Ha a harmincas évek elejétől a hadbalépésig vizsgáljuk a magyar sportéletet, azt tapasztaljuk, hogy a labdarúgás ugyanúgy központi helyet foglal el benne, mint manapság. A mai eredménytelenséggel szemben viszont azt láthatjuk, hogy az adott időszak mindkét labdarúgó világbajnokságán részt vett a magyar váloagtott. Az 1934-es VB-n ugyan "csak" a legjobb 8 közé jutottunk el, de 1938-ban döntőt játszhattunk. Az akkori ezüstérem nagy felháborodást váltott ki a fociszerető közvéleményben, ma már talán rózsaszín álmainkban sem látunk esélyt ennek az eredménynek a megközelítésére.

A magyar labdraúgásban nagy fordulatot jelentett a profizmus bevezetése. Erre 1926-ban került sor, ekkor alakították ki a 10 csapatos I. és a 14 csapatos II. osztályt. A döntéshozók azt remelték, hogy ha professzionalista bajnokság lesz, a külföldön játszó hivatásos játékosaink többsége hazatér. Így is történt, de a folyamat több évig tartott. A nézőszám viszont rövid idő alatt 70-75 %-kal megnőtt. A profizmus bevezetése jó hatást gyakorolt a vidék focijára is, megszünt a főváros egyeduralma. Ez még akkor is igaz, ha megnézzük a korabeli statisztikai adatokat. A dobogós helyeken majdnem mindig "a három nagy" osztozott: a Ferencváros, az Újpest és a Hungária. A két kivétel 1934 és 1941, ekkor a debreceni Bocskai illetve a Szeged csapata csípett el egy-egy bronzérmet. Mindkétszer a Hungária maradt ki a fővárosi trióból. 1934-ben a negyedik helyre szorultak, 1941-ben viszont már a politika szólt bele a sportéletbe...

Közben 1935-ben a labdarúgás vezetői belátták, hogy nem lehet elkülőníteni az amatőröket a profiktól, éppen ezért létrehozták a Nemzeti Bajnokságot, melyben 14 csapat kapott helyet. Nem ment simán az NB megalakítása. A miskolci Attila osztályozón legyőzte a Nemzeti csapatát, aztán óvások, veszekedések, vbádaskodások sora következett, az Attilát törölték az NB-ből, a Nemzeti már két fordulóban is pályára lépett, amikor egy belügyminiszteri rendelet az Attila csapatának adott igazat, és végül ők kerültek be az NB-be.

Néhány érdekesség a háború előtti magyar fociéletből:
1931/32-ben a Ferencváros minden mérkőzését megnyerte, 100 5-os teljesítménnyel lett bajnok.
1935/36-ban a Hungária 26 mérkőzéséből 22 győzelmet aratott, négyszer döntetlenül végzett, tehát veretlenül nyerte meg a bajnokságot. Ebben az évben a Ferencváros hiába rúgott 103 gólt, csak harmadik lett.
1936/37-ben a Fradi ismét százon felül végzett (102), az Újpest is 101 gólt lőtt, mégis a Hungária nyerte a bajnoki címet.
1938/39-ben az újpesti Zsengellér 26 mérkőzésen 56 gólt rúgott - átlaga 2,154.
1939/40-ben drámai körülmények között született döntés: A Ferencvárosnak és a Hungáriának is egyaránt 39-39 pontja volt, a bronzérmes Újpestnek pedig 38!
1940/41-ben a Ferencváros újra száznál több gólt lőtt, a 113 találat ezúttal magabiztos győzelemhez segítette őket.

Mint ahogyan manapság, abban az időben sem állt nagy becsben a Magyar Kupa. 1936-tól 1940-ig nem is rendezték meg. Így is akadt azér néhány érdekesség:
1930-ban volt az első olyan döntő, ahol két vidéki csapat játszott: a debreceni Bocskai a szegedi Bástyát múlta felül.
1933-ban a Ferencváros valósággal lesöpörte az Újpestet, 11-1-re nyertek a zöld-fehérek.
1932-ben két, 1934-ben három mérkőzésen dőlt csak el a kupa sorsa.
1941-ben hosszú kihagyás után újra mérkőzhettek a csapatok a kupáért, és újra két vidéki egyesület került a döntőbe, a Szolnoki MÁV a Salgótarján elől vitte el a serleget.