A Kalevala Magyarországon

A Kalevala elsõ magyar, töredékes fordítását hosszú ideig senki nem ismerte. Ezt Reguly Antal készítette, nyomtatásban nem is jelent meg, csak 1985-ben, és kézirata sokáig lappangott.

Nem sokkal ez után Hunfalvy Pál, egy Finnországról írott útikönyv (Utazás a Balt-tenger vidékein, Pest, 1771) szerzõje, Elias Lönnrot jóbarátja is lefordított néhány runót.

Elõször 1871-ben készült teljes fordítás, ez Barna Ferdinánd nevéhez fûzõdik. Õ azonban nem az eredeti mûvet, hanem annak egy német mûfordítását (Schiffner H. munkája) használta.

A budapesti egyetem finnugor tanszékén lehetett először intézményes keretek között folytatni azokat a finnugor nyelvészeti kutatásokat, amelyeket korábban Sajnovics János, Reguly, Hunfalvy is végeztek egy-egy részterületen. Ennek első vezetõje, Budenz József volt, tanítványai többek között Szinnyei József, az elsõ finn-magyar szótár készítõje, egy finnországi útikönyv szerzõje, és Vikár Béla , a következõ Kalevala-fordító is. Az õ fordítása 1909-ben jelent meg elõször.

Hosszú idõ után, 1972-ben, előbb Bukarestben, majd Budapesten jelent meg Nagy Kálmán Vikárénál jóval komorabb hangvételû, köznyelvibb, puritánabb hangvételû Kalevalája.

A negyedik teljes magyar nyelvû változat a Finnországban élõ fotómûvész, Rácz István nevéhez fûzõdik, ez pár évvel késõbb, 1976-ban, Helsinkiben jelent meg.

Szintén nem Magyarországon, Münchenben hagyta el a nyomdát az ötödik teljes mûfordítás: Szente Imréé (1987).

A teljes Kalevala-fordítások mellett sokan ültettek át magyarra kisebb részleteket az eposzból: Képes Géza, Kormos István, Fábián István. De megihlette ez a mű Kodály Zoltánt is, és készült színházi, sőt bábszínházi bemutató is belőle.