BOEING B–17 FLYING FORTRESS (US)
TECHNIKAI ADATOK (B–17G)
| Legénység: 10 fő | Motor: 4 db Wright GR-1820-97, 1200 LE | Sebesség: 480 km/h (9150 m-en) |
| Fegyverzet: 13 db 12,7 mm-es Browning géppuska, max. 7985 kg bomba | ||
| Súly: 14 850 kg (üresen) ; 25 000 kg (harckészen) | Csúcsmagasság: 10 670 m | Hatótávolság: 2970 km |
| Fesztávolság: 31,64 m | Hossz: 22,26 m | Magasság: 5,80 m |
TÖRTÉNETE
Az amerikai Boeing cég 1934-ben kezdte meg egy többmotoros nehézbombázó-típus kifejlesztését. Követelmény volt, hogy a készülő repülügép szárazföldi célok és hajók ellen is alkalmazható legyen. A Boeing Model 299-nek nevezett bombázó próbaútjára már a következő évben sor került. A B–17-esek különféle változataiból ezután majdnem 13 ezret gyártottak. Bár a B–24 Liberator típusból ennél is több készült, mégis a „repülü erőd” lett a második világháború legismertebb amerikai bombázója. A Csendes-óceán térségétől az afrikai hadszíntéren át Európával bezárólag minden fronton alkalmazták. A Németország elleni nappali stratégiai bombázások fő fegyvere lett. Az „erőd” elnevezés nem túlzás: a gépet úgy tervezték, hogy (legalábbis elméletben...) egyedüli is meg tudja magát védeni az ellenséges vadászgépektől. A német pilóták viszont hamar rájöttek, hogy hátulról könnyen támadható. Ezen hiányosságát farokgéppuska beépítésével igyekeztek kiküszöbölni, de igazi megoldást csak a nagy hatótávolságú vadászgépek megjelenése jelentett. Mivel általában jól védett célpontok ellen alkalmazták, a vadászok mellett a légvédelmi tüzérség is súlyos veszteségeket okozott a B–17-eseknek. Ennek ellenére a legjobb bombázók közé tartozott, sok esetben még a súlyosan megrongált példányok is képesek voltak hazarepülni.
KÉPEK
=>
Jackson : A B–17-es Flying Fortress
