Az igazi béke tartamát és tartásságát végülis maguk a népek szabják meg.
Ami bennünket illet, mint minden nép, amelyik végigjárta a felszabadulás és a folytonos alkalmazkodás keserves útját, saját tapasztalatunkból tudjuk, milyen nagyok lehetnek a nehézségek s tudjuk, hogy nem magánügyei egyik világrésznek sem, egyik nemzetnek sem. Saját forradalmunk után is, ahogyan egy amerikai történetíró mondja: „az erőszakoskodás hulláma és az emberi élet semmibe vevése” maradt hátra.
A békét megnyerni és megtartani egyesegyedül olyan szabadságszerető és békeszerető népek elhatározásával lehet, akik készek együtt dolgozni, készek egymást kölcsönösen segíteni, készek egymást tiszteletben tartani és egymást elviselni és akik megpróbálják megérteni kölcsönösen a másik nézeteit és érzéseit. Minél jobban közeledünk a győzelemhez, annál jobban és annál kikerülhetetlenebbül lesznek tudatossá előttünk a szempontok különbözőségei a győztesek közt. Ezeknek a különbözőségeknek nem szabad egymástól elválasztaniuk és nem szabad bennünket akadályozniuk abban, hogy – a háborút megnyerve és a békén dolgozva – tisztán lássuk legfontosabb közös érdekeinket és állandó érdekeinket.
A nemzetközi együttműködés, amelyre a tartós békét építenünk kell, nem egyirányú közlekedési útvonal. A nemzeteknek, akárcsak az egyéneknek, nem mindíg egyforma a látásmódjuk vagy a gondolkodásmódjuk; a nemzetközi együttműködést és a haladást egy csöppet sem segíti előre az olyan nemzet, amelyik azt hirdeti, hogy csak nála kapható a bölcseség [sic!], a tudás és valamennyi erény. Az eljövendő világban a hatalommal való visszaélésnek (értem a „hatalmi politikát” alatta) nem szabad a nemzetközi kapcsolatok döntő tényezőjének lennie. Ez éppen veleje az alapelveknek, amelyekben megegyeztünk. Hogy a hatalom a világpolitika egyik tényezője, azt éppoly kevéssé tagadhatjuk, mint azt, hogy a nemzeti politikának is tényezője. De egy demokratikus államban, a hatalomnak a felelősséggel kell együtt járnia és kényszeríteni kell, hogy védekezését, maga-igazolását találja meg a közjó keretein belül.
A tökéletességet hirdető és követelő, az önmagát tökéletesnek valló politika eltorlaszolhatja a nemzetközi békéhez vezető utakat, legalább annyira, mint az elszigetelődés vagy az erőszak politikája, vagy a nagyhatalmi politika. Jusson eszünkbe, hogy egy negyedszázaddal ezelőtt az elszigetelődés felé való hátrálásra nem a nemzetközi együttműködés elleni közvetlen támadás adott alkalmat, hanem a béke állítólagos tökéletlenségei elleni támadás.
A mult háború utáni kiábrándultságunkban inkább választottuk a nemzetközi fejetlenséget, mint a nemzetközi együttműködést olyan népekkel, akik nem pontosan úgy látnak, nem pontosan úgy gondolkoznak, mint mi. Lemondtunk a reményéről is, hogy sikerül létrehozni lépésről-lépésre egy jobb békét, mert nem volt hozzá lelkierőnk, hogy egy tökéletlennek tartott világban vállaljuk a felelősséget.
Nem szabad megengednünk, hogy újra ez történjék, mert akkor megint bekövetkezik a rettenetes forduló, egy harmadik világháború felé vezető forduló. A felelősségnek, hogy országunk biztonságát megőrizzük, egyesegyedül úgy tudunk eleget tenni, ha hatalmunkat és befolyásunkat felhasználjuk az eszmék megvalósítására, melyekben hiszünk és amelyekért harcoltunk.
Máris számtalan kérdés merült fel a békét illetően, holott még be kell fejeznünk előbb a háborút. A jóbarátság légköre, a kölcsönös megértés és az eltökéltség, hogy találunk egy közös szempontot, ezek jellemezték Dumbarton Oaks-i megbeszéléseinket és ezek teszik indokolttá a reményt, hogy sikerül majd az elkövetkezendő tárgyarlásokon megteremteni a biztonság világrendjét, az egyetemes, kölcsönös és demokratikus biztonság rendszerét, amelyre ezek az előkészítő megbeszélések irányultak.
Erőteljes és határozott léptekkel haladunk tovább, mi és a többi Egyesült Nemzetek, hogy megteremtsünk egy ilyen rendszert, felruházván rugalmas s egyszersmind közös és együttes cselekvés megindítására csakugyan alkalmas intézményekkel.
Az emberiség felébredt lelkiismerete nem fogja hagyni, hogy ez a nagy, döntő kísérletünk dugába dőljön.
Hisszük, hogy a népek közötti érintkezés eszközeinek hatalmas fejlődése, az utolsó emberöltő óta tett nagy haladása előbbre viszi majd a kölcsönös megértést, amin a békének és a béke intézményeinek nyugodniuk kell, s a mi politikánk és a mi célunk az, hogy ezt a haladást a világ közös hasznának szolgálatába állítsuk.
A kereskedelem és az áruforgalom lehető legnagyobb szabadsága mellett vagyunk.
Mi amerikaiak mindig azt tartottuk, hogy minden egyes polgárunknak legyenek szabad és egyenlő esélyei, és ez az egyenlőség mindig egyik legelső célja marad nemzeti életünknek. Amit az egyénekről tartunk, ugyanazt tartjuk a nemzetekről is. Ellene vagyunk a megszorításoknak, korlátozásoknak, akár köz-törvények, akár magánintézkedések által történjenek, mert ártalmára vannak a kereskedelemnek, az áruforgalomnak és az üzleti életnek.
Etekintetben sok tennivalónk van még. De reméljük, s nemcsak saját boldogulásunk érdekében, hanem az egész világ boldogulása érdekében reméljük, hogy a forgalom, a kereskedelem és a nyersasnyagokhoz és piacokhoz való férkőzés ez után a háború után szabadabb lesz majd, mint valaha is volt előtte.
|
|
|
|
|
|