rádió

A Gutenberg-galaxist igazából a Marconi-konstelláció egyik csillaga, a ~ kezdte ki. Nyugodjatok meg, félõ feleim: nem kell csillagásznak lenni ahhoz, hogy ezt a szócikket megértsük. Az elsõ kifejezés a nyomtatott szó egyeduralmán alapuló társadalmakat jelenti, a másik azon elektronikai eszközök összességét, amely megváltoztatta az írásbeliségre épülõ világot: a drótnélküli távírót, a telefont, a filmet, lemezjátszót, a ~-t, a magnetofont, a tévét, a videoszalagot és társait jelenti.

A ~ - miként egy szökött irodalmár, Marshall McLuhan megállapította - az emberi idegrendszer elsõ igazi kiterjesztése. Amit a nyomtatott szó elvett az élõbeszédtõl, azt visszaadta ez a készülék: az elevenséget, a beszéd dallamát, a hangsúlyokat, az elhallgatásokat. A szem találkozott a füllel: el kell képzelni, amit hallunk. Nekünk, mint olyan közép-európai népnek, amely tudat alatt még mindig valamiféle törzsi egység bensõségességében él, és az írásbeliséget a lelke mélyén sohasem fogadta be teljesen, szinte kapóra jótt ez a közvetítõeszköz. Gondoljunk csak bele, mennyi nagy atomfizikust és zenészt adott Közép-Európa a világnak! Õk ugyancsak a láthatatlan világgal foglalkoznak.

Sajnos a ~ olyankor jött, amikor a legvérengzõbb és legvadabb törzsi szellemeket készült feltámasztani egy félresikerült festõ, akit Adolf Hitlernek hívtak. (Mindig mondtam, hogy ajnározni kell a dilettánsokat: inkább a kiállító- és hangversenytermekben, színházakban, folyóiratokban és könyvekben éljék ki mániájukat, mint a politikában.)

1928-ban még Hitler ellenségei kezében volt a ~ . Ekkoriban Magyarországon százezer készülék volt. Egy év múlva már kétszázötvenezer. 1935-ben, amikor Hitler már egy éve "vezér és birodalmi kancellár volt", és az "Európai hajó kormányosi tisztérõl" ábrándozott, háromszázötvenezer ~ volt Magyarországon. Igaz, az elõfizetõk ritkábban hallgathatták a führert (ki tud itt idegen nyelveket?), annál inkább hallhattak azonban róla.

(Mellesleg szólva, ha Mihály Dénes találmányát, a televíziót elõbb fejlesztik ki tömeggyártásra készen, ez a paprikajancsi aligha juthatott volna hatalomra. A televízió hûvösen tárgyilagos közegében nevetségessé válik egy hadonászva üvöltözõ szónok. Hitler rikító ripacssága azt az érzetet kelti a szemlélõben, hogy ez az ember hazudik. De nem úgy a hallgatóban. Hitler ~ beszédei szinte hipnotikus hatással voltak a német népre: ez az eszköz a legalkalmasabb az élénk, izgató, lelkesítõ tartalmak közvetítésére.)

A magyarok sem csupán az idõjárás-jelentést hallgatták meg (amely egyébként minden ~ és televízió legfontosabb, mert semleges és mindenkire érvényes üzenete). Nem.

1938-ban mintegy négyszázhúszezer nyilvántartott elõfizetõ volt Magyarországon. Ami korántsem csupán ennyi hallgatót jelent: a ~-zás is kezdetben közösségi dolog volt; a család és a szomszédok együtt hallgatták az elektromágneses hullámokkal továbbított hangot. A mûsornak már akkor is több mint a fele zenébõl állt. Ám november 2-án nemcsak zene szólt. Azt a hírt sugározta a rádió, hogy a tengelyhatalmak döntése értelmében visszacsatolnak Magyarországhoz 12 000 négyzetkilométernyi területet, több mint 1 millió lakossal (amelynek 85%-a magyar volt), továbbá a vitatott városok közül Kassát, Ungvárt és Munkácsot.

Alighanem ez volt az elsõ, történelmi jelentõségû üzenet, amelyrõl a magyarok egy jelentõs része a ~ -ból értesült. Hogy mennyien lehettek, csak találgatni lehet. Mint ahogy csak találgatni tudunk Észak-Erdély 1940-es visszacsatolásának hallgatói létszámát illetõen is: "Felhangzott a szó, zeng az induló, gyõztesek megint régi zászlaink..." A riporter kenetes hangja a katonainduló pattogó ritmusa fölött: "Huszonkét év álmai és várakozásai után ma, 1940. szeptember 5-én, verõfényes, õszi reggelen, itt állunk a trianoni határ csengersimai sorompójánál... Elõttünk a sorompó, amely ma reggel hét óráig, tehát még nehány percig a trianoni határt jelképezi... Túl rajta a verõfényes kora õszi napsütésben Szatmárnémeti tornyai kéklenek."

És így tovább.

Mindenesetre 1925-tõl fogva, amióta a mai értelemberi vett ~ -zás megindult az országban, az összes közvélemény-kutatások szerint a legnépszerûbb mûsor a cigányzene, a legnépszerûtlenebb pedig a klasszikus muzsika.

Ez az egy adat azóta sem változott.


© Temesi Ferenc : Por. Regény. 1-2. köt. Bp : Magvető, 1986, 1987; 471, 637 p.