AZ ERÕDÍTETT VÁR

 

1526-1528 között a diósgyori vár többször cserélt gazdát. Elobb Zápolyai, majd Ferdinánd, késobb ismét Zápolyai kezén találjuk. A vár ebben az idoben a fejlettebb támadó fegyverekkel szemben hadászatilag jelentéktelenné vált. A vár és a várkastély azonban ekkor még ép volt, hiszen Mátyás király, Beatrix és Mária királynék idejében még gondozták, csinosították. Legutóbb 1525-ból maradt fenn értesülés a várpalota díszesebbé tételérol.
1526 után megkezdodött az építmények és erodítmények leromlása. Zápolyai Balassa Zsigmondot nevezte ki várnaggyá, egyúttal Borsod megye foispánságát is ráruházta. Balassa az akkori változó idok alkalmazkodó embere volt. Míg János király élt, hozzá húzott, de mikor meghalt, ügyes átállással Ferdinánd híve lett. Meg is lett pálfordulásának jutalma, mert Ferdinánd kegyébol továbbra is megtartotta a diósgyori várnagyi állást, sot ennél többet ért el: 20 000 magyar arany forint lefizetése ellenében o és felesége, Fánchy Borbála, a nagy diósgyori váruradalmat zálogos birtoklásba kapta meg. Ettol kezdve majdnem negyedszázadon keresztül ok voltak Diósgyőr tényleges urai és haszonélvezői.
Balassa Zsigmond bérlői jogcímén valósággal mint király parancsolgatott. Hatalmaskodására és kapzsiságára jellemzo fényt vet, hogy még az egyházi vagyonra is rátette a kezét. Egy feljegyzés szerint lefoglalta a diósgyori remetebarátok klastromát és minden ingatlan vagyonuktól megfosztotta oket. Ez a tette annál feltunobb, mert felesége egészen haláláig nagyon buzgó katolikusnak mutatta magát.


ikor Fánchy Borbála 1560-ban özvegyen maradt, még férjénél is kérlelhetetlenebb kizsákmányolónak mutatkozott. Különösen az öntudatos, nyakas miskolci polgárokkal állott mindig hadilábon, akikén tisztjei és darabontjai sok erőszakoskodást követtek el.
Az akkori viszonyok jellemzésére ide iktatjuk Fánchy Borbála 1561-es hírhedt emberrablás! történetét. Elozménye az, hogy Izkora Márton miskolci bíró levelet eszközölt ki az udvartól a város régebbi szabadalmainak újbóli megerosítésére. Ezért állt bosszút a hatalmas özvegy.


gy piaci napon Fánchy Borbála darabontjaival megjelent Miskolc város tanácsháza elott. Amikor Izkora bíró be akart lépni a kapun, az ott leselkedo darabontok megragadták, köpönyegjénél fogva feldobták a szekérre, és az ámulatból még fel sem ocsúdó tömegen át törtetve, vágtatva haladtak a város Gyori kapu nevu kijáratához, s onnan tovább, a vár felé.
A néptömeg felzúdult. Karót, fejszét ragadtak, félreverték a harangokat, s üldözobe vették az emberrablókat. A vágtában menekülő darabontokat azonban már nem érték utól. Az emberrablást maga Fánchy Borbála is végignézte a piac felső végénél lévő Pece árok védelme alatt. A népharag hirtelen kitörésének láttán menekülésre parancsolta kíséretét, de minthogy a vár felé már el volt zárva az út, az általános kavarodásban Szirmabesenyő felé fordíttatta szekere rúdját. Lóhalálban értek oda, s a templomban keresett menedéket. A kis templom gyenge falaiban s néhány darabontjának oltalmában azonban nem bízott, s tovább menekült a közeli Sajókeresztúr eros kokerítésu egyházába, ahol kissé megnyugodott. Mikor látta, hogy itt, a hatalmas Bebek-birtokon bántódása nem eshet, tovább merészkedett Sajószentpéteren át az erdők között vára felé, ahová néhány nap múlva bántatlanul meg is érkezett.
Miskolc egész lakossága napokon át készülodött a várbeli darabontok és az úrnő ellen. Puskákkal és dárdákkal felszerelve, mintegy 800 ember vonult a vár irányában, megszállottak az odavezeto utakat és völgyeket. Ágyújuk azonban nem volt az erős falak megostromlására, s végül is több heti alkudozással úgy szabadították ki a bírójukat, hogy a követelt 200 hordó bort és az 1000 forint jobbágyi dézsmát megfizették.


alassa Zsigmond csak érdekeit követve lett Habsburg-párti, Fánchy Borbála azonban szíve szerint húzott az uralkodóházhoz. Végrendeletében a diósgyori zálogos birtokot a rajta lévo 20 000 arany forint zálogösszeg teljes elengedésével Ferdinánd királyra hagyta. (Gyermeke nem maradt, de voltak testvérei és nagy atyafisága; ezekre csak holmi ingóságokat hagyott.)
így került 1563-ban vissza 23 évi zálogos birtoklás után a diósgyőri vár - egy évre - ismét királyi kézbe.
Háromtagú bizottság érkezett Diósgyőrbe, a királyi biztosok 1563. május 19-én lajstromba foglalták a vár tartozékait és jövedelmét. A lajstromi adatok szerint a váruradalomhoz tartozott Diósgyőr faluban 109 jobbágytelek és 8 zsellér. Sajókápolnán 25 telek, Radostyánban 14 lakott és 13 pusztatelek. Sajóbábonyban 13 egész és két féltelek (ti. egy jobbágytelken néha 2-3 jobbágycsalád gazdálkodott) és 12 zsellér, Parasznyán fél telek, 11 zsellér, 6 pusztatelek. Hejőcsabán 9 jobbágytelek, 4 zsellér. Kisgyőrön 12 egész és 12 fél telek, 13 zsellér és három pusztatelek. Sajópetrin egy egész, négy fél és 9 zsellértelek. Varbón 20 egész, 20 fél jobbágytelek, négy puszta, 3 zsellér. Miskolc városában 244 lakott és 21 puszta jobbágytelek, továbbá 75 zsellér. Muhi városában 80 egész, 49 fél telek, 20 puszta. Mezokövesden 92 egész, 16 puszta jobbágytelek, 36 zsellér. Mezőkeresztes városában 79 egész jobbágytelek és 27 zsellér.
Ezenkívül lényeges jövedelmet jelentett a vár számára a sok erdo, ennél is többet a bortized, vásárvám, valamint a kocsmáltatási jog. Ráadásul az iparosok csak magas átalányösszegek, taksák ellenében folytathatták itt mesterségüket. A robot teljesítése vagy annak megváltási összege szintén nagy jövedelmet jelentett a bérlo számára. Mindezeken felül az igás emberek időnként tartoztak Diósgyőr várába az erdőből fát fuvarozni.
Az uradalomnak ipartelepei vagy bányái akkor még nem voltak, de volt néhány vízimalma, melynek vámja igen magas százalékú volt.
A diósgyőri uradalom a leltározást követo évben ismét magánkézbe jutott. 1564-ben Miksa került a trónra. Neki is pénzre volt szüksége, és így az 1564. november 9-én kelt szerződés értelmében a diósgyőri uradalmát - beleértve a várat is- 63 000 magyar forint ellenében zálogos birtoklásba adta Perényi Gábornak. Ettől az időtől kezdve egészen 1702-ig megszakítás nélkül a Perényi-örökösök bírták Diósgyőrt.


bben az időszakban több feljegyzésre méltó, nevezetes eseményt jegyeztek fel a diósgyőri vár életében. Időrendben első Haller Sámuelnek, a vár fiatal parancsnokának a vár és vidéke védelmében vívott harca és hősi halála, 1643-ban történt ez, abban az idoben, mikor Diósgyor vára és környéke is benne volt már a török hódoltság sanyarúságában. A leromlott erősségben csak csekélyke helyőrség lézengett. Ez is inkább csak a várurat őrizte, mintsem hogy a török kiűzésén fáradozott volna; ilyen nagyobbfajta vállalkozásokhoz nem voltak elég erősek. A tőlük telhetőt azért megtették, időnként végigportyázták a Bükk-alját, megriasztva a kisebb-nagyobb adószedő török csapatokat.
így történt ez az említett napon is. Haller Sámuel - az Erdélybol ide származott Haller György és a váruradalom egyik örökösének, Nyáry Borbálának fia, aki 1639-ben lett a vár fokapitánya - merész portyázásra indult. Híre jött, hogy messze, Dél-Borsodban nagy létszámú török csapat szedi az adót. Haller, legényei élén, nekirugtatott az ellenségnek. A törökök azonban sokkal többen voltak, keményen ellenálltak, s hamarosan gyűrűbe fogták a maroknyi diósgyőri csapatot. Hallerék nagy bátorsággal igyekeztek kivágni magukat, de hasztalan. A túlerő elnyomta őket, s a főkapitány hatodmagával hősi halálát lelte a küzdelemben. A többiek nagy üggyel-bajjal visszajutottak a vár oltalmába.


aller Sámuel volt a diósgyőri várnagyok és kapitányok közül az egyetlen, aki a másfélszáz éves török világ idején életét adta a várért és a várhoz tartozó népért. Nem volt döntő esemény, csak epizód a végvári harcok hosszú sorozatában. Bátor kiállása és hősi halála után azonban nevét még sok ideig emlegették a jó végvári vitézek között.
1674-ben volt a diósgyőri vár egyetlen ismeretes ostroma. Elozménye 1673-ra nyúlik vissza, amikor a bujdosó kurucok egyik csoportja a várorség magyar katonáit csatlakozásra bírta. Diósgyőr így harc nélkül került a kurucok kezébe; a német őrség ellenállás helyett Kassára menekült. A csúfos eset miatt nagy lett a kassai császári parancsnok haragja, és 1674-ben Telekesi kapitány vezetésével 1500 fonyi jól felszerelt hadcsoportot küldött le a vár visszavételére. A várban lévő, félig-meddig még szervezetlen, bujdosókból álló kuruc csoport a pár napi ostrom után kénytelen volt feladni a tüzérségi tűz által felgyújtott és leégett erősséget. Ennek az ostromnak pusztító hatása következtében Diósgyőr vár jellege megszűnt. Nem maradt védhető állapotban, s nem is állomásozott benne többé katonai erő.
Mégis a vár sokszáz éves híre-neve továbbra is nyugtalanította a kassai német tábornokot, de a kurucokat is. S nehogy a németek beleköltözzenek, néhány év múlva katonaságot rendeltek ki a diósgyőri vár erodítményének lerombolására.

 

következő fejezet

 

a vár története