Robertson, William R.

ROBERTSON, Sir William Robert (1860–1933)

Brit marsall. Katonai pályafutását 1877-ben közlegényként kezdte. Szolgált Indiában, majd a vezérkari akadémia elvégzését követően rövid minisztériumi beosztás után Dél-Afrikába került, ahol a hírszerzésnél dolgozott. 1901 és 1907 között a hadügyminisztériumban dolgozott, majd 3 évet a vezérkarnál töltött el. Ezután a vezérkari akadémia vezetője, majd a minisztériumban a kiképzés felelőse lett. Az 1914-es mozgósítás után a brit expedíciós erők szállásmesterévé nevezték ki, majd 1915 januárjában French vezérkari főnöke lett. Decemberben visszarendelték Angliába, ahol a vezérkar főnökeként dolgozott tovább, jelentős változtatásokat eszközölve a hatékonyabb hadviselés érdekében. Fő elve az volt, hogy a nyugati front az elsődleges hadszíntér, és a franciaországi támadó fellépés a legfontosabb. A hadseregszervezés terén végzett tevékenységének eredménye éppen akkor mutatkozott meg leginkább, miután 1918 februárjában leváltották, és kelet-angliai parancsnokká nevezték ki. Három hónappal később ő lett az angliai erők főparancsnoka. A háború után 1919–20-ban a Rajnánál állomásozó brit erők főparancsnoka volt.


Vissza Hadtörténeti Gyűjtemény Vissza Első világháború Vissza Életrajzok