A legfontosabb képzőművészeti közgyűjteményünk az
Országos Szépművészeti
Múzeum volt. Igazgatója 1914-től 1935-ig Petrovics Elek, kinek működése
korszakos változást jelentett a múzeum belső életének szervezése, a
gyűjtés, a kiállítás rendezés, a tudományos feldolgozás terén.
Utódja Csánky Dénes festőművész lett. Kilencéves igazgatósága alatt a múzeumi
élet minden egyes területén a visszaesés, a szervezetlenség jelei
mutatkoztak.
Budapest új múzeuma, a Fővárosi Képtár 1933-ban nyílt
meg a
Károlyi-palotában (Haynau egykori rezidenciáján). A képár élén Kopp Jenő
állt. Nagy szerepet vállalt az élő művészet támogatásában, ami többnyire
egyfajta jótékonyság gyakorlását jelentette.
A főváros másik gyűjteménye a Zichy Múzeum volt, amelyet 1921-től
látogathatott a közönség. A nagy értékű művészeti és iparművészeti
gyűjteményt gróf Zichy Jenő hagyta a fővárosra 1906-ban. 1933-ban
átkerült a Fővárosi Múzeum épületébe.
Az Országos Iparművészeti Múzeum 1934-ig működött önállóan, ekkor a
Nemzeti Múzeum egyik alosztálya lett.
A vidéki múzeumok legnagyobb részében képzőművészeti gyűjtemény alig,
vagy csak nagyon elvétve volt. Az állandó képkiállításokon főleg a
Szépművészeti Múzeum évtizedekre kölcsönadott "állami letét"-ként kezelt
anyaga függött. Szegeden a Somogyi Könyvtár és a Városi Múzeum új, díszes
palotájában harminc reprezentatív festmény függött állami letétként. A
debreceni Déri Múzeum gyűjteményei hazai és külföldi viszonylatban is
komoly értéket képviseltek. A képzőművészeti anyag 68 magyar, illetve
külföldi festő és szobrász 109 műtárgyát tartalmazta. Borsod vármegye és
Miskolc város múzeumát 1899-ben alapították, korszakunkban
már gazdag gyűjteményeket ölelt fel (legjelentősebb az
archeológiai gyűjtemény volt, itt őrizték a Szeleta-barlang ásatásaiból
származó
leleteket). Képzőművészeti gyűjteménye nem volt jelentős, főként helyi
festők
műveit őrizték itt. A 20. századi modern festmények figyelemre méltó
sorozata volt a kaposvári, bajai és kecskeméti városi múzeumokban.
Esztergom és Eger, a két érseki székhely nagy értékű, egyházi tulajdonban
lévő önálló képzőművészeti gyűjteménnyel rendelkezett. Ezek az egyházi, a
nyilvánosság számára is nyitott képtárak elsősorban
közművelődési-kulturális szempontból voltak jelentősek, az élő
művészekkel nem
tartottak kapcsolatot.
A közgyűjtemények és a magángyűjtemények között érdekes átmenetet
jelentett az Enrst Múzeum, Ernst Lajos gyűjteménye, amely magánkézben
volt, de a közönség számára is nyitva állt. Nagy hatást gyakorolt a
közízlés fejlesztésére. Gyűjteménye nem csupán művészeti jellegű,
hanem felölelt mindenfajta hungaricumot. Elsősorban 19. századi magyar
történelmi festményekben és művészarcképekben volt gazdag.
A magángyűjtők tevékenysége segítette a múzeumok munkáját: a remekművek
ajándékozás, illetve vásárlás révén előbb-utóbb a múzeumokba kerültek. A
régebbi, főúri gyűjtők mellett leginkább az iparmágnások, a gazdagabb
polgárok hozták létre saját gyűjteményeiket.
Mindinkább specializálták érdeklődési, gyűjtési területüket, amely
elengedhetetlen feltétele volt a céltudatos gyűjtésnek.