A sportnyelv

Mező Ferenc, egyetlen szellemi olimpia bajnokunk 1947-ben megjelentetett egy kötetet, melyben korábbí írásait, rádióbeszédeit gyűjtötte össze. Ennek "A magyar sportnyelv" című publikációjából származik az alábbi részlet, mely ízelítőt ad a sportnyelv megreformálásának sikeres és sikertelen kísérleteiből.

"Az első futballmérkőzést 1879 május 9-én rendezi hazánkban a Budapesti Torna Club (első csapata 5 : 0 arányban győz a II. ellen), de irodalmunkban már húsz évvel korábban szó esik e népszerűvé vált sportunkról. [...] Eleinte a beck [sic!], half, corner, freekick, goalkeeper járja, de aztán elindul itt is a magyarítás és sorra megszületik a hátvéd, a fedezet, a sarokrúgás, szabadrúgás, a kapus, majd utána egész sor szebbnél-szebb, jobbnál-jobb kifejezés, de jócskán megmaradnak a játék angol műszavai is, így a gól, hands, a tuch [sic!], a ramp (nálunk rempli is). Talán másfél évtizede a Nemzeti Sport elkezdte ezeket gyomlálni, pályázatokat írt ki és valóban sikerült is néhány idegen szót leváltani, így pl.: a hat trick helyett jött a mesterhármas. De megpróbált becsempészni olyan szavakat is, amelyeket sohasem fogadhat el sportközvéleményünk. Ilyenek a dancs, a gól helyett a dugó, a zutty, az erőnlét, a tuch helyett a partdobás. Az én szükebb hazámban, Zalaországban a part a neve a vízpartjának, de a kisebb emelkedésnek is. Node a labdarúgó-pályánál nincsen sem víz, sem emelkedés, nincsen part, ha pedig nincs part, akkor nincs partdobás sem. Addig is, amíg előkerül az igazi, maradjunk csak meg a bedobásnál. Ezekután szükségképpen megbukik a partjelző is és marad a régi határbíró. Egyébként is fölösleges dolog ott újítani, ahol régi jó szavunk van. A cornert kezdettől sarokrúgásnak mondtuk. Egyszerre csak megjelenik helyette a szögletrúgás. Node ez mértani képtelenség! Szöglet csak ott képződik, ahol két vagy több síklap találkozik, már pedig a labdarúgópályánál lapok nem találkoznak. Térjünk tehát vissza a teljesen helyes sarokrúgáshoz. [...]

A birkózásban erővesztőnek szokták nevezni azt a versenyzőt, akinek páratlan számú induló esetében nem akad ellenfele. Nyilván téves ez a megjelölés is. Miért veszítene erejéből, aki az egyik fordulóból ellenfél nélkül jut tovább? Éppen ellenkezőleg: mert nem használta, kímelte erejét, tehát: erőnyerő; lehetne azonban vesztegelő is.

A rekord helyett ugyancsak a közelmultban becsúsztatta az említett lap a csúcsot. Úgy érzem, a humor határán jár, ha így írunk: a távolugrásban csúcsot ugrott Kovács József, vagy pláne 100 m-en csúcsot futott az UTE-ista Csányi. A rekord magyarosítása tehát a jövő feladata.

Ugyancsak rossz a pentatlon, dekatlon helyett ajánlott öttusa, tíztusa is. Ha az evezős sportban meghonosodott a négyes, nyolcas, nyugodtan merem ajánlani az atlétikában is az ötöst, a tizest. Próbáljuk csak ki: ki az ötös bajnok? Ki győzött Los Angeles-ben a tizesben? A teniszben igen jó a szerválás helyett bevezetett adogatás, de már nem lehet ajánlani a gém helyett a játékot.

A hockey helyett a korongost javasolta valaki. Nem rossz.

Nyelvújítóink annak idején divatba hoztak rég elfelejtett szavakat és az irodalmi nyelvet felfrissítették a nép használta tájszavakkal. Ez helyes volt, mert általa választékos, fordulatos lett nyelvünk, de teljes mértékben el kell ítélnünk azoknak az eljárását, akik stílusbeli szegénységüket a mélységekből hozott zagyva, kelekótya, habarék nyelv korcs hajtásaival igyekeznek elkendőzni.

Reggel hatig minden ember fartig, ordítja a Nemzeti Sport vastagbetűs cikke 1933. június 2-án.

Csudára el vagyok találva, bár én találnek be így a vinklibe - mondja az NSC csatára, Szecsey, amikor meglátja a róla készült torzképet. (Ezzel helyettesíteném a karikatúrát.)

Íme néhány díszvirág: szúrd meg azt a lasztit (Sport Hirlap, 1933. szeptember 2.). Arne Borg és Puffi csacsenolnak egymásnak. (Az Est, 1932. október 30.)

1934 júniusában ellátogatott hozzánk a bécsi Floridsdorf. Egyik újságárkusunk tanúsága szerint, amikor a közönség meglátta a csapatot, ilyen zamatos szavakba sűrítette veleményét: ajvé... kék-fehér, ezeknek öt rossz.

Dafke, olvassuk a mostanában sokat emlegetett úszóvezér bolognai úszó-beszámolójában. (Nemzeti Sport, 1927. szept. 4.)

Schlachte Zeiten, írja másnap ugyanez a lap a Hungária-Spárta mérkőzésről. Röpködnek lapjainkban a sufni, frocli, gönnolták, a tuti, tréfli, slajfer, defter, nimolista, mázli, plüh, pechszéria, befeccelte, megpistította, megfirkálta.

Ugyan hogy írhatott le magyar toll ilyen mondatot: csudára beslisszolna a foci a vinklibe. (Sport Hirlap, 1931. május 28.), vagy: betette a sufnit a vinklibe. Ami a folt a tükrön, sár a virágon, békanyál a víztükrén, olyan dudva az ilyesmi a magyar nyelv virágoskertjében.

[...]

A két világháború közti időben a párával telt korszaknak nyoma a stílusban is megmutatkozik. A sportlapok hasábjain is riogat a szurkálás, a halál, a kivégzés, a kínpad. Íme ilyenekből is egy kis sorozat: a finn-magyar atlétikai viadalon (1938. júl. 10-11.) a 400 m-en: Görkói győzöt, Vadas meghalt (Nemzeti Sport), Kiefer 200 m-en is kivégezte a rekordot, írja a Hétfői Napló (1935. nov. 4.). Egyébként ugyanez a lap külmotoros amerikai csodaúszónak nevezi a remek hátúszót. - Hogyan végezte ki Csikós a francia Bolleli-t? (Nemzeti Sport, 1939. jan. 22.)

1938-ban amerikai úszók jártak nálunk. A hátúszásban Neuzig 1 perc 1.8 másodperccel győz Erdélyi ellen. Erről így ír a Hétfői Napló: "A kiváló formában levő amerikai már 30 m-nél megette a még gyermeksorba tartozó egri úszót".

Még vérfagyasztóbb eseményről ír e lap 1939. ápr. 4-én a húsvéti torna kapcsán: a Hungária-Wecker mérkőzésen Titkos beadja a labdát a jobb helyzetben lévő Cseh-nek, aki fölényes nyugalommal hajtotta végre az ítéletet: 1 : 0.

"Úgy megszurkálta, hogy szegény Lottmann felsőtestén nem maradt egy ép rész sem." Ugyan mire gondolnak kedves olvasóim? Bizonyára valami éjtszakai [sic!] útonállásra, vagy kocsmai verekedésre. Pedig hát távolról sincs ilyesmiről szó! Mindössze az történt, hogy a derék öklészünk, Bondi 1938 tavaszán résztvett az Amerika-Európa világrészek közötti ökölvívómérkőzésen és győzelme kapcsán kapta ezt a hízelgő bírálatot a Nemzeti Sporttól (1938. jún. 3.).

A bányászok kínpadra vonták a Budafokot. Ezzel a címmel ismerteti a Hétfői Napló 1938. szept. 5-én a Salgótarjan-Budafok közöti 2 : 1 arányban végződött mérkőzést.

Most pedig végezetül egy kis nyelvtant! Sportíróink között elég sokan vannak, akik tárgyatlan igéből is derűre-borúra alkotnak multidejű melléknévi igenevet.

400 méteren - írja a Nemzeti Sport 1927. október 23-án - Peltzert tartják a legjobbnak, a svédek után Lowet és a mindkettőt legyőzött 48.2 mp-et futott Büchnert csak harmadiknak várják.

Ilyen értelmetlenség ez is:

Fischer, a 400-as, akit a kiújuló isiásza miatt nem jöhetett Knemiczky helyett hoztak magukkal.

Ilyen hibából született a Zalai Közlöny 1928. jan. 6-án napvilágot látott híradása.

Felmentették a játék hevében a kapus gyomrába fejelt gimnázistát. Megdöbbentem, amikor ezt a cikket olvastam. Szent Isten! Hiszen itt egyszerre két jóravaló embertársam is átszenderülhetett a másvilágra: a kis gimnazista, akit valamelyik vad labdarúgó labdaként használt és belefejelt a kapus gyomrába, no és nyilván a kapus is életveszedelembe került ezzel a műtéttel. No, még csak ez kellett volna! Egyszeribe megjött volna a hangja a sportellenes tábornak! De szerencsére nem volt a baj ilyen nagy az én hazámban! Mindössze annyi történt, hogy a rovatvezetőnek kicsorbult a tolla, mert máskülönben így írta volna tudósítását:

Fölmentették a gimnazistát, aki a játék hevében a kapus gyomrába fejelt.

Helyenkét homályossá, dodonaivá válik a stílusművész buzgósága.

"F... L... - írja a Nemzeti Sport 1935. aug. 13-án a Budapesten rendezett főiskolai világbajnokságok kapcsán - egészen utolsó két ugrásáig szorosan rajta volt a bajnokságot nyert Sámsonon, ekkor mélyült ki köztük a differencia." Máig is töröm rajta a fejem, hogyan kell ezt érteni.

Ha ilyeneket olvasunk, valóban igazat kell adnunk Coubertinnek: ...a sport nem szépítette a beszédet, mégpedig nem a sport, hanem a sportolók hibájából... (Testnevelés, 1931. 436. lap.)

[...]