Lovagi tornák

z északi palotaszárny emeletét Diósgyőrben egyetlen óriási, kéthajós terem foglalta el, mely toronytól toronyig ért. A tornyok falán látható kettős boltívnyomok és a törmelékből előkerült faragott kövek tanúsága szerint itt állt a vár lovagterme, mely 26 méter hosszú, és 13 méter széles volt, a maga 338 m2 alapterületével fölülmúlta a lékai vár XIII. századi, a Hunyadiak vajdahunyadi várának XIV-XV. századi, 270 m2 alapterületű lovagtermét, valamint a kőszegi vár Mátyás-kori, ugyancsak viszonylag nagyméretű lovagtermét. Mit is jelentett lovagnak lenni, és volt-e igazi lovagi kultúra Magyarországon?


z igazi lovagi bajvívásra a lovagi tornákon került sor, sokszor életre-halálra ment a küzdelem. Károly Róbert maga is szívesen vett részt a tornákon, ezt egyéb adatokon kívül lovagi temetésének leírása is bizonyítja: a templomi szertartás alatt, a király halálát követő harmadik napon az egyház ajtaja elé állott a király három pompás lova, bíbor takaróval, s rajtuk a király fegyverzetében három lovag. Az első íjász, a második dárdaöklelő, a harmadik harci felszerelésben, sisakjukon a király struccos-ezüstpatkós oromdíszével. Valamennyi lószerszám aranyozott ezüstből volt, selyem, bíbor és gyöngyök borították a lovakat, és a királyt megelevenítő három vitézt. Budáról Fehérvárra tartott a menet, itt újabb ájtatosságok alatt a három lovag a monostor kapujában várakozott, végül elhelyezték a király tetemét István király és Imre herceg mellett. Atyja sisakdíszét megtartotta Lajos is, kiegészítve még egy aranykoronával. A strucc a "mindent felfaló madár" jelképként való használata önmagáért beszél. A pajzson lévő címer a szembenálló ellenfélnek szólt, a sisakdísz viszont az övéi számára jelezte pl. a csatában, hogy merre harcol a király. Fennmaradt Károly Róbert tornaruhájának ábrázolása: páncélja fölött fehér-piros csíkos fegyverköpenyt viselt, címere egyik oldalának színeit.


sisakdísz és a címeradományozás bizonyíthatóan Károly Róberthez köthető. Három ilyen adományozási oklevele maradt fönn, egyikben így ír: "A királyi szolgálatban, tudniillik a seregben, tornán, az ország más fegyveres felvonulásán és hadjáratban a hűségeseket saját jelvényükkel szokás megkülönböztetni, és az ilyen jelvényeket nem mástól, hanem a királyi felségtől kaphatják meg, " így honosodott meg nyelvünkben a sisakdíszt jelentő francia cimier szó címer értelemben. Lovagjai már az Árpád-házi uralkodóknak is voltak, de Károly Róbert alkotta meg az "udvari lovag" címet. Az aule regié miles emelte az udvar fényét, személyes megbízásokat teljesített. Megtalálható köztük a fiatal főnemes, de egyszerű vidéki középbirtokos, sőt elvétve polgárfiú is. Károly Róbert uralkodás! idejéből csak 15 lovag nevét ismerjük, Lajos alatt számuk már elérte a 87 főt. Nem egy közülük az udvarban nevelkedett apródként.
A lovagok nevelése korán kezdődött, és kemény életet jelentett. 5-6 éves korában szakították el a "puha párnák világától", és apródként egy tapasztalt férfi gondjaira bízták. A gyermek 14 éves koráig elsajátította a lovagság ábécéjét, a lovaglást, a nyíllövést, úszást és birkózást, ökölvívást. Ekkor fegyvernökké vált, aki a különféle harci technikák tökéletes elsajátításába fogott. Lándzsás rohamozás, kardforgatás, csatabárdos és buzogányos közelharc szerepelt mindennapi gyakorlásaiban. A felövezés ceremóniájára akkor került sor, amikor már bizonyította, hogy tökéletes harcos, jelleme szilárd, akarata pedig erős.

harcon kívül a lovagi torna volt az, ahol az ifjak bemutatkozhattak a királyi udvar előtt, a győzteseket avatták lovaggá ünnepi külsőségek közepette. A küzdelem kezdete előtt heroldok sorolták fel a résztvevő lovagok nevét, megmagyarázták címereiket, de bemutatták a lelátókon ülő hölgyeket és urakat is.Nagy Lajos udvarában is járt a nyugati lovagság egyik utolsó címerköltője, Suchenwirt Péter, valószínűleg 1355 körül. Leírta a magyar lovagkirály tetteit, felsorolta háborúit, majd leírta címerét: "Pajzsát semmi folt nem ékteleníti, ezüstös színbe ragyog és két egyenlő részre van osztva. Az egyik mező világos színben fénylik tiszta gyöngyöktől és rubinoktól és fényesre van csiszolva, benne pedig vízszintes irányban nyolc díszes pólya fekszik: a másik mező égszínű, gazdagon díszítve domború aranyos liliomokkal, melyek bensőséges sugaraikkal sokszor megvédtek a címert és amelyeket nézni igen kellemes. A sisak ormát gazdagon ékesített aranykorona díszíti, melyben sok drágakő ragyog, és amely fényesre van simítva. A koronából két strucctoll áll ki, közbül pedig látni lehet a strucc hermelines nyakát, szemei rubintoktól tündökölnek az ellenség felé, csőre aranyból való, melyben gyönyörűen tart egy szépen görbült és aranyból készült patkóalakú tárgyat. Feje arannyal gazdagon van koronázva. "


gy másik címerköltő, Gélre Herold versben és képben örökítette meg Nagy Lajos címerét. Ő leírja azt is, hogy szerepel a címerben veres alapon aranykoronás ezüst sas, Lengyelország címere, egy zöld halmon álló ezüstkereszt, a negyedik mezőben Dalmácia címere, három jobbranéző arany koronás ezüst, levágott oroszlánfej. A pajzson leeresztett rostélyú csöbörsisak fekete takaróval, amelyet aranykorona díszít, a koronából két ezüst strucctoll között aranykoronás ezüst struccfej emelkedik, veres csőrében aranypatkót tartva.


magyarországi lovaggá ütések, felövezések tekintetében nagyon szűkszavúak a források. Szent István már említett felövezésén kívül arról tudunk csak, hogy idegen király övezett fel magyar lovagot, és Lajos király is gyakran tett lovaggá külföldieket. Az arisztokrácia és a köznemesség egyaránt akkor látta biztosítva fiainak jövőjét, ha bekerültek apródként a királyi udvarba. Azt azonban nem tudjuk követni, hogyan járta végig egy apród a ranglétrákat, mert a lovagok, apródok, familiárisok címzését az oklevélírók némi nemtörődömséggel intézik. A magyar főurak átvették a nehéz páncélos lovagi felszerelést és a nyugati harcmodort, de nem, vagy csak részben vették át annak szertartásait, jelvényrendszerét, általában a külsőségeit. Voltak például már címereik, de ezek használata nem volt következetes. Megjelentek viszont a lovas és sisakokat ábrázoló pecsétek, melyek tulajdonosai szintén a lovagok között keresendők.


ovagi tornák ábrázolásait megtaláljuk a Képes Krónikában is. Lovagok állnak szemben egymással, teljes lovagi felszerelésben, és lovagi módon harcolnak. A rozgonyi csata ábrázolása alapján pl. elképzelhető a lovagi torna egyik fajtájának, a buhurtnak félelmetes kavargása. A buhurt tulajdonképpen az igazi háború megszelídített változata volt. Két egyenlő számú és erejű sereg csapott össze, de tompa fegyverekkel. A párviadalban az egymásra rontó két lovag először kopját tört, majd a lóról leszállva gyalogosan harcolt karddal. A torna átmenet volt a buhurt és a párviadal közt, ennek során két lovascsapat rontott egymásnak, tompa hegyű lándzsákkal, a cél egymásnak a nyeregből való kiütése volt. Egy burgundi lovag járt Zsigmond király udvarában, aki leírta az akkor már valószínűleg hagyományosnak tartható lovagi tornát, mely sokban különbözött az általa eddig látottaktól, ahol a nyugati lovagok talpig páncélban, hidegvérű lovakon vívtak. "Górni nádor fiát láttam egy lovagjátékban, melyet az ország szokásai szerint kis lovakkal és alacsony nyergekből vívtak. A résztvevők valamennyien gazdagon díszített ruhát viseltek, és igen rövid lándzsákat használtak. Kedves, gyönyörködtető játék volt. Az itteni lovagjátékban az a szabály, hogy a küzdők közül legalábbis az egyiknek a földre kell buknia. Ebből látják, ki bírja jól megülni a lovat és a nyerget.
A miniátor tornapajzsokat adott a harcosok kezébe, ezekre festette a címereket. A Képes Krónika első, egyben legfontosabb címertani emlékünk. A címerábrázolások hitelességét bizonyítja az a tény, hogy amikor olyan címert kellett volna ábrázolnia a festőnek, amelyet nem ismerhetett, mert az ős magtalanul halt meg, egy pajzsát elfordító lovagot ábrázolt. A miniatúrák hallatlan gazdagsággal mutatják be nagy Lajos udvari, lovagi világát. A korabeli mintaképek közül a francia lovagregények lehettek előképei.

 

 

1|2


élet a várban