Hemingway vall önmagáról

"Mert bár az írás egyik része szilárd, s nem árt, ha beszélnek róla, - a másik törékeny, és ha beszélünk róla, a szerkezet összeroppan, aztán ott áll az ember üres kézzel."


"Mindig lehet írni, ha az embert bekén hagyják, és nem szakítják félbe. Vagy inkább, ha az ember könyörtelen tud lenni ezekben a dolgokban. De természetesen az írás akkor megy a legjobban, ha szerelmes az ember."

"Ha egy könyvön vagy elbeszélésen dolgozom, minden reggel írok, amint csak a világosság megengedi. Ilyenkor nem zavarja az embert senki, hűvös van vagy hideg, az ember hozzáfog a munkához, és írás közben megmelegszik. Elolvassa amit írt, és mivel az ember mindig akkor áll meg, amikor tudja, mi fog legközelebb történni, onnan folytatja tovább. Addig ír, amig ahhoz a helyhez nem ér, ahol még nem fogyott ki belőle a szusz, és tudja, hogy mi fog legközelebb történni, akkor megáll, és megpróbál élni másnapig, akkor aztán újra belekap. Mondjuk elkezdi reggel hatkor, és ír délig, vagy esetleg hamarabb végez. Amikor az ember abbahagyja, olyan üres, de ugyanakkor nemcsak üres, hanem telített is, mint amikor az ember olyan valakivel szeretkezett, akibe szerelmes. Semmi nem árthat, semmi sem történhet, semminek nincs jelentősége egészen másnapig, amikor az ember újrakezdi. Csak a várakozás nehéz a másnapra, ezen kell átvergődni."
"Az újraolvasás állítja az embert arra a pontra, ahonnan folytatódnia kell, abban a tudatban, hogy olyan jó, amennyire az ember eddig ki tudta alkítani. Valahol mindig akad szusz ... az ember olyankor hagyja abba, amikor tudja, hogy mivel fogja folytatni, akkor megy a dolog. Amíg az ember el tud indulni, minden rendben van. Majd megjön a szusz." "Ha megkíséreljük, hogy valami maradandót írjunk, ez teljes embert kíván, még akkor is, ha írással valójában csak néhány órát töltünk el naponta. Az írót kúthoz hasonlítanám. Éppen olyan sokféle kút van, mint amennyi író. Az a fontos, hogy a kútban jo víz legyen, és célszerűbb egy bizonyos mennyiséget rendszeresen meríteni belőle, mint teljesen szárazra szivattyúzni, és azután várni, hogy újra megteljen ... a kút ott van, ahol az meberben a "nedvek" buzognak. Senki sem tudja, hogy miből vannak, legkevésbé az ember maga. Az ember csak azt tudja, hogy vannak, vagy várnia kell, amíg visszatérnek."
"Ha már az embernek az írás lett a főbűne és legnagyobb gyönyörűsége, akkor már csak a halál vethet véget neki. Ebben az esetben az anyagi függetlenség nagy segítség, mert megszabadít a gondoktól. A gond tönkreteszi a tehetséget."

"Nekem is vannak lidércnyomásaim és ismerem a másokét is. De nem kell írni róluk. Minden tudásunk, amit félreteszünk, azért még jelen lehet írásunkban, színe, jellege átüthet a felszínen. Ha az író olyan dolgok fölött siklik el, amiket nem ismer, lyukak tátonganak majd az írásában."

"Olvassa, amit írtam az olvasás öröméért. Bármi egyebet talál benne, arról árulkodik, amit magával hozott az olvasáshoz."

"Még mindig azt hiszem, hogy nagyon rosszat tesz egy írónak, ha arról beszél, hogyan ír. Azért ír, hogy figyelmes szemmel olvassák, magyarázatokra és elemzésekre nincs szüksége. Biztos lehet benne, hogy sokkal több van egy műben, mint amennyit első olvasásra találnak benne, és az írónak nem kötelessége, hogy megmagyarázza, vagy idegenvezetőként túrákat vezessen műve nehezebben érthető vidékeire."

"Néha az ember előre tudja a történetet, néha azonban menet közben talalja ki, és sejtelme sincs, hogyan fog végződni. Minden megváltozik, ahogy előre haladunk. Ez az a mozgás, amely megteremti a történetet. A mozgás néha olyan lassú, hogy nem is látszik mozgásnak. De mindig van változás, és mindig van mozgás."

"Igyekeztem jobbat írni, mint némely halott írók, akiknek értékeben biztos voltam. Mostanában már csak egyszerűen arra törekszem, hogy a tőlem telhető legjobban írjak. Néha szerencsém van, és jobbat írok, mint ami telik tőlem."

"Ha valakit leír az ember, akkor az lapos, mint egy fénykép, és ez szerintem hiba. Ha azonban fölépíti abból, amit tud róla, akkor meglesz minden dimenziója."

"Én mindig a jéghegy-elv szerint igyekeztem írni. Minden kiemelkedő résznek hétnyolcad rész felel meg a víz alatt. Az ember mindazt elsüllyesztheti, amit tud, és ez csak erősíti a jéghegyét. Ez az a rész, ami nem látszik ki. De ha az író azért hagy ki valami, mert nem tudja, akkor lyuk marad a történetben."

Részletek az "Interjú! Nagy írók műhelyében" című kötet Ernest Hemingway című fejezetéből (Budapest, Európa Kvk., 1965.)


Vissza a Nyitólaphoz