Vörös plaidban s parasollal    Hogy állt ki madame Paris.       A királyt riasztja: hők!       Az dühében vágtat, bőg:    S ne vón' ott a Vendôme-oszlop       Megsiratnák, drága nők! Madame oly ügyes ugrással    Terem az oszlop mögé, Hogy Meneláosz úr annak    Törzsökén szarvát szegé.       "Becsületem mentve!" mond,       "Enyim a vivó porond!" --    S haza indul és Helént is       Haza viszi -- a bolond! De azért tört szarva könnyen,    Mert alul nő új kis ág; Mind' tapintja, s hallgatódzik:    Mit szól már most a világ?       A világ -- üt gúnykacajt,       Pletykaszót pletykára hajt; --    Szép Helén meg könnyü szívvel       Mondja el a -- "kutyabajt"! (1877. okt. 4.) 38) Tetemre hívás A radványi sötét erdőben    Halva találták Bárczi Benőt. Hosszu hegyes tőr ifju szivében;    "Ime, bizonyság Isten előtt:    Gyilkos erőszak ölte meg őt!" Kastélyába vitette föl atyja,    Ott letevék a hűs palotán; Ki se terítteti, meg se mosatja:    Vérben, ahogy volt, nap nap után    Hever egyszerű ravatalán. Állata őrzeni négy alabárdost:    "Lélek ez ajtón se be, se ki..." "Hátha az anyja, szép huga már most    Jönne siratni?" -- "Vissza! neki;    Jaj, ki parancsom, élve, szegi!" Fojtva, teremről rejti teremre    Halk zokogását asszonyi bú. -- Maga, pecséttel, "hívja tetemre"    Kit szemre vesz, ölyvként, sanda gyanú:    Legyen a seb vérzése tanú. A palotát fedi fekete posztó,    Déli verőn sem süt oda nap; Áll a tetemnél tiszti pörosztó, *)    Gyertya, feszűlet, kánoni pap:    Sárga viaszfényt nyughelye kap. "Jöjjenek ellenségi, ha voltak!"    Jő, kit az apja rendre nevez; Hiába! nem indul sebe a holtnak    Állva fejénél az, vagy emez:    "Gyilkosa hát nem ez... újra nem ez." "Hát ki?..." riad fel Bárczi sötéten,    "Boszulatlan nem foly ez ösi vér; Ide a gyilkost!... bárha pecsétem    Váddal az önnön szívemig ér:    Mindenki gyanús nekem, aki él!" "Jöjjenek úgy hát ifju baráti!"    Sorra belépdel sok dalia: Fáj nekik a hőst véribe' látni,    S nem harc mezején elomlania.    Erre se vérzik Bárczi fia. "Jöjjön az udvar! apraja, nagyja...    Jöjjön elő Bárc, a falu, mind!" Megkönnyezetlen senki se hagyja,    Kedves urára szánva tekint.    Nem fakad a seb könnyre megint. "Jöjjön az anyja! hajadon húga!"    Künn a leány, már messze, sikolt; Anyja reárogy, öleli búgva:    Mindre nem érez semmit a holt:    Marad a tört vér -- fekete folt. "Jöjjön utolszor szép szeretője,    Titkos arája, Kund Abigél!" Jő; -- szeme villan s tapad a tőrre,    Arca szobor lett, lába gyökér.    -- Sebből pirosan buzog a vér. ------------------------ *) A régi pristaldust értem alatta. Különben a szláv szó magyar     hangzása valószínűleg a Biriztó (pristav) család nevében     maradt fenn.