Életrajzok
Klebelsberg Kuno
Címlap
 
Akirõl a kövek beszélnek

Klebelsberg Kunonak, a Bethlen-kormány 1922-31 közötti vallás- és közoktatásügyi miniszterének életmûvét ma kevesen ismerik az országban, és sajnos Szegeden is. Pedig történelmünk egyik legjelentösebb államférfiát és kultúrpolitikusát bensõséges kapcsolat fûzte legkedvesebb városához, mely nagyrészt neki köszönheti jelenlegi nagyságát. Hencz Péter szegedi orvos tíz éve foglalkozik azzal, hogy feltárja és közkinccsé tegye a klebelsbergi mûvet.

[...]

– Az egyetemi egységek a Kolozsvárról való áttelepülés után szétszórva kaptak helyet a városban. A jelenlegi egyetemi épületek és klinikák mind neki köszönhetõk. Nem véletlenül íratta az egyetemi tanács a Nemzeti Pantheonban Klebelsberg emléktáblájára: "Rólad a kövek beszélnek". A legfontosabbnak a klinikák felépítését tartotta, ezek szinte amerikai gyorsasággal nõttek ki a földbõl. Elõször a gyermek, majd a szülészet, a sebészet, a belklinika, a diagnosztikai klinika és a bõrklinika. De õ hozta létre a kollégiumokat, vásárolta meg a tanárképzõ épületét, valamint az Ady téri épületet és építtette meg az ottani sporttelepet is. A klinikák felépítése után következett a Dóm téri intézetek megvalósítása: az orvosi kar elméleti intézetei, a gyógyszerészeti kar, a természettudományi laboratóriumok, a Hittudományi Fõiskola elhelyezése. Õ álmodta meg és hozta létre a Dóm téri Nemzeti Pantheont, és jelentõs segítséget adott a háború miatt félbemaradt Fogadalmi Templom építéséhez. Legkedvesebb alkotása a Dóm orgonája, és az õ ötleteként valósult meg a Szabadtéri Játékok. És akkor még nem beszéltünk a számos alsóbb iskoláról (csak az Alföldön három év alatt ötezer népiskolát építtetett), óvodáról és könyvtárról. Mindez nemcsak szegedi, magyarországi, hanem világviszonylatban is egyedülálló! – Klebelsberg Kuno Székesfehérváron, a ciszterci rend iskolájában tanult és érettségizett. Meggyõzõdésem, hogy katolikus hite és erkölcsi elkötelezettsége egész életét meghatározta. Igen szorgalmas tanuló volt, már fiatal korában rengeteget olvasott, hatalmas könyvtára volt, vagyis lételeme volt a kultúra. Középiskola után pedig végigjárta Nyugat-Európa legjobb egyetemeit: tanult Bécsben, Berlinben, Münchenben és a Sorbonne-on. Minden bizonnyal ez is jelentõsen hozzájárult ahhoz a felismeréshez, amely egész küldetésének lényege: a mûveltség, a tudás egy nemzet jövõjének alapja. Maga igy fogalmaz Szegeden, mint búcsúzó miniszter a professzori kar elõtt: "Mert mibõl fakadt mindaz, amit tettem? Egy politikai alapmeggyõzõdésbõl, abból, hogy mostani helyzetünk javulását, sorsunk jobbrafordulását csak attól várhatjuk, hogy mûvelõdési téren fajsúlyosabbak leszünk, s hogy ezt a világ irányadó nemzetei elismerjék."
  – Éppen ez a lenyûgözõ az õ életmûvében. Képes volt egy háború sújtotta, szétvert, kifosztott, harmadára zsugorodott országban annyit ki harcolni a kultúrának, ami az egész világon párját ritkító. A kultusztárca részesedése a költségvetésbõl 1928-29-ben 10 és fél százalék volt! Törvénnyel biztosította az Akadémia támogatását, a kutatóállások számát többszörösére növelte. A kutatások anyagi támogatására létrehozta az Országos Természettudományi Alapot. A Széchenyi Tudományos Társaság az üzleti világ befolyásos embereit hozta kapcsolatba tudósokkal a kutatások támogatására. Gyümölcsözõ kapcsolatot alakított ki a Rockefeller Alapítvánnyal, amely az ösztöndíjakon kívül a klinikai épít kezések, kutatások támogatásában, mûszerbeszerzésben is megnyilvánult. A szegedi klinikai építkezésekre népszövetségi kölcsönt szerez. És megnyeri az ügynek a várost is: Somogyi Szilveszter polgármester kezdeményezésére a szegedi közgyûlés ötven éven át évi 24 vagon búza értékének megfelelõ pénzt ajánlott fel erre a célra. Méltó társra talált a Temesvárról elûzött Glattfelder püspökben is.

[...]

(Keczer Gabriella, Délmagyarország, 1998. december 24. 8. p. [részletek])