4. Hálózati architektúrák

A korszerû számítógép-hálózatok tervezését szigorúan strukturált módon végzik, ami azt jelenti, hogy a hálózat egymásra épülõ részeit réteg-ekbe (layer) vagy más néven szint-ekbe (level) szervezik. Számuk, nevük, tartalmuk, funkciójuk minden hálózaton más és más. A rétegek csak a közvetlenül alattuk, illetve felettük lévõ réteggel tudják tartani a kapcsolatot egy réteginterfész-en (hálózati kártya) keresztül.

Az azonos szintû rétegek csak egymással kommunikálnak. E kommunikáció szabályait protokoll-nak nevezzük, amely meghatározza a hálózatba kapcsolt számítógépek egymás közötti párbeszédének szabályait, és ezáltal lehetõvé teszi a legkülönbözõbb típusú számítógépek közötti kommunikációt. A rétegek és protokollok halmazát hálózati architektúrának nevezzük.

A különbözõ munkaállomásokon lévõ azonos rétegek egymással beszélgetnek, informálják egymást az aktuális adatcsomag paramétereirõl (pl.: adathossz, csomag sorszáma stb.). Ezek az információk fejléc formájában hozzácsatolódnak az adathoz, amikor az érintett rétegen halad keresztül. Lejutva a következõ rétegbe szintén kap egy információs fejlécet, ennek megfelelõen mire az adat a fizikai réteget elhagyja, már valójában jóval nagyobb, mint amikor az elindult. A vevõ oldalon a rétegek lecsatolják az információkat, ennek alapján ellenõrzik az adatcsomagokat, és amennyiben hibátlannak bizonyultak, akkor a "megcsonkított" adatcsomagok a következõ rétegnek adódnak át immár fölfelé.

A rétegek feladataira, felosztásukra vonatkozó hálózati referenciamodellt OSI (Open System Interconnect) néven 1980-ban adta ki az ISO. Erre a modellre valós hálózatok építhetõk fel. A hálózat rendeltetésétõl függõen azonban a szintek száma, elnevezése és funkciója egy adott hálózat esetén eltérhet ettõl az alapmodelltõl. Az OSI hálózati modell 7 rétegbõl áll szemben az Internet TCP/IP hálózat 5 szintjével.