A „Holding Társaságok”, ezek a gazdasági „tetőszervezetek” okozták azokat a súlyos bajokat, melyeknek eltüntetése nélkül nem tudunk előrehaladni kereskedelmi életünk különböző ágaiban. A holding társaságnak olyan a szerkezete, hogy alkalmas titkos kombinációkra, csalásra, rosszhiszemű vezetésre. Elvben egy mesterséges társasága a társaságoknak, amelynek az lenne a hivatása, hogy közösen irányítson többé-kevésbbé rokon üzletágakat. Némelyikük csakugyan, becsületesen és valamennyi résztvevője előnyére, ezekhez a feltételekhez tarlja (sic!) magát; sajnos azonban, a kísértés túlságosan nagy, s másik részük visszaél a néhány ember kezében összpontosított pénzügyi hatalommal és kizárólag önző érdekeket szolgál.
Ezeket a holding-társaságokat vállalati csoportok hívták létre, általuk megnőtt az igazgatás hatalma, leegyszerűsödött a társaságok közötti adás-vétel vagy pénzelés kérdése, könnyűvé vált az értékpapirok elhelyezése. A közönség elkápráztatva, összecserélte a nagyságot a becsütetességgel.
A holding-társaságok megalakítását igazolhatta a multban, hogy iparunk érdekei sürgették, de az előfordult durva szabálytalanságok és óriási veszteségek ma azt követelik, hogy szigorú ellenőrzést vezessünk be.
Azelőtt a nagy gyárakat tulajdonosaik vezették. Ma másként van; a társaságok részvényei a közönség kezében vannak, s a közönség a legcsekélyebb jelét sem adja annak, hogy kíváncsi lenne a gyártelepekre vagy az üzleti irodákra, ahová pénzét befektette. Semmiféle büszkeséget nem érez, hogy tulajdonosa vagy részese egy vállalkozásnak, amelynek gyártmányai az ő munkájának és tudásának gyümölcsei. Az ellenőrzés névtelen kezekben van, és sokszor egyenesen egy másik társaság biztosítja ezt, megkaparintva a részvénytöbbséget.
Amikor az üzletek vezetése olyan bonyolulttá vált, hogy egy ember nem tudta ellátni többé, az igazgatósági tanácsok úgy tekintették az érdekeket, melyeknek ügyeit vitték, mint megannyi díjtételt, fizetéseket, béreket, amellyel spekulálhatnak, mesterkedhetnek; nagyon gyakran egy-két kiskirály kegyuraságává váltak, ahol a kisrészvényesnek semmi beleszólása nem lehetett. Elfelejtették, hogy tíz részvénnyel a zsebében éppen olyan joggal követelhet valaki eredményes és tisztességes üzletvezetést, mint ezer részvénnyel.
Sokkal több pénzre volt szükség, aminek a bankárok látták hasznát; egy csomó aggályok nélküli pénzember mással sem foglalkozott, mint a részvények értékesítésével, anélkül, hogy a társaság ügyei egyáltalában érdekelték volna. Mennél többet adtak el, annál többet nyertek rajta; mégis egyre újabb módokat és indokokat találtak ki további kibocsátásokhoz.
A mai tragédia és nagy kiábrándulás csak elkerülhetetlen következménye az üzleti és pénzvilág hatalmi összekapcsolódásának; nem jutottunk volna idáig enélkül az egyesülés nélkül, amely lerombolt minden tisztességet, noha talán hű maradt a törvény betűjéhez. A Szövetségi Ipari Bizottság kétségbevonhatatlan tényekkel és számokkal szolgálhat, a lopás pontos eseteivel, a téves felvilágosítások, a részvények eladása körüli visszaélések, csalások pontos eseteivel. A lelkiismeretlen igazgatók törvénytelen szerződéseket kötöttek, saját hasznukra és nem az őket bőkezűen fizető társaság hasznára, elképesztő díjazásokat vettek föl mondvacsinált szakértői szolgálatok fejében, elvük volt, hogy elrejtsék, ami a vállalataik színfalai között történik. Meghamisított elszámolások, eltitkolt tényleges vagyon, a társaságok közötti számtalan szerződés segítségével okozott szándékos homály és zűrzavar, agyafúrt, de törvényes módszerekkel való megakadályozása a vizsgálatoknak, mindez csak egy része a visszaéléseknek, amelyeket szemükre vethetünk.
S mit tehetne ellenük a kisrészvényes, még ha tudomása lenne is ezekről az üzelmekről?
Ha a tisztesség nevében megkérdeznénk tőlük: „Mit szól a ti lelkiismeretetek ezekhez a módszerekhez?”, azt válaszolnák: „Számunkra az a lényeg, hogy ne ütközzünk bele a törvénybe”, vagy méginkább azt: „Mennyi időnk van még, meddig folytathatjuk még működésünket?”
Ezeket a holding-társaságokat tehát, amelyek mesterkedéseikkel férfiak és nők ezreinek jólétébe és boldogságába gázoltak bele, jobbára a legaljasabb szándékok hatották át és vezették. Minélfogva fényt kell derítenünk tevékenykedésükre, hogy a nyilvánosság szeme elé kerülvén, ilyen szabálytalanságok ne fordulhassanak elő többé.
A könyvvitel egységes rendszerére van szükségünk.
A részvényeseknek, kellően képviselve, legyen meg a joguk, hogy bármelyik percben betekinthessenek a tanács határozatainak másolatába, s valamennyi társaság szerződéseibe, melyet igazgatóival, ügyvezetőivel vagy más társaságokkal kötött. Legyen megtudható minden részvényes neve és a birtokában levő részvények száma. A szabálytalanságok önmaguktól megszűnnek majd, mihelyt az igazgatók tudni fogják, hogy szem előtt vannak.
A pénzügyi lehetőségek nyakló nélküli és ellenőrzés nélküli kiaknázása volt az egyik fő oka annak, hogy abba a tragikus helyzetbe jutottunk, ahol vagyunk. Az egy kézbe került jogok, a szükségtelen egyesülések az emberek ezreit juttatták az utcára. A közönségnek joga van ahhoz, hogy bizalommal lehessen a módszerek iránt és az emberek iránt, akik a tőkéket kezelik. Azon vagyunk, hogy visszaadjuk ezt a bizalmát, ezért takarítjuk ki a házat s ezért tartjuk majd mindig tisztán.
Megkockáztatva, hogy ismételjem magamat, szeretném mégegyszer elmondani, amit már mondtam: „Ha korlátoznunk kell az üzérek, a mesterkedők és a pénzemberek működését, azért tesszük, hogy megvédjük az egyént és nem azért, hogy béklyókat rakjunk rá.”
Akik kezüben tartják a nagy ipari és pénzügyi összetársulásokat, elégtételt kell szolgáltatniuk a közönségnek. Nem üzletemberek akartak ők lenni, hanem „a magántulajdon fejedelmei”. Figyelmeztetjük őket, hogy vállalniuk kell a helyzetükkel együttjáró felelősséget, s a közös érdekekért kell dolgozniuk, nem a saját érdekeikért. Ha úgy fordul, fel kell áldozniuk saját érdeküket a közérdekért.
Egyébként a hatalom közbeszól. Ha a nagy „cápák”, a pénzvilág nagy harácsolói, a tisztességtelen versenytársak, az ingoványra építő nagy üzletemberek nem hajlandók a tömegek jólétét biztosító tiszta módszerekhez alkalmazkodni, és tovább vezetik a nagyipart a fejetlenség felé, a kormánynak habozás nélkül világos rendszabályokhoz kell nyulnia, hogy végét vesse ennek az állapotnak.
|
|
|
|
|
|