lázár visszaemlékezése nem tartozik ezek sorába. Hát akkor miért tartjuk kiadásra érdemesnek? – kérdezheti az olvasó. Röviden felelhetünk: mert egy érzékeny, de lényeglátó, elfogulatlan, higgadt fiatal tanár sokoldalú, színes feljegyzései ezek, aki rossz sorsa ellenére is, szeretettel és megértéssel szemléli a világot, a körülötte zajló életet, melybe akarata ellenére belécsöppent.
Mélységes hite és emberszeretete mentette meg a kétségbeeséstől, s ami ezzel együtt jár, a fásultságtól, közömbösségtől, gyűlölettől. Bizonyára neki is voltak nehéz napjai, hetei, ám mindezek ellenére derűvel, egészséges élniakarással szemlélte az eseményeket, és megértéssel közeledett minden emberhez. Humanizmusa és realista szemlélete különösen érdekessé, értékessé, kedvessé teszik írását.
Talán nem lesz érdektelen, ha magát a szerzőt is bemutatjuk. Heckenshoffer Lázár István (1931-ben magyarosította meg a nevét) szülei egyetlen gyermekeként 1890. augusztus 16-án látta meg a napvilágot. A Baja Belvárosi Plébánia kereszteltek anyakönyve szerint ekkor a Belváros 636. számú házában laktak. A kis Lázár naphosszat együtt játszott a környéken lakó iparosok (szabók, kádárok, csizmadiák, papucsosok, cserzővargák, szobafestők, gyertyamártók, bádogosok) gyerekeivel. „Fajront” után, alkonyattájt a szolíd kereskedők és a köztiszteletben álló iparosok (köztük a réz- és puskaműves anyai nagyapa) végigsétáltak a Pesti utcán, és betértek a két sarki kocsma valamelyikébe, hogy lefújják sörükről a habot, és csendes szóval megvitassák a tisztes ipar, a város és a világ dolgait. Mindenki barátságban élt egymással ebben a nem hangoztatott, de természetesen kialakult demokratikus légkörben, a boldog békeidők utolsó esztendeiben. A soknemzetiségű magyarok, svábok, bunyevácok, szerbek, zsidók, cigányok lakta város magától értetődő természetességgel nevelte az itt élőket az egymás iránti megbecsülésre, a másság elfogadására, ami azután egy életen át elkísérte Udvardi Lázárt.
A felcseperedő fiút 1896-ban a belvárosi elemi iskolába iratják. Hamar kitűnik társai közül. Már az első év végén Kitüntetési Lapot kap a római katolikus iskolaszéktől. (Magaviselete: dicséretes, szorgalma: ernyedetlen.) Végig kitűnő tanuló, s ilyen bizonyítvánnyal veszik fel a „tarka barátok” (ciszterciták) főgimnáziumába. Tanulótársai közül 1 kitűnő, 3 jeles. Heckenshoffer Lázár minden osztályzata jeles, kivéve a tornát (jó). A ciszterek következetesen, tudatosan igen sok gyereket vettek fel az első osztályba, de igen szigorúan osztályoztak. Már elsőben kibuktatták a nem oda valókat. Az 1900-ban indult 64 gyerekből a második osztályban már csak 40-en maradtak, végül 20-an érettségiztek. Gimnáziumi évei alatt rendszeresen instruktorkodott a módosabb családok gyengén tanuló csemetéi mellett. Harmadikos korától mindvégig 150 korona ösztöndíjat kapott az ún. Bencze-alapítványból.
Tanárai ezzel enyhítették a család anyagi gondját. Jártak vele református, zsidó (9 fő), görögkeleti vallású tanulók is. Ötödikes korában beteges lett, sokat hiányzott az iskolából. Nevelőapja és gyámja, Ettl József kisiparos is meghalt. Özvegy édesanyjával szűkösen éltek. (A VI. osztályban Babits Mihály tanította a magyart. Az irodalomtörténet nagy nyereségére Udvardi Lázár el is mondta később a fiatal „tanár úrról” emlékeit, melyek nyomtatásban is megjelentek.) A felsőbb osztályokban (V–VIII.) Nagy Vazul, a kitűnő matematikus lett az osztályfőnöke, aki felkarolta a tehetséges tanítványt. Érettségire is ő készítette fel 1908-ban. Igen értelmes fiúk kerültek össze, a 20 főből nyolc neve mellett szerepelt a „jelesen érett”. Heckenshoffer Lázár is közéjük tartozott. Az iskolai értesítőben feljegyezték az érettségi után „választott tudományszakot”. Kereskedők, orvosok, jogászok, katonák, mérnökök, tisztviselők akartak lenni osztálytársai. Egy tanuló a szerzetes-tanári pályát jelölte meg. Heckenshoffer Lázár volt. Szerzetes ugyan sohasem lett, tanár azonban – olyan, akire felnéztek diákjai –, annál inkább.
Érettségi után a bölcsészkarra iratkozott be 1909. január 26-án. Négy év múlva (1913. október 27.) a szakvizsgán mennyiségtanból dicséretes, természettanból jó eredményt ért el, ezért a professzori kar „középiskolákban való tanításra... képesítettnek nyilvánítja.” Megrendült egészségének (tüdőcsúcshurutban szenvedett) helyreállítására és megélhetésének biztosítása érdekében a Wimpffen grófi családnál vállalt nevelői állást. A hatalmas birtokhoz kastély és egy igen szépen gondozott park tartozott, ahol visszanyerte az egészségét. Özvegy édesanyját rajongásig szerette, szülővárosának ártéri erdei, a Duna szerteágazó mellékágai hazavonzották, ezért azonnal jelentkezett kérvényével a Tekintetes Iskolaszéknél, amikor hírét vette, hogy a Bajai Államilag Segélyezett Polgári Iskolában megüresedett egy állás. Megírja, hogy eddig Wimpffen Siegfried grófnál volt nevelő, ahol 2400 koronát kapott, s kéri, hogy a pályázatban hirdetett 1600 koronát 2000-re emeljék fel. Az iskolaszék tagjai közül bizonyára többen ismerték a józan, komoly, erkölcsileg fedhetetlen ifjút, és 1913. november 27-én tanítónak választották. A következő év nyarán kitört az I. világháború. A július végi hadüzenet után nemsokára megkezdődtek a bevonulások. A fiatal tanítót az elsők között hívták be a 23. Gyalogezredhez, s póttartalékos tizedesként teljesített szolgálatot az orosz fronton. A kezdeti sikerek után az orosz csapatok október elején ellentámadásba kezdtek. Ezekben a harcokban sérült meg és került fogságba Heckenshoffer Lázár. A következő hat év történetét saját maga mondja el visszaemlékezéseiben.
*
A naplót a mai helyesírási szabályoknak megfelelően közöljük, de ez szinte alig jelent lényeges változtatást az eredetihez képest. Elsősorban a központozás, valamint az egybe- és különírás hibáinak javítását végeztük el. Minden esetben megtartottuk az idegen szavak, földrajzi nevek eredeti írásmódját. Néhány mondat értelemzavaró toldalék- és szóhiányát szögletes zárójelben pótoltuk.
Kőhegyi Mihály
|
|
|
|
| KATALÓGUS | TARTALOM |
 |
 |
|
 |
|
 |