„SZILÁRD SZÁNDÉKUNK MEGVÉDENI ÉS MEGTARTANI A DEMOKRÁCIÁT TELJESEGÉSZÉBEN”

Ezernyolcszáznyolcvankilenc óta, minden elnökválasztási napon jól tudta az Egyesült Államok népe, mit kíván tőle a hazája.

Washington székfoglalójának napján az volt a nép dolga, hogy megalkosson és összekovácsoljon egy nemzetet.

Lincoln felavatási napján az volt a nép dolga, hogy megvédelmezze ezt a nemzetet egy belső veszedelemtől.

Ezen a napon pedig az a nép dolga, hogy megvédelmezze a nemzetet és intézményeit egy külső veszedelemtől.

Elérkezett számunkra az a pillanat, amikor meg kell állnunk az események gyors futása közben s meg kell csinálnunk számvetésünket, vissza kell emlékeznünk rá, mi volt a helyünk a történelemben, rá kell eszmélnünk újra, mik vagyunk és mik lehetnénk. Máskülönben az elszigetelődés, a tétlenség komoly veszélyének tesszük ki magunkat.

A nemzetek élete nincsen az esztendők számával meghatározva, hanem az emberi szellem életképessége szabja meg. Egy ember élete hetven év; valamivel több, vagy valamivel kevesebb. Egy nemzet addig él, ameddig csak futja az élniakarásából.

Vannak, akik ezt kétségbevonják. Vannak akik szentül hiszik, hogy a demokrácia, mint kormányforma és mint életberendezkedés, valamiféle titkos és mesterséges végzet által ki van mérve, megszámlálhatja napjait, – hogy, valami meg nem magyarázott ok miatt, a jövő a zsarnokságé és a rabszolgaságé, – és hogy a szabadságnak alkonyodik.

De mi amerikaiak tudjuk, hogy ez nem igaz.

Nyolc éve, amikor köztársaságunk élete megbénulni látszott egy halálos bajban, bizonyságát adtuk, hogy nem igaz. Nagy megrázkódtatás kábulatában voltunk; de cselekedtünk. Gyorsan, bátran és határozottan cselekedtünk.

Ezek az elmult évek tevékeny esztendők voltak, gyümölcsöző esztendők ennek a demokráciának a népe számára, mert nagyobb biztonságot hoztak nekünk és remélem, a jobb megértését annak az igazságnak, hogy az élet célját nem lehet felmérni az anyagi javak mércéjén.

Demokráciánk túlélt egy belső válságot, elhárított rossz dolgokat, új kereteket szerkesztett hosszúlejáratú terveihez és mindezen keresztül fenntartotta a demokráciát. Amit tapasztaltunk, alapvető fontosságú a jelenünk és a jövőnk számára.

Végeredményében minden az Egyesült Államok alkotmánya szerint, a három hatáskör szétválasztása mellett történt. A kormány mellérendelt szervei folytatták működésüket szabadon; a Bill of Rights sértetlen maradt. A szavazati jog szabadságát teljesen fenntartottuk. A demokrácia bukásának prófétái láthatták, hogyan váltak semmivé jóslataik.

A demokrácia nem vívja haláltusáját. Mi tudjuk ezt, mert tanúi voltunk újjászületésének és továbbhaladásának. Tudjuk, hogy nem is halhat meg soha, mert férfiak és nők egyéni szabad kezdeményezéséből fakadt, akik egy közös feladatra szövetkeztek, – olyan együttes munkára, melyet egy szabad többség szabadon kifejezett véleményével vállalt és vitt sikerre.

Tudjuk, mert a demokrácia, valamennyi kormányzási forma közül egyedül, felhasználja teljes erejét az emberek felvilágosult akaratának.

Tudjuk, mert a demokrácia megteremtett egy korlátok nélküli, az élet feltételeinek megjavításában határtalan fejlődésra alkalmas civilizációt.

Tudjuk, mert ha a mélyére nézünk a dolgoknak, azt látjuk, hogy az összes világrészeken folytatja terjeszkedését, mivel a legemberibb és legkorszerűbb és valóban a legmegtámadhatatlanabb valamennyiféle társadalmi berendezkedés közül.

Egy nemzetnek, akárcsak egy eleven embernek, teste van, teste, melyet táplálni kell, melynek ruhára és szállásra, gondoskodásra és pihenésre van szüksége, úgy, ahogyan az a mi időnknek megfelel.

Egy nemzetnek, akárcsak egy eleven embernek, szelleme van, szelleme, melynek jólértesültnek és ébernek kell lennie, tudnia kell önmagáról, ismernie kell szomszédai vágyait és természetes szükségleteit, – ismernie kell minden országot, amellyel együtt él ezen az egyre zsugorodó világon.

És egy nemzetnek, akárcsak egy eleven embernek, van valami mélyebb, valami tartósabb tulajdona is, ami több, mint összetevőinek összege, és ez a valami az, ami a legfontosabb a jövő szempontjából s amit a jelennek szentül meg kell oltalmaznia. Olyasmi ez, amit igen nehéz, szinte lehetetlen egyetlen közönséges szóval meghatározni; és mégis, mindnyájan értjük, hogy micsoda, – Amerika lelke, – bizakodása, hite. Évszázadok hozták létre. Ott született meg azoknak a tömegében, akik sokféle országból jöttek ide, – egyik-másik magasabb társadalmi osztályból, de jobbára egyszerű emberek – hogy itt keressék, hajdan is és most is, szabadon a szabadságukat.

A demokráciára való törekvés nem újdonság az emberiség tönténetében, ez maga a történelem. Áthatotta már a kezdetleges népek életét, újra fellángolt a középkorban, beleírták a Magna Chartába.

Amerikára ellenállhatatlan volt az ösztönzése. Amerika az Új Világ volt minden nyelvjárásban, nemcsak azért, mert ezt a földet újonnan fedezték fel, hanem azért is, mert aki idejött, új életet akart kezdeni ezen a földrészen, olyant, mely azáltal lesz új, hogy szabad élet.

Eleven szelleme be van iktatva a mi Mayflower Egyezményünkbe, a Függetlenségi Nyilatkozatba, az Egyesült Államok alkotmányába és a Gettysburgi Beszédbe.

Akik elsőkként érkeztek ide, hogy elérjék vágyaik célját, és akik követték őket, a milliók, és a fajta amely belőlük eredt, sohasem szűntek meg állhatatosan és következetesen haladni előre egy eszmény felé, amely maga is haladt, fejlődött, formájában és szabatosságában, nemzedékről-nemzedékre.

AZ ORSZÁG LELKE ÉS HITE.

A Köztársaság törekvései nem tűrnek meg sohasem meg-nem-érdemelt szegénységet, sem önző gazdagságot.

Jól tudjuk, hogy még hosszú út áll előttünk, jól tudjuk, hogy még növelnünk kell minden egyes polgár biztonságát, esélyeit, tudását, amilyen mértékben az ország lehetőségei és erőforrásai megengedik.

De nem elég csupán ezeket a célokat szem előtt tartani. Nem elég ruházni és élelmezni az ország testét, nem elég alakítani és táplálni a szellemét. Mert lelke is van. És a három közül ez a legfontosabb, a lélek.

A teste és a szelleme nélkül, mindnyájan tudjuk, az ország nem bírna élni.

De ha megölnék Amerika lelkét, még ha teste és szelleme tovább élne is valami idegen világ menedékén, az az Amerika, melyet mi ismerünk, halott volna.

Ez a lélek szól hozzánk a mindennapi életben, gyakran úgy, hogy észre sem vesszük, mert magától értetődőnek tartjuk. Szól hozzánk itt, az ország fővárosában. Szól hozzánk a negyvennyolc állam független kormányzata útján. Szól hozzánk városainkban és vidékeinken, falvainkban és világvárosainkban. Szól a féltekénk többi népeiről és a tengerentúliakról, mind a szolgaságban élőkről, mind a szabadokról. Olykor nem halljuk meg, vagy nem figyelünk a szavára, mert nekünk a szabadság régi jussunk, birtoklása számunkra nagyon régi história.

Amerika sorsát első elnökünk jövőbelátó szavai mondták ki, első felavatási beszédében, ezerhétszáznyolcvankilencben, s ezek a szavak szinte egyenesen hozzánk szólnak, ezerkilencszáznegyvenegyben:

„A szabadság szent lángjának megőrzése és a köztársasági kormányzási forma sorsa, joggal mondhatjuk:... mélyen... és véglegesen az amerikai nép kezébe adott gyakorlat oltalmára van bízva.”

Ha hagyjuk, hogy ez a szent láng kialudjon, hogy a kétkedés és a félelem elfojtsa, akkor tulajdon jövőnket tagadjuk meg, sorsunkat, amelyért Washington oly hősiesen küzdött és győzni tudott. Az ország lelkének és hitének megőrzése igazolja most és igazolja majd a legnyilvánvalóbban mindazt az áldozatot, amit csak hozhatunk nemzetünk megvédéséért, bármilyenek is legyenek.

Szemtől-szembe o1yan veszélyekkel, amilyenekkel még sohasem volt dolgunk, szilárd szándékunk megvédeni és folytatni a teljes demokráciát.

Ezért egyesítjük Amerika lelkét, Amerika hitét.

Nem hátrálunk. Nem elég megállni a talpunkon: Amerikaiakként megyünk előre, országunk javáért, Isten akaratából.

Roosevelt : Harc a máért