1. A papirusz

A görögök és a rómaiak írásmûvelésén az egyiptomi örökség uralkodik. Ennek alapanyaga a papirusz, mely szónak az eredete nem teljesen tisztázott:
1. Bondi szerint a kopt eredetű folyami növény szóösszetételbõl származik.
2. Christensen szerint a fáraóé szóból ered.
3. Vergote kutatásai alapján azt állítja, hogy a papirusz elsõdleges jelentése a papirusznövényre vonatkozik.

"Hogy emberek módjára élhetünk, s hogy utódaink jóemlékezetükben tartanak, azt mind az írásmegõrzõ anyagoknak köszönhetjük." - írja idõsebb Plinius, aki nappalait és éjszakáit egyaránt annak szentelte, hogy minél több "írásmegõrzõ anyagot" megtöltsön olvasgatásai és jegyzetelgetései során felhalmozott tudásanyaggal. Még a halál is olvasás közben érte. Nem meglepõ tehát, hogy az ókorban ennek a tudós férfiúnak a leírását tekintették elsõdleges forrásnak a papirusz elõállítására vonatkozólag: " ... a papír felfedezését Nagy Sándor gyõzelmének köszönhetjük. Amikor Alexandriát alapította, még nem használtak papírt. Addig pálmalevelekre és egyes fák kérgére írtak, majd a hivatalos feljegyzéseket ólomlapokra, a magánfeljegyzéseket pedig lenvászon darabokra, vagy viasztáblákra ... a papyrus tehát Egyiptom mocsaraiban nõ és a Nílus kiöntéseiben, ahol árvizek után a víz tavak formájában marad vissza, és nem mélyebb két könyöknél. A növénynek kar vastagságú ferde gyökértörzse van, mely háromszögletû, belõle tíz könyöknél nem hosszabb szár nõ ki, ez azután buzogány formájú fejben végzõdik. Magja nincs, és virágainak egyéb haszna sincs, mint hogy az istenek szobrainak fejére koszorút kössenek belõlük. A gyökeret az ottani lakosok faanyagként használják fel, nemcsak tüzelnek velük, hanem különbözõ használati tárgyakat és edényeket készítenek, a kéreg rostjaiból vitorlákat, takarókat sõt ruhát szõnek, de zsineget, kötelet is fonnak belõlük. Ezenkívül nyersen és fõzve rágcsálják, de csupán a nedve kedvéért."

Ezután következik a papírkészítésrõl szóló leírás: " A papírt úgy készítik, hogy a papyrust tûvel igen vékony, de minél szélesebb szalagokra hasogatják. A legjobb minõséget a középrõl hasogatott szalagok adják, és így tovább, a felhasogatás rendje szerint... A papírgyártáskor az asztalt Nílus-vízzel nedvesítik meg. A zavaros víz a ragasztó szerepét játssza. Az asztalra elõször egy irányban fektetve képeznek réteget a szalagokból, kihasználva a papyrus teljes hosszát, majd egy erre keresztirányú réteggel már kész is a papír. Ez présbe kerül. Préselés után a lapokat napon szárítják, majd összefûzik õket. A szomszédos lapok mindig a finomság csökkenõ sorrendjében, a legdurvábbig követik egymást. Egy csomóba sohasem kötnek húsznál több lapot." Plinius szerint a papírragasztáshoz legalkalmasabb anyag a forró vízbe szórt lisztbõl és ecetbõl készül. De nem szabad a ragasztószernek egy naposnál sem öregebbnek, sem fiatalabbnak lenni. "Azután fakalapáccsal kell megvékonyítani a papírt, s be kell kenni vékonyan ragasztóval, majd újabb préseléssel eltüntetni az egyenetlenségeket és kalapáccsal nyújtani a papírt."

A késõbbi kutatások során azonban kiderült, hogy ez a leírás sem teljesen hibátlannak, sem teljesen hiánytalannak nem mondható. Puyemre XVIII. dinasztiabeli uralkodó thebai sírjának ábrázolásai közt megtalálható a papirusznövény kézzel történõ kitépése, összekötözése, majd kötegekben csónakra való helyezése, végül az ipari feldolgozás elõkészítése. Újabb vélemény szerint a papiruszszeletek összeragasztásához nem használtak keményítõfélét, mert a héj nélküli fiatal, frissen vágott növény egymaga elég tapadóanyagot tartalmazott erre a célra. A rostos papiruszanyag kevésbé alkalmas az összehajtott levelekbõl álló kódex-formátumra, annál könnyebben csavarható tekercsbe.

A papiruszkészítés Egyiptom területén õsrégi, a rendszeres termelés adatai idõben mégis egybeesnek Egyiptom római hódoltságával. Központja Alexandria. Virágkor az i. e. 9. század, utána hanyatlás következett be.

Plinius feljegyzéseibõl ismerjük a papirusz különbözõ minõségeit: "Az elsõ minõségû papírt Hieraticus papírnak nevezzük, mert régebben ezt csak vallási tartalmú könyvek számára használták, majd hízelgésbõl késõbb az Augustus nevet adták neki, s az utána következõ minõségût Lívia papírnak nevezték felesége nevérõl. Így a Hieraticus megjelölés a harmadik minõségû papíré lett. Az ezután következõ minõség az Amfiteátrum nevû, a készítõ üzem elhelyezése alapján. Ezt a papírt vette át Rómában Fannius mûhelye ... hozzá legközelebb áll a Saiticus papír, amely Sais városról kapta a nevét, ahol a legtöbbet állítanak elõ belõle. Ezt már vékonyabb minõségû anyagból gyártják. A Taeneoticus papírt a külsõ bõrszövethez közelebb esõ részekbõl készítik. Ezt már súlyra árulják, nem írnak rá, hanem a kereskedõk az írópapír és egyéb áruk csomagolására használják. Ezután már csak az következik, mely magához a papyrus-sáshoz hasonló, mert annak legkülsõ részébõl készült. Ezt még kötélgyártásra sem használják, kivéve, ha azt nedves helyen akarják alkalmazni."

A papiruszlevelek színén vízszintesen haladnak a rostok, a visszáján pedig függõlegesen. Ameddig hegyesre vágott kákával írtak rá, addig közömbös volt, hogy melyik oldalára írnak, de az i. e. 3. században használatba vett, hasított hegyû nádtollal már csak a színére írhattak, mert a verzó függõleges rostjain a tinta szétfreccsent volna. A papiruszra jól lehetett írni, nem volt nehéz anyag, könnyen szállíthatták, ezért az ókori népek szívesen használták. Egyetlen gyengéje, hogy nem volt idõálló.

A papiruszt tehát tekercselték. A papiruszív magassága kb. fél méter, bár a szár hosszúsága többet is megengedett volna. Két formája ismeretes, a lepecsételt és a pecsét alatt átkötött. Az átkötéshez szükséges papiruszfonal neve az itr. A tekercs felnyitása a pecsét feltörése és az átkötõ zsineg megoldása útján történt. Ugyancsak papiruszból készült a védõcsík, amely az erõsebb használatnak kitett papiruszvégeket védte. A vastagság tekintetében nincs különbség a könyv- és levélforma papirusza között: általában 0,1 - 0,15 mm közt mozgott. /Így a 6 méter hosszú tekercs átmérõje 5-6 centiméter, tehát könnyen használható henger./
A törekvés, hogy egy-egy nagyobb mû vagy szöveggyûjtemény egy papiruszra kerüljön az oka annak, hogy 40 méter hosszú papiruszról is tudunk /az összefüggõ belsõ tartalmat egységes külsõ formával jelölték/.
A papirusz színét igen nehéz megállapítani, mert az idõ és a nap az eredeti színt minden esetben megváltoztatta.
A papiruszt hajókon szállították Egyiptomból Rómába, a rómaiak azonban nemcsak készáru formájában vették, hanem nyersanyagként is. Minthogy pedig a papirusznövény szinte kizárólag csak Egyiptomban termett a Nílus középsõ folyása mentén és deltájában, valamint Szíriában, az Eufrátesz vidékén, ezt kihasználva az egyiptomiak valóságos világmonopóliumot hoztak létre. Mivel a papirusz, melyet a világ minden tájára szállítottak, elsõrendû áru volt, nem kellett versenytõl tartaniuk, bizony alaposan meg is kérték az árát.