Majtényi Mihály novellapályázat
A Magyar Szó szerkesztőbizottsága meghirdeti a Majtényi Mihály novellapályázatot, amelyre hagyományosan kétévenként került eddig sor.
Két évvel ezelőtt sajnos elmaradt, nem először szakadt meg egyébként a folytonossága eddigi története során. Mentségére legyen mondva, hogy az elmúlt évek semmilyen szempontból sem voltak éppen szabályosnak mondhatóak. Egy novellapályázatot ugyanakkor aligha kell mentegetni, ha képes a megújulásra. Ennek jegyében emlékezünk névadójára is, aki napilapunk egyik alapító tagja volt. A progresszív alkotói erőket ösztönözve a pályázatra a műfaj kapuját szélesre tárva kisprózákat várunk. A hagyományos szerkezetű novellák mellett tehát esszépróza vagy szépirodalmi ambícióval megírt napló megírására éppúgy számítunk az adott terjedelmi korlátok között, mint minden lehetséges szövegre, amely a kisprózaműfajokhoz kísérletező kedvvel és megújító szándékkal kíván kapcsolódni.
A pályázat jeligés. A jeligét a kézirat végére kell odaírni. A díjazott és megvásárolt novellák szerzői másodpéldánnyal igazolják szerzőségüket, miután az eredményhirdetés a jeligék feltüntetésével a Kilátó 2002. november 16-i számában megjelent.
A benyújtott kisprózák nem lehetnek hosszabbak hat gépelt oldalnál. Bármilyen szövegprogramban íródjék is a pályamunka, és bármilyen legyen a szöveg tördelése, ezt a terjedelmi korlátot nem lépheti át! (Egy oldal 30 sort és soronként 60 leütést jelent.)
A pályaműveket papírra nyomtatva vagy gépelve három példányban, borítékban várjuk az alábbi címre:
Majtényi Mihály novellapályázat, Magyar Szó, 21000 Novi Sad, Vojvode Mišića 1.
A pályázaton jugoszláv állampolgárok vehetnek részt magyar nyelven írt kisprózákkal. Egy szerző több munkával is pályázhat.
A díjak: 1. díj: 13 000 dinár
2. díj: 9 000 dinár
3. díj: 6 000 dinár
A Kilátó a közlésre alkalmas további pályamunkákat kiemelt tiszteletdíjjal honorálja.
A bírálóbizottság tagjai: Beszédes István (az internetes zEtna szerkesztője), Bori Imre (a Híd főszerkesztője) és Fekete J. József (a rádiós folyóirat, a Hangoskönyv szerkesztője).
A novellák beküldési határideje 2002. október elseje.