A NEMZETKÖZI SZERVEZET ÉS A BÉKE. WILSON ÉS A NÉPEK KÖZÖTTI EGYETÉRTÉS.

„A megértés termőföldjéből kell kinőniök a barátság gyümölcseinek”. Wilson elnöknek ezek a Mobile-ben 1913-ban elmondott szavai tökéletesen alapjául szolgálhatnak az Egyesült Államok politikájának. Ez a politika egyformán vonatkozik a belső kérdéseink megértésére és a nemzetközi kapcsolatainkra.

Woodrow Wilson egyetemi tanár volt és amikor a „megértés” szót használta, nem azt értette ez alatt, amit az államférfiak, a politikai vezérek, a vállalatok vezetői és a pénzügyi kiskirályok értenek; a világmindenség népeire alkalmazta inkább, akiknek folyvást csak elemi igazságokat kell tanulniuk, hogy biztonságosabb, boldogabb és teljesebb életet élhessenek ők is meg a szomszédjaik is.

Woodrow Wilson könnyebbé tette a megértést a népek között, valamennyi földrészen, valamennyi országban. Elismerhetjük, azt hiszem, hogy az elmult hónapok eseményei kapcsán az emberek törődni kezdenek a kormányzattal, jobban, mint történelmünk bármelyik hasonló szakaszában; érdeklődni kezdenek a kormány gondjai iránt; az amerikai nép mégsem tudott volna ilyen érdeklődést és ilyen megértést tanusítani most, ha nem kap lendületet Woodrow Wilsontól s ha a húsz évvel ezelőtti beszéd nem indítja el a megértés útján.

Wilson elnök mobile-i beszédében elsőként mondta ki, egyenesen és világosan: „Az Egyesült Államok soha többé nem akarnak meghódítani egyetlen négyzetméternyi területet sem”, és az Egyesült Államok magukévá tették ezt a nyilatkozatot. Wilson elnök még tovább ment, hozzáfűzve – latin-amerikai szomszédainkhoz szólva – hogy az anyagi érdekek sohasem lesznek előbbrevalóak az emberi szabadságnál.

Azonban a nagy háború megrázkódtatásában mégsem tudtuk híven követni az érdektelenségnek ezt a politikáját. Mi mindnyájan felelősek vagyunk ebben.

Nem habozom kimondani: hogy ha valamelyik másik országnak a politikai porondján kellett volna küzdenem, bizony nagy kísértésbe jöttem volna, hogy megjátsszam honfitársaim félelmét és megvádoljam az Egyesült Államokat nagyhatalmi törekvésekkel, önző terjeszkedési szándékokkal.

Ha valamelyik másik köztársaságnak vagyok a polgára, nehezen hihettem volna a leggazdagabb amerikai köztársaság őszinte önzetlenségében.

Mint az Egyesült Államok köztársasági elnöke, világosan elérkezettnek látom a pillanatot, hogy Wilson elnök nyilatkozatához most hozzátegyünk egy újabb nyilatkozatot: az Egyesült Államok politikája ezentúl ellenezni fog minden fegyveres beavatkozást.

Az alkotmányos kormányhatalom fenntartása Amerika többi országaiban, nem kizárólag az Egyesült Államok számára jelent kötelezettségeket. Féltekénk minden nemzetét elsősorban és különösen saját határain belül érdekli a törvények megtartása és a kormányzás zavartalan menete. Csak amikor zavar támad valamelyik országban, akkor kezdi érdekelni a helyzet a többieket. Kitartok amellett, hogy ez az eset az egész földrészt együttesen érinti, hiszen valamennyien szomszédok vagyunk itt.

Ezt az alapelvet az amerikai köztársaságoknak nem csak a vezetői értették meg, hanem a népei is és ennek a megértésnek köszönhető, hogy a Montevideo-i értekezlet olyan eredményes volt. Bármilyen távoli időbe tekintünk vissza, megállapíthatjuk, hogy Amerika népei közt még sohasem volt ilyen jó az egyetértés szelleme.

A világ többi részében az események alakulása nem hagyta megvalósítani Wilsom elnök eszméit.

A felületes megfigyelő azt mondaná, hogy ezt a kudarcot a nemzeti gondolat feltámadása okozta. Csakhogy egy szűk és korlátolt értelemben vett nemzeti irányról beszélne, olyanról, amelyhez minden országban hajlandó csatlakozni a nép nagy többsége.

Én tiltakozom a világ mai lakosságának ilyen beállítása ellen.

Nem a nép veszélyezteti a békét, nem a lakosságot illetik a szemrehányások, hanem politikai vezetőiket.

Wilson elnök nyiltszívű felhívása a világhoz, hogy zárjuk ki az eljövendő háborúk minden lehetőségét, megragadta a tömegek képzeltét. De az állítólagos államférfiak számára, akik összegyűltek Párizsban, hogy a békét, vagy a békének nevezett 1919-es szerződéseket megkössék, írott malaszt maradt Wilson felhívása. Szemtanuja voltam ennek a látványosságnak, saját fülemmel hallottam a beszédeiket. Politikai előnyök, személyes súlynyerés, nemzeti terjeszkedés, ezek voltak a legfőbb gondok, ilyen gondok közepette látta meg a napvilágot a Népszövetség; kora gyerekségétől fogva hordozta a súlyos koloncot.

És mégis, a Népszövetségnek és közvetlenül, vagy közvetve a Népszövetség eszméinek köszönhető, hogy a világ minden állama jobb eszközök után kezdett tapogatódzni, mint amilyenekkel addig szokta vitás kérdésit eligazítani.

A Népszövetség számos külügyi találkozóra adott alkalmat: a nemzetközi nehézségek megvitatására szolgált és, többízben, segítségére volt az egészségügyi, munkaügyi, kereskedelmi és nevelésügyi kérdések szabályozásának; végül, lehetővé tette jónéhány kisebb-nagyobb nézeteltérés rendezését, kisebb és nagyobb nemzetek között.

Az Egyesült Államok ma nyiltan együttműködnek a genfi szervezettel, szorosabban mint eddig bármikor.

Azt hiszem honfitársaim véleményét fejezem ki, ha azt mondom, hogy a régi politika, a régi szövetségek, a hatalom régi csoportosításai és egyensúlyai alkalmatlannak bizonyultak a világbéke megőrzésére. A Népszövetség, ha elősegíti, amint meg is teszi, a meg-nem-támadási szerződések, a leszerelési egyezmények szaporítását, a világbéke tartóoszlopa lehet.

Mi nem vagyunk tagjai a Népszövetségnek és nem is készülünk belépni. De a segítségére sietünk teljes együttműködésünkkel minden téren, ha olyan politikán kívüli őszinte igyekezetről van szó, amely az életet és a biztonságot akarja megvédeni a politikai vezetőkkel vagy bármilyen nagyhatalmi törekvésekkel szemben.

A föld lakosságát másfél milliárd főre becsülve, nyugodt lélekkel állíthatjuk, hogy legalább kilencven százalékuk meg van elégedve országának mai területével, továbbá, hogy készségesen csökkentenék fegyverkezésüket, ha a többi nemzet is hajlandó lenne ezt csinálni. A világbékét veszélyeztető okok mögött a félelem rejlik és talán annak a feltevése, hogy a maradék tíz százalék majd területi terjeszkedésre törő, szomszédjai rovására gyarapodni akaró kormányokat követ, amelyek különféle ürüggyel megtagadják a fegyverkezés beszüntetését vagy csökkentését, még ha a többi kormány mind hozzájárul is egy meg-nem-támadási és leszerelési egyezményhez.

A háborúkat, egészen az 1914-1918-as világháborúig, minden időben a kormányok csinálták. Woodrow Wilson kétségbevonta ezeknek a háborúknak szükséges voltát: és ez gondolkodóba ejtette a kormányaikat létrehívó és kormányaikat változtató népeket. Vajjon nem tudnák-e egyszer ők maguk megakadályozni a kormányaikat, gondolták Woodrow Wilsonnal, a háború-csinálásban?

Indítványozzuk az új nemzedéknek, egyszerűen megismételve Wilson szavait, hogy ezentúl ahelyett, hogy a kormányok csinálnának háborút, teremtsenek békét a népek.


Roosevelt : Harc a máért


Vissza Hadtörténeti Gyûjtemény Vissza Második világháború Vissza Dokumentumok