ruha

ruha

I. TANÍTÓVÁLASZTÁS

1938-ban, amikor apámat Porlódon tanítóvá választották, Körmendi János, aki nemzedékeket nevettetett-ríkatott meg késõbb a színpadról, a ripacsok szent királya (mellesleg Tündér utca másik legjobb írója) még csak tizenegy éves volt, és a Szent Imre polgári fiúiskolában egy osztályba járt egy Tulipán nevû fiúval, ki késõbb szintén sokra vitte. (-> Tulipánok)

Apám ekkor már egy éve, hogy - katonaideje leszolgálása után - ingyen tanítóskodott a volt fõispánról elnevezett Aigner (Béke) telepen. Még ennek az állásnak is örülnie kellett, mert a majdani kenyér reményével kecsegtetett, amit sok ezer képzõt, fõiskolát, egyetemet végzett nem is remélhetett akkoriban keskeny e hazában. A négy tanítói és egy tanítónõi állásra tízszeres volt a túljelentkezés, így apám, aki sose szeretett kérni (ki szeret?), arra kényszerült, hogy mint mások, sorra járja az iskolaszék tagjait. Akkoriban az iskolaszék dolga volt, hogy a községi - helyi iskolák dolgában döntsön. Az állami népiskolák száma a harmincas években elenyészõen csekély volt. Szeles András, aki mint az alulróljöttek többsége, kínos gonddal ügyelt az öltözködésére, azon tûnõdött, melyik ~- ját vegye föl. Ünnepélyesebb alkalmakra (a nagyobb bálakat kivéve) akkoriban az úgynevezett teaöltöny - fekete csíkos nadrág, fekete zakóval, csokornyakkendõvel, fehér gallérral -járta, amely az európai ~-divatot követte, de ott volt a nagynéni által csináltatott Bocskai-~ is, ez a zsinóros, magyar viselet, amely a harmincas évek közepétõl jött divatba. Apám a teaöltönyt választotta. Az anyagot a Lévai posztósnál (a Bruckner mellett) vette volt. Ezt a fiatalúr még võlegény korában is elhordhatja, dicsérte a szövetet a kereskedõ. A võlegénység még messze volt, a tanítóválasztás napja közel. És negyven tagja volt az iskolaszéknek. Apám fejébe nyomta divatos, felpördülö karimájú Eden-kalapját. ("MILYEN KALAPBAN JÁRSZ? MÁR TÖBB MINT ÖTVEN ÉVE GROVE-BAN!, harsogta a reklám Grósz és Weisz urak akkor még nem "zsidótlanított" üzletének dicsõségét.) Apám gyalog ment, mert a tizenhat filléres vonaljegyet sokallta, meg aztán ebben a szerencsét hozó teaöltönyben is benne hagyta a szabó a fércöt, azaz még nem volt teljesen kifizetve.

A piarista gimnázium igazgatójánál kezdte a sort. Õ, mint a többi pap (az iskolaszékbe minden felekezet képviselõt küldött, de a legtöbbet persze a katolikusok) nem mondott se igent, se nemet. Egyedül az alsóvárosi gvárgyán mondott a Kispéter Lõrinc unokaöccsének igent, de abban, mint késõbb kiderült (-> papok 2.), nem volt sok köszönet. Lõrinc bácsi személyének súlya végig ránehezedett apámra, ami jó is volt, meg nem is.

Ez a tanító köll nekünk, akinek ilyen gazdag rokona van!, mondta például dr. Hajnal István ügyvéd. Ilyen még úgysé vót Porlódon.

Szögényebb protektort nem tudott választani a Stolz gyerök?, mondta egy másik iskolaszéki tag. Ha a nagybátyja möghal, félmillió pengõt is fog örökõ'ni talán. Ráér ez!

Dr. Pap Róbert, ez a madárcsontú, koros ügyvéd (aki majd a gettó összekötõje lesz a városi hatóságokkal) azt mondta apámnak:

Adja csak ide az iskolaszéki tagok névsorát! Úgyis a zsebében van, tudom.
Apám odaadta.

Na, ide nem köll elmönnie! Kihúzta négy másik ügyvéd nevét a listáról. Õk magára fognak szavazni. Amikor elbúcsúztak, dr. Pap apám vállára tette a kezét:
Lögyön olyan derék embör, mint a gyámapja!

1938. október 20-a volt az a nagy nap, amelyre apám úgy emlékszik, mint a saját születésnapjára. 23 : 17 arányban - a papok szavaztak ellene - gyõzött egyik legjobb pajtása, Serényi ellenében. Öröm és bánat - sok ez egy fiatal szívnek egyszerre; el akarta mondani egy kis varrólánynak, akinek udvarolgatott. Ott ácsingózott a Stühmer (a porlódiak Stümmernek hívták a csemegést) boltja elõtt, midõn egy idõsebb úr haladt arra. Üdvözölte az egyetemi tanárt, aki egy pillanatra megállt, és huncutul ráhunyorított. Az ifjú segédtanító tüstént elértette a célzást: a professzorhoz lépett, és megköszönte a szavazatát. A tanár nevét valamennyi gyerek ismerte az országban. Minden térkép alján az állt, hogy: "készítette Kogutowicz Károly."

Dr. Papnak köszönõlevelet írt, a nagybátyjához meg személyesen ment el apám, akinek kezdõ fizetése 183 pengõ volt, majdnem két elsõ osztályú ~ ára. Apám meg akarta csókolni a nagybátyja kezét, de az elrántotta:

Majd ha örökhagyód löszök, fiam. Elõször szólította fiamnak.

2. AKINEK 33 KERESZTGYEREKE VOLT

1940. október elsején "életének 85. évében, a halotti szentségek kel visszaadta nemes lelkét teremtõjének" az az asszony, akinél aligha lehetett több keresztgyermeke Porlódon bárkinek is. Kispéter Veronika (-> nagynéni), miután legutolsó férjét is túlélte, csendesen elaludt. Hogy gyermeket nem adott neki az úr (-> imádkozatlan), a keresztgyerekekkel kárpótolta magát ez a kemény, konok asszony. Kezdetben a tanyai magyarok közül fogadott sokat a szárnyai alá. Hetipiacos napokon mindig tele volt a ház keresztlányokkal, keresztfiúkkal, akik ilyen alkalmakkor meleg kávét kaptak.

A harmincas évek közepén aztán nem a tanyavilágból kerülközött ki a nagynéni legtöbb keresztgyereke, hanem inkább a belvárosból: mind több zsidó vallású porlódi hajtotta a fejét keresztvíz alá. A nagynéni 33., utolsó keresztfia (Fehér Sándor vízvezeték szerelõ-mester gyermeke) is már hatodikos gimnázista volt, amikor a Dóm-béli szertartáson keresztanyja a nevében is ellene mondott az ördögnek. Persze mindenkin a legjobb ~-ja volt, mert Porlódon mindmáig a "péz: embörség, ~ : tisztösség". A keresztelõt követõ ebéden akkora harcsa úszott a tartármártásban, hogy egy gróf is megirigyelte volna. Hanem a gyerekek csak a parfét várták, a Virágh cukrász sokszínû remekét. Ebéd után a legfrissebb keresztfiú zongorázott és énekelt is. "Szól a kakas már, majd megvirrad már", dalolta. Nagy-nagy sötétség készülõdött pedig a világra, arnelynek Porlód - még ha oly fényesen csillog is lelkemnek - csupán egy porszeme. A nagynéni, mintha csak sejtette volna, elment idõben. "Nincs nagyobb halálom a röndetlenségnél!", mondta de sokszor. Mit is keresett volna õ ebben az elrendetlenült világban?

Ha igaz az, hogy a másvilágon elénk jönnek mind, akiknek részt vettünk a temetésén, a nagynéninek akadt dolga odafönn elég.

Az egykori keresztgyerekek egy része hiába mondott ellen az ördögnek: ördögnél is gonoszabb emberek sárba tiporták fogadalmukat. Fehéréknek csak egy sarkot kellett költözniök a Margit, Korona, Bús Páter, Polgár és Jósika utcák területén lévõ gettóba.