Tisztelt Emlékezõk,

mi itt most - két professzortársával egyetemben - Sík Sándorra, a szegedi egyetem tanárára, a ma kilencven éve született Radnóti Miklós szavával: "a nagy professzorra" emlékezünk, de õ maga - igaz, még fõ mûve, Esztétikája elõtt, elsõsorban költõnek tatotta magát, és irodalomtudósi munkásságát másodrendûnek ítélte. Sõt, még terjedelemre és jelentõségre egyaránt hatalmas mûvét, a háromkötetes Esztétikát is mintegy költõi munkássága "melléktermékének" minõsítette: papi, költõi és irodalomtörténészi tevékenysége hozadékának. Utókora aligha tudná rangsorolni sokágú életmûvének különféle parcelláit. Mert hiszen a költõi szavakkal megfogalmazott életprogramja nem csak költészetére, hanem egész munkásságára érvényesnek tekintette:

A virágtalan, gyümölcstelen ágtól,
A meddõségtõl, lanyhaságtól,
A naptalan és esõtelen égtõl:
Ments meg, Uram, a szürkeségtõl!

- - - - - - - - - - - - - - -

Ne Hagyj, Uram, megülepednem,
Sem eszmében, sem kényelemben.

Ne tûrj megállni az ostoba van-nál,
S nem vágyni többre kis mái magamnál.

Ha jönni talál olyan óra,
Hogy megzökkenne vágyam mutatója,
Kezem kezedben ha kezdene hûlni,
Más örömén ha nem tudnék örülni,

Ha elapadna könnyem a más bûnén,
A minden mozgást érezni ha szûnném,
Az a nap, Uram, hadd legyen a végsõ:
Szabadíts meg a szürkeségtõl!

(Ments meg, Uram! 1937)

Rabbinus családból, de már keresztény szülõktõl származva vallásos légkörben nõtt föl. Húga apáca lett, öccse, Sík Endre egy másik, új hitnek, a világmegváltó kommunizmusnak - élete végén nem kétely nélküli - elkötelezettje. Sík Sándort piarista példaképei vitték a rendbe, s pályájának végén csaknem két évtizedre a magyar rendtartomány élére. Papként is nevezetes volt: a Sík-Schütz fogalom volt: misztikum nélküli, józan hitre nevelõ diák-imádságoskönyv. Párja, a Szent vagy Uram!, a katolikus egyházi ének rendszerezõje és megújítója. Sík Sándor kiváló egyházi szónok is volt: pesti és szegedi szentbeszédei, rádiós prédikációi a magyar katolikus értelmiség ünnepi alkalmai voltak.

Költészete eleinte a "diadalmas világnézet" prédikáló retorikájának" rímes, ritmikus változatai voltak; Kosztolányinak tetszett ("Tûz, lélek, izmos és acélos akaraterõ lüketet benne" - írta), de Karinthy "a kinyilatkoztatott vallás tejszagú misztikumait" látta valamiféle ellen-Ady pózából született versekben. Szerb Antal a "rendezõ értelem költõjének" nevezte s ezzel akaratlanul is Sík kezdeti lírájának túlságosan intellektuális jellegére utalt. Sokára tisztult le költészete, és találta meg önálló, sajátos hangját, megújítva vele konzervatív katolikus költészetünket. A legnagyobb hatást a harmincas-negyvenes évek fordulóján a népköltészet tette lírájára. Bizonyára nem véletlen, hogy élete csúcsán ismét imaformában írta meg hitvallását:

Bocsásd meg énnekem, Uram!
Hogy szorgosabban látogattam
A Sixtusi Madonnát a názáretinél,
Hogy Tamásnál, Teréznél
Szomjasabban lestem az öreg Aranyt,
Berzsenyi mennydörgését
Meg Hamlet töprengéseit,
Hogy a zsoltár orgonaszavát is
Boldog voltam, ha átlophattam
Paraszt magyar szó furulyadalára,
S hogy könnyeket pillámra nem a mea culpa,
Hanem a rutafa nótája szûrt,
Meg a vizet árasztó tavaszi szél

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Ó,Istenem, ha az én árva bodzasípom Egy századrészét el tudná fütyülni annak,
Amit te mondtál énnekem magamról
Egy parasztdal egyetlenegy sorában!

(Bocsásd meg, 1948)

A nevelõrõl három vonatkozásban is kell szólni. Mint piarista gimnáziumi tanárról, mint egyetemi professzorról és mint a cserkészet meghonosítójáról. Pesten olyan diákjai voltak, mint Szerb Antal; szegedi szemináriuma, a belõle kinövõ Szegedi Fiatalok Mûvészeti Kollégiuma - élén Radnóti Miklóssal, s az õ szavával: "a növelõ közösség" - irodalom-és mûvelõdéstörténeti szempontból a Babitsot, Juhász Gyulát, Kosztolányit, Tóth Árpádot fölnövelõ pesti Négyesy-szemináriummal vetekszik. Sík Sándor lett lett a Magyar Cserkészszövetség elsõ elnöke; a cserkészmozgalomnak õ írt indulót; õ fogalmazta meg magyar módra a tíz cserkésztörvényt; õ alkotta meg a cserkészpedagógiát A magyar cserkészvezetõk könyve három olyan kötetében, amelynek külföldi fordítása szerzõjének és a magyar cserkészetnek egyaránt hírt és becsületet szerzett.

S volt idõ, a harmincas évek végén, a negyvenes évek elején, amikor Sík Sándort a korszellemtõl megfertõzött hatalom ki akarta tudni ebbõl a nemzetbõl.1938-ban naplójában így vallott magyarságáról:

"Költõ vagyok, a nyelvbõl és a nyelvnek és a nyelvben élek, inkább, mint bármi másban. Az élet legnagyobb, talán egyetlen tökéletes realitása számomra a magyar nyelv és a magyar irodalom. Arany János van olyan fontos számomra, mint az édesanyám." Helyzetét pontosan Petõfiéhez érezte hasonlónak. "Magyar vagyok - írta - az lennék akkor is, ha a magyarságnak nem kellenék: ez nálam nem program, hanem tény: nem tudok másként érezni!" Azután: "velem nem történhetik olyasmi, hogy megszûnjek az lenni, ami vagyok, és szeretni ezt a drága magyarságot, és dolgozni érte, ha még olyan méltatlanok képviselik is, és ha még úgy el is lök magától."

1945 után a demokratatikus átalakulásnak és hitének szembekerülése okozott neki lelki szenvedést. Az egypártrendszer felé haladó állam és Mindszenty egyházpolitikája közé szorulva 1947. április 11-én kénytelen volt leköszönni az Országos Köznevelési Tanács ügyvezetõ alelnöki tisztérõl. Egykori szegedi tanítványa , Ortutay Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter, akibõl õ csinált egyetemi magántanárt, ridegen szûkszavú levelében fogadta el lemondását.

Két év múlva írta Te Deum címû versében:

Téged, Isten, dicsérlek,
és hálát adok mindenért.

- - - - - - - - - - -

Hogy ember lehettem akkor is,
mikor az emberek nem akartak emberek lenni..

Erre az embertelenségben is embernek maradt emberre emlékezünk ezzel a kis kiállítással.