A leventeintézmény kettõs irányítás alatt mûködött. A felszínen nyílt a kultuszminisztérium alá rendelt Országos Testnevelési Tanács (OTI') irányította, míg a rejtett katonai szervezetet a tanács tábornoki rangú társelnöke vezette. A szakbizottság vegyesdandár-kerületenként egy kerületi testnevelési felügyelõ, vármegyénként egy testnevelési felügyelõ és járásonként egy testnevelési vezetõ elnevezéssel álcázott hivatásos tiszt közvetítésével végezte munkáját.

Az egyesületek gyakorlatain való részvételt a hatóságok a szülõkön kérték számon, és adandó alkalommal az elmaradásokért õket büntették pénzbírsággal vagy elzárással. A leventeoktatók gyakorta tényleges tisztek voltak, akik a katonaságnál megszokott gépies engedelmességet, fegyelmet várták el, és sokszor értelmetlen fizikai megpróbáltatásoknak tették ki a rájuk bízott fiatalokat. A leventemozgalom nem is volt népszerû, ezért vezetõi, hogy vonzóbbá tegyék, a cserkészet néhány megoldását próbálták átvenni, de nem sok sikerrel. Ráadásul a militarista szellemnek ellenállni tudó cserkészetet magát is a Levente alá rendelték 1939-ben.

A honvédelemrõl szóló 1939. évi II. tc. a leventekötelezettséget kiterjesztette az iskolai ifjúságra is a levente kiképzési kötelezettséget. A katonai elõképzés 1941 nyarán nyerte el végleges szervezetét, amikor a kormányzó 1941. július 18-án rendeletileg, "Legfelsõbb Elhatározás" útján "az ifjúság katonás szellemû nevelésérõl és a testnevelés erõteljesebb végrehajtásáról" címmel szabályozta a kérdést. Felállították a Honvédelmi Minisztérium VIII. Csoportját "a testnevelési és sport vonatkozású ügyek intézésére". Mindebbõl az következett, hogy levente szervezet egyre inkább a hadsereg bujtatott kiképzõterepe lett.