sárga csillag

Amikor Hitler (azelõtt Schicklgruber) Adolf parancsára a németek megszállták Magyarországot (- Segítõ Boldogasszony); még a kormányzó is gyanús volt nekik. Tíz nappal késõbb már megjelent az a kormányrendelet, amely a zsidókat még maradék jogaitól is megfosztja, és kötelezi õket a ~ viselésére. Rossz hír gyorsan jár: a porlódiak baljós jelnek tartották ezt az intézkedést. A régi ismerõsök, barátok továbbra is köszöntötték a megbélyegzetteket - négyezer pengõ büntetés járt, ha az arra kötelezett nem viselte-; megálltak egy szóra vagy a sajnálkozásukat kifejezni. De hát mit ért mindez? Az öregebb zsidók tudták, a Dávid-csillag viselése csak a kezdet.

Persze olyanok is akadtak, akiknek nagyon is tetszett, szinte kapóra jött ez az egész. Néhány porlódi nyilas, mint a Borbély bõröndös meg a Bodnár cipész Pestre utaztak, és a német titkos rendõrség, a Gestapo embereivel tértek vissza. Nem tudom, lenne-e kedve viccelni annak, akihez - a tréfa szerint - a Télapó helyett a Gestapo jön: néhány jómódú porlódi polgárnak, mint a Singer, a Reitzer, a Patzauer, akit a nyilasok kiszemeltek, mindenesetre nem volt.

A korzózók ugyancsak nagyot néztek, amikor Serényi Istvánt (-> rex), ezt a fiatal tanítót, tartalékos tisztet ~-gal a mellén látták föltûnni. Serényi besétált a Katolikus Körbe, és a zakója hajtókájára tette a csillagot: hátha nem látja valaki. Szenvedélyes kártyás lévén mihamar megfeledkezett róla. Az alsózásban nagyon kell figyelni. Az olvasóteremben végigfutott a hír: a Serényi Pista zsidó! A fiatalember észre se vette, micsoda búcsújárás indult a kártyaszobába. Szögény!, súgtak össze az öregurak. Ki hitte vóna rula? Serényi este zsebre vágta a ~-ot, és egyszemélyes tüntetését felfüggesztve hazament.

Amikor a porlódi rendõrkapitány telefonált Pestre a lefogott polgárok ügyében, lejött egy gestapós õrnagy, és szabadon engedte a besúgók által kiszemelteket. Õk csak azokat akarják internálni, mondta a tiszt, akik a háborús erõfeszítések útjában állnak.

Hát ebben igazat mondott, mert áprilisban megkezdõdött a baloldali érzelmû, radikális, németellenes vagy pusztán csak patrióta porlódiak összeszedése. Vagy három és fél száz porlódit internáltak, naponta negyven-ötven embert.

Május közepétõl aztán mindenki pirulhatott a szégyentõl, ha valóban magyar volt: a fõvárost kivéve egész Magyarországon megkezdõdött a zsidó lakosság gettókba zárása. Porlódon sokan a halált választották: Löbb és Török gyógyszerészek, Scheinberger Gábriel és családja, a Csukonyi lány, Olga, Erdélyi Jenõ és neje, Háyné és lánya meg még annyian. A kilencvenéves Lõw Immánuel (-> ), a magyar nyelv született mestere, aki mint fõrabbi a fõrendiház tagja volt, és mentelmi jogot élvezett. önként csatlakozott híveihez az Európa egyik legszebb zsinagógája körül kialakított gettóban. A "keresztény zsidók" számára - már az elnevezés is mutatja, micsoda, az emberiesség törvényét lábbal tipró intézkedés volt ez is - a Kelemen utcai Holczer-házat jelölték ki kényszertartózkodási helyül.

Egy verõfényes vasárnap pedig minden eddiginél nyomasztóbb menet vonult lefelé a Híd utcán keresztül a korzón. A környékbeli falvakból összeterelt rémült és megalázott emberek voltak, gyerekeket, kis motyóikat cipelve. Mellükön mint világító lõlapok: ~-ok. (Nem telik bele sok idõ, és a kitelepített torontáli svábok vonulnak ugyanezen az úton.) A korzón megmerevedtek a sétálók, a legtöbben a szemüket is lesütötték. Pedig ha nem akarunk látni valamit, attól az még van. A környékbeli zsidóságot a rókusi téglagyárba meg a disznóhizlaldába terelték. A porlódi zsidók vagy inkább a zsidó származású porlódiak sem voltak sokkal jobb helyzetben. Nemcsak lakásaikat dúlták fel, a gettóba is bejártak fosztogatni csendõrök, rendõrök - minden olyan elem, akinek jó kapcsolatai voltak. Majthényi fõtisztelendõt meg a református, evangélikus lelkészt bezzeg nem engedték be a téglagyárba az SS-ek, bár belügyminisztériumi engedélyük is volt.

És aztán elindultak a szerelvények. Összezsúfolva, betegekkel és haldoklókkal, víz nélkül, kímélet nélkül. Négy halálvonat ment Porlódról Auschwitzba és Ausztriába. A legtöbb porlódi persze egyáltalán nem tudta ezeknek a vonatoknak az úticélját. De aki tehetetlenül tûri, hogy honfitársait brutális kegyetlenséggel, állatok módjára hurcolják el, annak tiszta lelkiismerete aligha lehet. Hogy ezt ki hogyan beszélte meg magával, nem tudom. Horthy kormányzó például rumot vedelt.

Háromezer porlódi veszett oda a nácik (a rabtartó is rab: az SS-eknek is megvolt a tetoválásuk) haláltáboraiban. A fele annak az emberadónak, amellyel Porlód ezért a minden eddiginél esztelenebb és szégyentelenebb háborúért fizetett.

© Temesi Ferenc : Por. Regény. 1-2. köt. Bp : Magvető, 1986, 1987; 471, 637 p.