In memoriam Bakonyi Géza

(1950-2007)

Egy nem-létező apokrif szöveg bujkál napok óta bennem, amely mindig szomorkás mosolyra késztet, s bár a mosoly nem való e szomorú alkalomra, mégis megpróbálom a történetet megosztani a tisztelt gyászoló gyülekezettel.

Valahogy úgy kezdődne a történet, hogy az Úristennek sürgősen valamely fontos információra volt szüksége a mennyei bibliotékából.
Örömmel tapasztalta, hogy az égi könyvtárban a dokumentumok rendben sorjáznak, ám mintha a könyvtár informatikai rendszerének modernsége kívánnivalót hagyna maga után. Hivatta hát rögtön Sevillai Szent Izidort az informatikusok, és Szent Jeromost a könyvtárosok védőszentjét, hogy megmondanák, mitévők legyenek? Ki is derült nyomban, hogy ők jó ideje figyelemmel kísérik a szegedi Bakonyi Géza könyvtári munkálkodását, így jó szívvel ajánlották Őt az Úristen figyelmébe.
Valamely arkangyal közbevetésére, hogy az illető még igencsak fiatal s még lenn is volna mit kiteljesítenie, a csendes úristeni válasz az lehetett: vajon nem jobb-é valakinek fönt a Mennyekben, mint odalenn azon a Sárgolyón?

Elnézést a profán meséért, de igencsak véges és igencsak földi értelmem egyedül ezt a magyarázatot találja Géza korai eltávozására.

Örök kérdésként merülhet fel, kell-e egyáltalán magyarázat? Mindig arra jutunk, hogy magyarázatokra nekünk, ideiglenesen itt maradóknak szükségünk van ugyan, de magyarázat nem adható. Bármilyen erővel és fájdalommal jönnek is elő a miértek. Miért van vége a folytatásnak, miért maradt beteljesületlen, miért éppen ő, miért éppen most, miért volt ez a betegség? Jönnek és jönnek a kérdések, a választ megadni pedig lehetetlen. A miért kezdetű kérdések mellett családban, hozzátartozókban, ismerősökben, munkatársakban a miért nem kezdetűek is erősödnek. Miért nem tettem/tettük ezt vagy azt még életében? Miért nem gondoltunk, vigyáztunk rá jobban? Miért nem vettük észre időben? Miért nem segítettük, támogattuk, miért nem ismertük el jobban, nyilvánvalóbban, kifejezőbben. Ezekre - még ha többnyire önfeloldozó -- válaszokat találunk is, ezekkel legfeljebb lelkiismeretünket nyugtathatjuk.

Amit viszont bizton megtehetünk, hogy emlékezzünk rá, s hozzá méltón emlékezzünk. Szándékosan nem mondom a búcsúzás szót, bár a halálra vannak olyan eufémizmusaink, mint hogy eltávozott, elment, itt hagyott. S aki így tett, attól búcsúzni illik. Nem szeretnék búcsúzni, sem a személyiségtől, de főleg nem szellemétől, hiszen mindkettő most már kitörölhetetlenül benne van az egész könyvtárban, benne a hazai könyvtáros oktatásban. Munkatársaiként tudjuk, hogy ez most nem a gyászbeszédekben szokásos közhelyek egyike, hanem egyszerűen így van. Az elvektől a részletekig, az intézmény információs rendszerétől az olvasóterek polcfelirataiig, az előadásoktól a szemináriumokig mindenben benne van esze, ötlete, javaslata, tanácsa, rendelkezése.

Ha valaki személyes honlapjára kattintott, hogy annyira megismerkedjék vele, amennyire ő ezt lehetővé tette, igen előkelő helyen találta meg az olasz reneszánsz nagy költőjének, Dantének a nevét, annak számos hivatkozásaival. Merthogy egyik fő kedvence Dante volt. Ez késztet engem arra, hogy a nagy dantei mű, az Isteni színjáték három nagy része mintájára, az Egyetemi Könyvtár és a Bölcsészettudományi Kar nevében elmondandó megemlékezésemet három fő részre tagoljam.

Ezek pedig sorrendben a következő címeket viselhetnék:

A tudás megszerzése, a tudás eredményei, a tudás és szerénység

Kezdjük tehát "a tudás megszerzésé"-vel.

Érettségi után a József Attila Tudományegyetem bölcsészkarára jelentkezik, jó gimnáziumi olasz tanárnője hatására magyar-olasz tanári szakra, ezt sikerrel el is végzi, 1975-ben befejezve tanulmányait. Érdeklődése egyértelműen és határozottan az olasz irodalom, irodalomtörténet iránt mutatkozik meg. Ha egyenes úton haladhatna, akkor az egyetem olasz tanszékén kezdhetne oktató és kutató munkát. Ám sok más kortársához hasonlóan következik a később már korántsem csak kitérőnek minősíthető vargabetű, Bakonyi Géza az Egyetemi Könyvtárban kezdi meg munkáját, Ilia tanár úr segítségével. Az egyelőre inkább munkahelyet, mintsem szellemi inspirációt biztosító könyvtári szolgálati helyeken az akkori monotonságot úgy tudja elviselni, hogy folyamatosan fejleszti tudását, részben a már megtervezett egyetemi doktori értekezése tárgyában, részben az olasz irodalom számára kedvenc alakjai, a már említett Dante és az itáliai reneszánsz, részben - mondhatni nagy időbeni ugrással - Leopardi és ismét ugrással, a 20. századi olasz irodalom számos más írója s a kortárs magyar szerzők tanulmányozásával. 1978-ban megvédi disszertációját, az olasz tanszéki munka azonban változatlanul csak álom. A könyvtári tudományok még mindig nem érintik meg igazán, 1980-tól olasz irodalmi levelező aspirantúrára veszik fel, célja a kandidátusi fokozat megszerzése. Hogy végül csak 1991-ben tudja megvédeni kandidátusi disszertációját, abban nagypolitikai és szakmapolitikai okok is közrejátszanak, kandidátusi értekezésének címe ugyanis "Realista tájékozódások a 20. századi olasz irodalomban".

Miközben változatlanul szerelme marad az olasz világ, a könyvtárat a nyolcvanas évek közepétől egyre erőteljesebben foglalkoztató s új könyvtári filozófia kialakítására is alkalmas lehetőség, a könyvtári számítástechnika, automatizálás vagy mondjuk úgy, könyvtári informatika első komolyabb jeleinek felbukkanása igen nagy hatással van rá.

S most kénytelen vagyok egy hasonlatot elmondani, annak magyarázatára, ha véletlenül valaki majd máshogy értékel, máshogy hangsúlyoz Géza életére való visszatekintésében, mint most én teszem azt. Rendkívül nehéz egy felhőkarcolóról annak igaz képet alkotnia, aki hosszú éveken keresztül közvetlenül mellette jár el, vagy éppen kapujában áll. Merthogy a rátekintése igencsak objektíve korlátozott. Kissé így vagyok én is, majd 30 éve egy intézményben, majd 20 éve nagy közelségben dolgozván vele, nem biztos, hogy felfigyeltem vagy jól figyeltem olyasmikre, amik távolról és másoknak világosan látszanak.

Az ebből eredő tévedést megkockáztatva, azt mondom, Gézában nagy változást okozott a számítógép, az informatika megjelenése. Mintha a könyvtári munka igazi értelmét találta volna meg. Formálisan is közeledik a könyvtártudományhoz, posztgraduális képzésben a nyolcvanas évek végén elvégzi a könyvtárszakot. Elmélet és gyakorlati tudás terén már magasan képzett s ehhez adódik egy csodálatos képesség, a számítógép, az informatika tudományának önképző elsajátítási képessége. Tudása e téren megegyezik a legmagasabban kvalifikált informatikusokéval s nagy előnye, hogy azokat a területeket is már töviről hegyire ismeri, amelyet meg kell hódítani a számítógépnek és az informatikának. A kilencvenes évek új lehetőségeket hoznak a könyvtári munka fejlesztésében, több külföldi tanulmányútja, országos tájékozódása szintén tudását növeli, amelyet egyre szélesebb körben ismernek el a könyvtári szakemberek is. Megkezdődik életében az a szakasz is, amikor a megszerzett tudást másoknak is átadhatja. Mégpedig - talán némi rekompenzációként - a kilencvenes évek közepén és végén az Olasz Tanszék tanszékvezető helyettese, majd megbízott vezetője is lesz. Igaz, csak rövid időre, de végre teljesül egy nagy kívánsága. Sőt, a könyvtártudományi területen is jelentős esemény főszereplője, 1999-ben megkezdheti egyetemi tanszéki könyvtártudományi oktatói munkásságát.

Kutatási területei az eddigi megszokott témákon (olasz irodalomtudomány, szemiotika és hermeneutika, narratológia, textológia) kívül és mellett olyan újdonságokkal gyarapodnak, mint a modern információs technológia a könyvtárakban, hálózati információforrások, irodalmi szövegek digitális feldolgozása, számítógépes visszakeresési rendszerek.

A tudás megszerzésének folyamata halálával zárul, hiszen az életben sohasem gondolta, hogy az befejezhető.

Mert ő is vallotta, hogy a tudás útja vezet a dantei "világos világba" s talán ide illik most az Isteni Színjáték első részének befejező pár sora:

"E titkos úton át a mester és én
  visszaindultunk világos világba;
  s a pihenésre gondolni se késvén,
kusztunk föl, ő elől és én nyomába,
  míg a sok szépből, melyet az ég hordoz
  láttam egynémit, egy kis karikába:
és így jutottunk ki a csillagokhoz."

Hadd szóljak ezután a tudás eredményei-ről

Emberi mércénk szerint sok mindent kell itt említenem. Előrehaladását a hivatalos ranglétrán, tagságait a különféle országos testületekben, de mindezek mellett a lényeget: mit ért el ezekben a pozíciókban, hogyan sáfárkodott tudásával.

1992-től az Egyetemi Könyvtár osztályvezetőjeként alkalma van arra, hogy automatizálási elképzeléseit az egész könyvtárra vonatkozóan is átgondolhassa. Tagja annak a szakértői csapatnak, amely a kilencvenes évek közepén külföldi tanulmányúton tájékozódhat a könyvtári automatizálás állásáról a nálunk akkor még e tekintetben előrehaladottabb Nyugaton. Egyike azoknak, akik az Országos Szakirodalmi Információs Rendszer tervén dolgoznak ebben az időben. Tájékozódásának eredményeként, koncepcióit is sok esetben kifejtve megszületnek könyvei, köztük a Korongba zárt gondolatok, a Navigáció a hálózaton, megírja egyetemi jegyzeteit, köztük a Könyvtári integrált rendszerekről szólót. A kilencvenes évek közepétől szaporodnak meg tanulmányai, amelyek között ott vannak az olasz vonatkozásúak is, de már ezek jellege is összefügg számítástudományi kutatási eredményeivel, mint például a "Digitális szövegfeldolgozás szerepe a Dante-kutatásban" c. hosszabb tanulmánya. A 90-es évek közepétől - és ez nagyban összefügg tanszéki oktatói-kutatói tevékenységének kiteljesedésével - a könyvtár informatikai művek sora születik meg tollából. Hazai és nemzetközi konferenciák sokaságán vesz részt 1992-től egészen a haláláig és a legtöbb esetben előadást is tart magyar, olasz, angol nyelven. Tanulmányútjai szinte minden európai országot érintenek, Svájctól Angliáig, s természetesen a szeretett itáliai városok egyetemein is megfordul, egyeseken (Firenze, Udine) oktat is.

Maga is nagy eredményének tartotta, hogy szívós munkásságának köszönhetően az addigi bölcsészkari speciális könyvtáros képzés (amely informatikus könyvtárosokat és régi könyves könyvtárosokat adott) átalakulhatott általános könyvtáros képzéssé. A létrejött Könyvtártudományi Tanszék egyetemi docensi rangú vezetőjeként rövid idő alatt olyan képzést valósított meg, amely a modern kor új szemléletű könyvtárai számára olyan országosan elismert felkészültségű ifjú könyvtárosokat képez, akik már közel annyira informatikusok is, mint könyvtárosok.

Mindeközben közel 25 éven keresztül folyamatosan kurzusokat tartott az Olasz Tanszéken is.

Ha visszatekintek pályájának utóbbi tizenöt évére, hatalmas szellemi teljesítményre és jelentős, legtöbb esetben országos kihatású eredményeire emlékezem. Számos projektben meghatározó résztvevő volt, soknak maga volt a vezetője. Emlékezzünk a 90-es évek közepén a szegedi felsőoktatási könyvtárak százmilliós nagyságrendű automatizálási projektjére, a nemzeti könyvtárral közösen folytatott Eruditio projektre, a KIKERES nevű kormányzati adatinformációs program egyik bizottságának vezetésére, a Széchenyi-tervben támogatott Mátriksz projektben való szereplésére, több kutatás-fejlesztési téma, közöttük "Az olasz nyelvi és irodalmi kultúra eszmetörténeti vonatkozásai" című program vezetésére és persze nem utolsó sorban a magyarországi közös katalógus, a MOKKA megvalósításában és működtetetésében játszott kiemelkedő szerepére.

Országos ismertségét és elismertségét méltón jelzi, hogy nem csupán a könyvtártudomány és informatika, hanem számos más tudományterület irányító, meghatározó bizottságaiban mindig tevékeny tagként dolgozott. Ha csak néhányat is említünk közülük, az is listaszerű.

Tagja volt az NKA kuratóriumának, a NKÖM ODR bizottságának, az OM Könyvtári Tanácsának, a Miniszterelnöki Hivatal Széchenyi-terv könyvtári tanácsadó testületének, a Magyar Terminológiai Társaságnak , a Hungarnet Egyesületnek, a MKE Elektronikus könyvtár szekciónak és számos egyesületnek.

Mindemellett teljes energiával munkálkodott az Egyetemi Könyvtárban, 1996 óta igazgatóhelyettesként, majd 1998 óta informatikai, és 2003 óta általános főigazgató helyettesként. Ebben az időszakban vált a Könyvtár - nem kis részben éppen az ő munkája nyomán - egyikévé a legismertebb magyar könyvtáraknak. Hisz az Egyetemi Könyvtár a könyvtári munkafolyamatokat teljesen automatizálta, aktívan kezdett részt venni a könyvtárak digitalizálási projektjeiben, a NIIF által elindított könyvtári programokban.

Géza egyik legfontosabb könyvtári célkitűzésének tartotta a stratégiai tervezést, ennek három, az Egyetemi Könyvtárra vonatkoztatott konkrét eleme sokat elárul szemléletéről. Az új épület lehetőségeivel is élve az eddigi zárt rendszerű könyvtár teljes átalakítását tűzte ki nyitott könyvtári rendszerré, a hibrid vagy komplex könyvtári modell maradéktalan megvalósítására törekedett, hogy ezáltal mind a hallgatók, mind az oktatók könyvtári igényei messzemenően kielégíthetők legyenek.

Az új könyvtár tervezésében, különösen az informatikai rendszer tervezésében óriásit teljesített, neki is köszönhető, hogy immár több éve a teljes épület informatikai jellegű hiba mentesen működik. A könyvtár vezetői, szakmai értekezleteinek motorja, a meglévő lehetőségekben a továbbfejlesztést látó, a még csírában lévő ötletekben a kiteljesedést szisztematikusan segítő egyéniség volt. Távlatokban és egészben gondolkodott, de mindig figyelt a legapróbb részletre is. S ha megengednek egy személyes megjegyzést: nagy szakmai biztonságban tudtam volna a könyvtárat, ha következő főigazgatója ő lehetett volna.

Talán ismét nem erőltetett, ha utalva a nehéz pályakezdést követő új és új eredményekre, ismét kedvenc Dantéjét idézem:

Elég, hogy e szent habokból kiérve
új ember lettem, mintha új galyat hoz
az új tavasz az újuló növényre:
tiszta, s röpülni kész a csillagokhoz.

S most befejezésül néhány szó a tudás és szerénység kapcsolatáról.

Jöttek sorban halála után a részvétnyilvánító üzenetek. A megrendültség, a döbbenet szavai után a spontán méltatások megható mondatai következtek. Pótolhatatlan űrt kelt bennem hiánya. Mind szakmai tudása, a könyvtárosság iránti alázata, mind egész személyisége egyszerűen magával ragadó volt. Sokszor szinte észrevétlenül, a háttérből segített minket - így egyik tanítványa. Büszke vagyok rá, hogy vezetése alatt végezhettem el a könyvtár szakot - mondja egy másik. Sokat tanultam tőle, nagy tisztelője vagyok - írja egy már nagyon elismert könyvtári szakember is. Az Ő elvesztésével olyan hiány keletkezett a magyar könyvtáros szakemberek sorában, amelynek pótlására nem lesz egyhamar lehetőségünk -- írja le a valóságot a minisztériumi - korántsem formális - részvétnyilvánítás. S nézzünk haza is, a Könyvtárra, a Karra, munkatársai mindegyike őriz valami maradandót, szépet és jót vele kapcsolatban. Azonban különösen felhívnám a spontán emlékezések két szavára így utólag is a figyelmünket. A háttérből és észrevétlenül, mint Géza tevékenységét spontán jellemző két fogalom Géza nagy tudásával párosulva kiad egy harmadikat. Ez pedig a szerénység. Csendesen és halkan, nem akarván uralni se helyet, se helyzetet mondta el véleményét, terveit, érveit. A felületes, rohangáló menedzser-típus számára ez megtévesztő volt, a halk érvek már csak akkor jutottak el füléig, amikor már késő volt. De számosan figyeltek, hallgatták és hallották. Nem adminisztrálta, adta a tudását előadásaiban mint oktató, tanulmányaiban mint kutató s napi munkájában mint könyvtári vezető.

Sokszor hibája az emlékező beszédeknek, írásoknak, hogy számos korábbi mulasztást pótolni igyekezvén, túlzásokba esnek megállapításaikat illetően. Kissé gondolkodtam, nem esek-e én is ebbe a hibába, ha egy már régóta bennem lévő gondolatot nyilvánosan el is mondok. Ez pedig az lenne, hogy Géza visszahozta hozzánk személyében a reneszánsz embert. Azt, aki a tudomány sok területén volt művelt, a művészetekben járatos, sőt maga is alkotó, az életet igenlő és élvező, s mindezeket az embertársai javára és épülésére kamatoztató. Széles kört átfogó tudománya vitathatatlan, a kultúra, a művelődés több területének ismerete mellett az igencsak egzakt számítástudomány, programozás, adatbázis elmélet és gyakorlat ismeretei mellett operációs rendszerekkel, sőt bizonyos fokon a hardverek rejtelmeivel is közeli barátságban volt. A művészi alkotáshoz pedig életének utolsó szakaszában ért el, szakértő társak által elismert fotóművész lett. Képei igazi témáját többnyire a természetben találta meg, kevés számú pihenőnapján az ország vidékein feleségével vagy magányosan barangolva. Képei csodás színvilágot, s mindenekelőtt egy nagyon egyéni módon kifejezett harmóniát egyesítenek magukban.

Még egy utolsó mondatot feltétlenül kell mondanom. Betegségét is csendesen viselte. Méltósággal és hősiesen. Egyetlen panasz szava nem volt, a tömény mérget szervezetébe juttató kemoterápiás kezelések másnapján újra zörgött a kulcs könyvtári szobája ajtajában, s mintha fájdalom, szenvedés nem létezne, nagy tervektől az aprómunkáig folytatatta napi tevékenységét.

Mintha eszében jártak volna a most harmadszor idézendő Isteni Színjáték legutolsó sorai:

Csüggedtem volna, lankadt képzelettel,
de folyton-gyors kerékként forgatott
vágyat és célt bennem a Szeretet, mely
mozgat napot és minden csillagot.

Dr. Mader Béla

(Elhangzott Dr. Bakonyi Géza temetésén, 2007. április 21-én 13.30-kor a szegedi Belvárosi temetőben)



Bakonyi Géza gyászjelentés