Magyarország külpolitikáját a két világháború között a revízió doktrínája határozta meg.

A trianoni békeszerzõdéssel a történelmi Magyarország jelentõs területi veszteségeket szenvedett s ezek visszaszerzése szükségességének kérdésében teljes társadalmi konszenzus alakult ki - bár a megoldási módozatok tekintetében már eltérõek voltak a vélemények.

Az I. világháborúból vesztesen kikerülõ ország elõtt jelentõs feladatok álltak a külpolitika terén: a lélekben és területében megcsonkított, nagyhatalmi léthez szokott Magyarország ellenséges, ellene szövetkezõ, a gyõztes nagyhatalmak által támogatott országok gyûrûjében találta magát. A magyar külpolitika eredményének könyvelhetõ el, hogy a 20-as évek végére Magyarország kijutott ebbõl a nemzetközi elszigeteltségbõl, a 30-as évek közepétõl pedig szerepe valamennyire megnövekedett Európán belül.

Melyek voltak e külpolitika legfõbb jellemzõi?

A legfõbb szempont a külpolitika irányvonalának kialakításában mindvégig a Magyarország számára elfogadhatatlan európai helyzet revíziója volt. Ennek felvetése és célja azonban jelentõsen változott a korszak folyamán: a 20-as évek militáns, totális revíziójának gondolatát felváltotta a status quo elfogadásának és a kivárásnak a taktikája, a 30-as években pedig már etnikai és békés, diplomáciai úton történõ revízióról beszéltek a politikusok mind itthon, mind külföldi tárgyalásaikon.

Jóllehet a magyar külpolitikának fontos eleme volt az is, hogy igyekeztek kitartani a független, "önálló magyar megoldás" vonala mellett, a revízió céljainak elérése a megfelelõ gazdasági, katonai és külpolitikai potenciált nélkülözõ Magyarország számára szükségessé tette az európai nemzetközi politika állandó elemzését és a kínálkozó lehetõségek kihasználását. Magyarország diplomáciai tájékozódásai - lehetséges támogatókat keresve - természetesnek mondhatók a mindjobban erõsödõ és szintén Európa újrarajzolását akaró Németország irányában, ugyanakkor magukban foglalták a folyamatos kapcsolatkeresést a gyõztes nyugati hatalmakkal is. A mérleg nyelve egy picit hol erre, hol arra billent az egymást követõ kormányok külpolitikájában, s e tendencia jellemzõ maradt a háború kitöréséig, sõt még azután is. Mivel Magyarország részérõl a vízválasztó az európai hatalmak megítésében a magyar revízióval kapcsolatos álláspontjuk volt, s az 'engedékeny ' Franciaország és Nagy-Britannia hozzájárult Magyarország fontos területi követeléseinek kielégítéséhez, ez a külpolitikai magatartás és irányvonal megfelelõnek tûnt a 30-as évek végéig.

Ugyanakkor azonban meg kellett fizetni az árát az európai diplomáciai áramlatok kihasználásának. A revízió célját szem elõtt tartó, logikusnak tetszõ lépéseket tevõ és eredményeket felmutatni képes magyar diplomácia végül mégis sakk-matt helyzetbe került: az egyértelmûen szoros olasz-magyar kapcsolatok mellett - hiszen Olaszország gyakorlatilag azonnal, az I. világháborút lezáró békét követõen támogatni kezdte a magyar revíziós igényeket - Magyarország egyre inkább elkötelezetté vált az aktív támogatást nyújtó Németország iránt, s ez lett a meghatározó a passzív, megengedõ magatartást tanúsító nyugat-európai hatalmakkal szemben.

A Horthy-rendszer belsõ berendezkedése nem indokolta a német politikához való szoros kötõdést, de a szövetségi rendszerek alakulásával s a minden mást háttérbe szorító revíziónak mint legfõbb külpolitikai célnak az elérésére irányuló magyar törekvések következtében Magyarország olyan diplomáciai hálóba akadt, amely a II. világháborúba - inkább 'kényszerû csatlósként', mint 'bûnös nemzetként' - való belépéséhez vezetett.

* Diplomáciai események
* A magyar királyi követségek vezetõi, 1935-1940
* Személyek
* A korszak magyar külügyminiszterei: Kánya Kálmán, Csáky István, Bárdossy László
* Külföldi diplomaták Budapesten
* Külföldi vezetõk
* Az idealizált Duce
* Olaszok Magyarországon
* Uralkodók látogatásai
* Egyéb társasági hírek e körbõl
* A trianoni Magyarország térképe
* Felhaszált irodalom

(c) Egyetemi Könyvtár, Szeged, 1998-2000.