A 30-as években, Pesten működő kabarék

Blaha Lujza Színház, 1924-1933
1924 őszén a Paulay Ede u. 35. szám alatt megnyíló Blaha Lujza Színház művészeti vezetését Emőd Tamásra bízták. Az első 3 műsort az Andrássy úti színház tagjai adták elő, a megnyitó műsor két vendége Basilides Mária és Szende Ferenc, az Operaház tagjai voltak. A színház 1924 és 1933 között működött.

Terézkörúti Színpad, 1923-1939

A kabarét a Roboz Aladár vezette Rt. irányította, művészeti vezetésével Nagy Endrét, igazgatásával Salamon Bélát bízták meg, aki a Sörkabaréban kezdte pályafutását, majd játszott az Royal Orpheumban és az Apolló Kabaréban is. Élete végéig alakította a félszeg, de ravaszan ügyefogyott kisembert, és ebben a szerepében nagyon szerette a közönség. Vérbeli kabarészínész volt. A 2. világháború után haláláig a Vidám Színpad tagja volt. Eleinte jól együtt tudott működni Nagy Endrével, aki 1929 után visszavonult, s bár néhány évig még vállalta a konferanszié szerepét, azután végleg búcsút mondott a kabarénak. Ezután irodalmi munkásságának élt: megírta A kabaré regényét 1935-ben, amit a legsikerültebb konferanszának tart.
A kabaré művészeti vezetését 1932 őszétől Vaszary János vette át, egyetlen műsor erejéig volt konferanszié Karinthy Frigyes is, őt követte Kellér Dezső majd Békeffi László. 1939-ig működött.

Komédia Kabaré, 1927-1944

A Jókai tér 10. szám alatti épület földszinti helysége eredetileg az Edison Filmszínház céljára épült, majd miután több más is funkcionált az épületben, 1927-ben a Komédia Kabaré nyitotta meg kapuit Rott Sándor igazgatása alatt. A kabaré 1944-ig játszott. Jelenleg az Állami Bábszínház működik egyik helyiségében. Műsoraiban a szakma legjelesebb képviselői léptek fel: Rózsahegyi Kálmán, Rátkai Márton, s maga Rott Sándor is.

Clarus Kabaré, 1930-1932

A Rákóczi út 15. szám alatti helyiségben 1930-ban nyílt először kabaré, Clarus Színpad néven. Vezetője Peti Sándor és Makláry Zoltán volt. 1931 nyarán nyílt meg újra Kellér Gyula igazgatásával Clarus Kert Kabaré néven, de az eredeti elképzeléstől eltérően egész évben működött 1932 végéig, majd 1935 és 1937 között Pavillon Kabaré néven.

Bethlen-téri Színpad, 1936-1942

A Reiner Dezső műépítész tervezte bérpalotában Rákos Tibor működtetett kabarét 1929 novemberétől. Első igazgatója az a Fekete József volt, aki még az Apolló, majd a Omnia Kabaréban szerzett sok tapasztalatot. Művészeti vezetésre Dezsőffy Lászlót, a dramaturgiai dolgok irányítására Korcsmáros Nándort (későbbi igazgató), a zenei irányításra pedig Hetényi-Heidelberg Albertet kérték fel. 1932-ig kizárólag kabarét játszottak, 1933-ban azonban az új vezetés háromfelvonásos színművekre tért át, majd a helyén 1937-től mozi működött.

Pódium Írók Kabaréja, 1936-1942

1936 októberében nyílt meg Békeffi László és Komjáti Károly közös vállakozásában a Gersham-Palota egyik földszinti helyiségében. A két vezető szakértelme, politikai éleslátása és szervezőkészsége feltámasztotta a valódi kabarét a fővárosi közönség számára. A 320 férőhelyes nézőtér minden előadáson zsúfolásig megtelt. 1940-ben pedig átköltöztek a Révay utcába, a Pesti Színház kamaraszínházába.
Békeffi saját szókimondásának lett áldozata: 1941-ben az ellene folyó fegyelmi ügyben a Színművészeti Kamara felfüggesztette hivatása gyakorlásától, majd 1943-ban Sopronkőhidára, onnan pedig a dachaui koncentrációs táborba hurcolták. A háború végén Svájcban telepedett le, ott is halt meg. Konferanszainak gyűjteménye 1939-ben jelent meg, visszaemlékezései pedig 1955-ben, Torontóban A száműzött Pódium címmel.

További kabarék, melyek csak rövid ideig működtek a korszakban:

Omnia Kabaré, 1930-1931
Steinhardt Színpad, 1930-1932
Király Kávéház, 1931
Képeskönyv Kabaré, 1932
Komikusok Kabaréja, 1931-1932
Király Kabaré, 1932
Deák Kabaré, 1932
Modern Kabaré, 1932
New York Kabaré, 1903-1932
Pavillon Kabaré, 1935-1937
Dunaparti Színpad, 1939
Kamara Varieté, 1939-1944

Vissza a kabaréhoz