Dwight D. Eisenhower
EISENHOWER, Dwight David (1890–1969)

 

Amerikai tábornok, politikus, az Egyesült Államok 34. elnöke. 1915-ben fejezte be West Pointban a katonai akadémiát, de az első világháborúban nem vett részt. Különböző parancsnoki és vezérkari pozíciókat töltött be, 1933 és 1939 között MacArthur alatt szolgált. Hamarosan felfigyelt rá Marshall vezérkari főnök, aki 1942-ben Angliába küldte. Röviddel ezután Eisenhowert választották ki az Észak-Afrikában partraszállásra készülő szövetséges erők vezetőjének. 1942–43-ban az Észak-Afrikában majd a Földöközi-tenger térségében harcoló amerikai csapatok főparancsnoka. 1943-ban nevezték ki az európai szövetséges haderő főparancsnokává, így részese volt a szicíliai és az olaszországi hadjáratoknak. Decemberben visszahívták Nagy-Britanniába, hogy vegye át az európai invázióra készülő szövetséges egységek irányítását. Ő felelt a normandiai partraszállásért, melynek operatív parancsnoka Montgomery volt. „Ike” ezután az európai hadjáratot vezette. 1944 szeptemberében nehéz döntést kellett hoznia: parancsnokai (pl. Montgomery és Patton) azt sürgették, hogy egy helyre összpontosítsa az erőket, így gyorsan betörhetnek Németországba. Ő a „széles front” stratégiát választotta, mely az utánpótlás könnyebb biztosíthatósága és a hadseregek közötti rivalizálás elfojtása árán lassabb előrehaladást tett lehetővé. A háború után 1945 és 1948 között az USA hadseregének vezérkari főnöke, 1951–52-ben a NATO főparancsnoka volt, 1953-tól 1961-ig pedig két cikluson át az Egyesült Államok elnöke. Katonaként higgadt, jó szervezői erényekkel rendelkező parancsnoknak ismerték. Néha szemére vetették túlzott óvatosságát, viszont kitűnő érzékkel tudta kezelni a szövetségesek egymás közötti konfliktusait.

Könyvek:
Eisenhower : Keresztes háború Európában
Eisenhower : Letters to Mamie
Eisenhower : "Supreme commander's report"
Sixsmith : Eisenhower as military commander

 


Vissza Hadtörténeti Gyűjtemény Vissza Második világháború Vissza Ki kicsoda?