Raoul Wallenberg
WALLENBERG, Raoul (1912–1947?)

 

Svéd építész, kereskedő, diplomata. Építészmérnöki diplomájának megszerzése után külkereskedői pályára lép, ennek során magyar kapcsolatokra is szert tesz, s először 1942 elején jár Magyarországon. A humanista gondolkodású Wallenberg az itthoni deportálások megindulása után azonnal igent mond a svéd kormány és az amerikai War Refugee Board felkérésére, és követségi titkárként Danielsson nagykövet irányításával embermentő akciók sorozatában vesz részt. Sokszor személyesen védi meg az üldözötteket, nemegyszer életét is kockáztatva. A deportálásokról jelentésekben számol be. 1945 januárjában Debrecenbe indul, de nyoma vész. További sorsa azóta is ismeretlen, a hivatalos szovjet álláspont szerint egy moszkvai börtönben halt meg 1947-ben. Más beszámolókban azt állítják, hogy később is látták még a Gulag különböző táboraiban.

Könyvek :
Anger : Raoul Wallenberggel Budapesten
Bern : Wallenberg eltűnése
Bondor : A Mikó-rejtély
Carlberg : „Itt egy szoba, és rád vár...”
Dési : Wallenberg-jegyzőkönyv
Ember : Ránk akarták kenni
Ember : Wallenberg Budapesten
Emberirtás, embermentés
Gazsi : Akit Mózesként tiszteltek
„...hogy a budapesti Wallenberg-kiállítás emléke fennmaradjon”
Jangfeldt : Raoul Wallenberg élete
Kovacs : Alkonyat Budapest felett
Lajos : Raoul Wallenberg – mítosz és valóság
Lévai : Raoul Wallenberg
Marton : Wallenberg
Moser : Wallenbergs Laufbursche
Róbert : „Védett” házak
Szita : A hiányzó ember : Raoul Wallenberg, a humánum lovagja
Szita : Raoul Wallenberg emlékezete : bibliográfiák

 


Vissza Hadtörténeti Gyűjtemény Vissza Második világháború Vissza Ki kicsoda?