Francia politikus. Összesen 11-szer volt miniszterelnök, 26-szor különböző tárcák minisztere. Jogot tanult, rövid ideig ügyvédként és újságíróként dolgozott, majd politikai pályára lépett. 1902-től haláláig a képviselőház tagja. Jelentős szerepe volt az egyház és az állam szétválsztásának kidolgozásában és végrehajtásában. 1915. október 29-től Viviani utóda a kormányfői poszton, egyúttal külügyminiszter is. A balkáni hadjárat kudarca miatt 1917 márciusában távozott posztjáról, és kissé a politikai életből is visszavonult. Lelkes támogatója volt a Népszövetségnek. 1925-ben a locarnói egyezmény, 1928-ban a Briand-Kellogg paktum megkötésében játszott meghatározó szerepet. 1926-ban Gustav Stresemann-nal megosztva Nobel-békedíjat kapott. 1930-ban síkraszállt az egységes Európa elve mellett. 1932-ben sikertelenül indult az elnökválasztáson. Ezután visszavonult, majd hamarosan elhunyt.
