Előző fejezet -- Címlap -- Következő fejezet

10

RÁDAY GEDEON
1713-1793

"Egész bizodalommal való Jó Uram!" megszólítással és 1786. február 28-i pesti keltezéssel Kazinczy Ferenc attól a Ráday Gedeontól kapott levelet, akinek nevével Árva Bethlen Kata Magyar Thecajáról szólva már találkoztunk. Sűrű levélváltás folyt közöttük Ráday életének utolsó éveiben. Az öreg gróf és irodalmár szívesen támogatta a fiatal Kazinczyt irodalomszervező munkásságában, de ebben a levélben - amelyet kissé a mai helyesíráshoz igazítottunk - kéréssel is fordul hozzá:

"Bátorkodom azonban az Úrnak egy kérésemmel alkalmatlankodni, mely ebbül áll: még boldogult feleségem életében ajándékozta nekünk bizonyos Kassán nyomtattatott versekben lévő munkácskáját Erdődy Lajos Uram, mellyben is bizonyos Szepes vármegyei kertet (ha jól jut eszembe) vagy talán Abaúj vármegyét írt le: Ezen munkácska tülem el idegenedett, vagy kölcsön adás által, nem jutván azután eszemben, kinek adtam, vagy talán még illetlenebb elidegeníttetés által. Kérem ezért az Urat, méltóztassék azt számomra meg szerezni vagy az Kassai typographiában, minthogy ott nyomtattatott; vagy ha már ott elfogytanak volna az Exemplárok, talán másoktúl is (kik az ilyeneken nem annyira kapnak) meg lehetne szerezni; akar melyik úton szerződjön meg, én ha többecskét kellene is érte adnom, az árát örömest meg küldöm. Sőt még ezen kívül Kassán kijött valamely magyar munkája Pater Kaprinainak is nyolcadrétben, melyben az Úr Vacsorája dolgában az vallásunk bélieket kívánja meg cáfolni. A munkácska szép magyarsággal, és katolikusoknál nem szokott moderatióval van írva: már én ezt kétszer szerzettem meg Kassán, de mind kétszer az szerint tévelyedett el, valamint az Erdődy Uram munkája: ezen könyvecskének is meg szerzését bizodalmasan merészlem ajánlani az Úrnak: azonban ki kérem azt is, sőt igen kedvessen veszem, ha az Úr a Kassai typographiában ki jött Könyveknek katalógusát nem terheltetik adandó alkalmatosság által számomra meg küldeni, ha mindjárt az, mit az előtt szokásban volt, kalendáriumban volna is ki nyomtatva. Az kívánt könyveknek árait meg tudván, ha azok megszerződhetnek, a jövő vásári alkalmatossággal köszönettel meg fogom küldeni.

Az Úrnak igaz köteles szolgája

B. Id. Ráday Gedeon"

És utóirat: "Minthogy levelemben némely könyvek iránt alkalmatlankodni bátorkodtam, még egy iránt kérem ki ebben hozzám mutatandó jóakaratját: ez jezsuita Spangár munkája, jött ki Kassán, 1738-ban negyedrétben, magyarul, sub titulo: Magyar bibliotheca."

E sorok olvastán megjelenik előttünk a jó gazda gondosságával - mert jó gazda volt - ügyeit racionálisan szervező irodalmár és irodalompártoló, aki előtt mindig ott lebeg kedvenc könyvgyűjteménye. A könyvek szeretetét apjától örökölte. Atyja, gróf Ráday Pál, diplomataként tevékenykedett II. Rákóczi Ferenc mellett, vezette a titkos kancelláriát, miközben - mai szóval - a "sajtófőnöki" munkakört is ellátta. Az 1711-i szatmári béke után ő őrizte a veszett ügy reményei közepette a Rákóczi-levéltárat, s közben bőven akadt ideje kedvenc időtöltésével, a könyvgyűjtéssel foglalkozni. A diplomáciában járatos ember most könyvszerzési ügyekben kezd levelezni bécsi megbízottakkal, idehaza pedig Pozsonytól Erdélyig literátus emberekkel. Sok segítséget kapott például Szathmári Paksi Mihály erdélyi professzortól is, aki később a sárospataki kollégium igazgatója lett. Ez a professzor említi egyik írásában, hogy mennyi mindent sikerült megszerezni a kolozsvári könyvnyomtató fiától, vagy egy özvegy prédikátornétól, akinek literátus férje szép könyvtárat hagyott maga után. Az öreg kuruc fő céljának a magyarmunkák teljes összegyűjtését tekintette, de figyelme kiterjedt a külföldi tudományos és szépirodalom java termékeire is. Úgy érezte, hogy a szatmári béke után két évvel született gyermeke számára is helyesebb az ilyen jellegű életpályát egyengetni, mintsem a politikait. Okosabb, ha fia - Kazinczy szavaival - "erejét egészen a nemzeti művelődésnek áldozza".

Ráday Gedeon tízéves korában a pozsonyi evangélikus gimnáziumba került, ahol a kor, sőt talán az egész 18. századi Magyarország egyik legjelentősebb tudósának, Bél Mátyásnak a házánál nevelkedett. Négy év múlva pedig már külföldi tanulmányútra indult, a kor híres festőjének, a Vezérlő Fejedelmet is megörökítő Mányoki Ádámnak kíséretében. Apja, a vele baráti viszonyban álló Ernst Daniel Jablonski porosz udvari lelkészhez irányította, aki a szabadságharc éveiben egyik bázisa volt a Habsburg-ellenes politikának. Ez a lelkész kísérte át Berlinből az Odera menti Frankfurtba 1732-ben, ahol jogi műveltségre és francia nyelvtudásra tett szert - miután németül és latinul már Bél Mátyás pozsonyi házánál jól megtanult. Csak egy évig tudott ottmaradni, mert apja halála 1732-ben hazaszólította. Összegyűjtött könyvei - a kétéves külföldi tartózkodás négyezer tallért, körülbelül 40 hektoliter tokaji aszú árát emésztette fel - csak két év múltán érkeztek meg utána.

Ekkor Ráday Gedeon már részt vett a megyei életben, s a tekintélyes könyvgyűjtemény ugyancsak növelte az olvasottságáért már addig is becsült ifjú tekintélyét. Az csak később derült ki róla, hogy titokban verselgetett is, meghonosítva hazánkban a rímes-mértékes verselést, amelyet Ráday-versformának neveztek. 1737-ben megnősült, s tevékeny részt vett nemcsak Pest megye életében, hanem mint a dunántúli református kerület főgondnoka a hazai reformátusok ügyének előmozdításában is. Ebbéli tevékenységéért kapta meg II. József türelmi rendeletének kibocsátása után a bárói, majd később a grófi címet. Nemcsak az aktív irodalmi működés foglalta el, olyan kiterjedt mecénási tevékenységet is folytatott, hogy Orczy Lőrinc joggal nevezte "a magyar literatúra atyjának". Az irodalomszervezés stafétabotját tőle vette át Kazinczy.

És természetesen folytatta atyja könyvgyűjtő tevékenységét. Vagyona jövedelmét könyvtárára áldozta. Külföldi könyvkereskedők árjegyzékeit tanulmányozta, a könyvaukciók jegyzékeihez ügynökei révén igyekezett hozzájutni. Tudósokkal folytatott levelezés révén tágította irodalmi műveltségét, értesültségét, hogy tudja, miket szerezzen be. A könyvek mintaszerű bekötésében apja példáját folytatta - pedig egy szép bőrkötés két csizma árával is felért. Igaz viszont, hogy olykor egyetlen könyvért egy ökör árát kérték!

Gyűjtőmunkájához egyként felhasznált baráti összeköttetéseket, peregrináló diákokat, valamint a könyv- és antikvár kereskedelem ütőerén kezüket tartó ügynököket is. Cornides Dániel, a pesti egyetem történészprofesszora Erdélyben, majd Bécsben szerzett neki könyveket, Kazinczyval és Bod Péter révén Árva Bethlen Katával fennálló ilyen irányú kapcsolatáról már szóltunk. Ügynökei közül - 260 levele alapján - Nagy Sámuel tevékenységét ismerjük legjobban.

Nagy Sámuel kapcsolata a Ráday családdal úgy kezdődött, hogy ő lett a mi Gedeonunk fiának, az ifjabb Gedeonnak a nevelője. Ebből az állásból indult hétévi szolgálat után gazdája költségén peregrinációra. Ennek során havonta kétszer-háromszor is írt levelet jóakarójának, tájékoztatva különféle könyvszerzési lehetőségekről. Miután egyetemi fokozatot nem sikerült elérnie, a hatvanas évek elején Bécsben telepedett meg, ahol Ráday támogatásával ő lett a magyar reformátusok bécsi ügyvivője. Három évtizedig töltötte be ezt a hivatalt az európai könyvkereskedelemnek e jelentős gócában, ahová szép számmal érkeztek német és svájci művek is. Bécsben ekkor már két tucat könyvkereskedés várta a vásárlókat - Pesten az 1760-as években még csak egy hivatásos könyvkereskedő volt -, virágzott a Baratthandel, a cserekereskedelem, ami azt jelentette, hogy osztrák nyomdászok és könyvkereskedők saját nyomtatványaikért vámmentesen cserélhettek könyveket külföldi kollégáikkal.

Mindezeken túl, Bécs a bibliofilek számára különleges csemegéül szolgáló könyvaukcióknak is kedvelt központja volt. Jó vásár reményében a birodalom távoli vidékeiről is szívesen irányították ide a hagyatéki könyvtárakat. A Wienerisches Diarium és más sajtótermékek hirdetései alapján Ráday is figyelemmel kísérte ezeket az árveréseket, és tanulmányozta katalógusaikat. Súlyt helyezett ugyanis arra, hogy ügynöke kellő instrukciókkal érkezzen ezekre a napokig, sőt olykor hetekig tartó könyvárverésekre, gyűjtők és árverési hiénák egyenként kedvenc vadászterületére. Báró Georg Christian Knorr jénai teológiai tanár híres könyvtáráért például több mint egy hónapig versenyeztek, ennek során Nagy Sámuel is elköltött 788 forintot.

A kereslet és kínálat, a kínálkozó üzleti lehetőségek sokszor különös módon szabták meg az árak alakulását ezeken az árveréseken. Az "Arany Gyapjúhoz" címzett könyv- és antikvárkereskedés tulajdonosa, Johann Karl von Newenstein például egy alkalommal 25 aranyért kínálta Nagy Sámuelnek Johann Wilhelm Weimann híres botanikai művét. Ugyanis Newenstein elfelejtette, hogy előzőleg Nagy szeme láttára adott érte 15 aranyat a megszorúlt eladónak. Ennyit Nagy nem volt hajlandó adni érte - amikor később a könyv egy másik példánya aukción újra felbukkant, 14 aranyért ütötte el kezéről egy bécsi professzor. Gróf Esterházy Miklós könyvtárának árverésén, 1766-ban, híre ment, hogy Unicus Leonhardus 16. századi, magyarokról szóló könyvéért (RMK III. 679) valaki 10 aranyat is hajlandó áldozni. Ezt hallva, Nagy nem vett részt a licitálásban. Indoklása: az illető "nem érdemlette, hogy ezen jó igyekezetéért oly drága vásárlással büntettetett volna meg tőlünk". Az aukciók könyvárait egyébként - a későbbi korok gondolkodásával szemben - még az idő tájt is az a körülmény alakította, hogy a korszerű könyvtárt szem előtt tartó gyűjtőket inkább modern könyvek érdekelték. Így Nagynak egy Velencében 1475-ben nyomtatott, tehát ősnyomtatvány Bibliát 10 forintért sikerült megvásárolnia egy aukción, s ugyancsak olcsón, 30 forint 15 krajcáros áron jutott hozzá a Thúróczy-féle Chronica Hungarorum ritkább, brünni (ma: Brno) kiadásához.

Megbízatásának megfelelően Nagyra fontos feladatként hárult a frissen megjelent könyvek figyelése. Így fizetett elő például a nagy francia Enciklopédia új, svájci kiadására, amelynek sorra megjelenő köteteit Ráday oly türelmetlenül várta, hogy egyiknek továbbítására Nagy az egyik Mikó grófot, valószínűleg a bécsi testőrségnél szolgáló Miklóst kérte meg, "mivel igen nagyon sürgeti az Úr, hogy találnám módját kezében való küldésének".

Ilyesmire természetesen ritkán került sor, a könyvek általában ládába csomagolva érkeztek Pécelre, az időközben megépült kastély könyvtártermébe. Mégpedig méltó külsőben, mert a köttetést is többnyire már Bécsben megcsináltatta Nagy, lehetőleg "francia compactióba". Ezen valószínűleg szattyánbőr, vagyis maroken kötést - latin szóval kompakciót - értettek.

Ha a szükség megkívánta, a kötés során, a hiányos művekbe fehér lapokat is behelyeztek kéziratos pótlás céljára. De ilyet mind a két Ráday csak nagyon ritka, régi könyveknél tűrt meg, például Conrad Gesner híres Bibliotheca universalis című bibliográfiája esetében. Ez a Zürichben 1543-ban megjelent munka nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy számot adjon Európa - akkor még a világ - teljes könyvterméséről. Előfordult, hogy Nagyot a bécsi császári könyvtárba küldte el Ráday, hogy ottani példánnyal való összevetés útján győződjék meg valamilyen hiányosnak gyanított könyv teljességéről. Ez történt például Jan Swammerdamnak a rovarokról szóló, rézmetszetekkel illusztrált nevezetes munkája esetében (Biblia naturae, Leyden 1737-1738), amelyről kiderült, hogy az udvari könyvtárban nincs is meg. Így még ők kérték Nagy segítségét - mint értesítette Rádayt -, "hogy megszerezhessék a Bibliotheca számára, de készakarattal halasztottam oda való menetelemet, míg az Urat előre nem biztosítanám, hogy netalán el találják kapni".

A kötés után gondosan becsomagolt könyvek aztán bécsi vagy komáromi hajósok útján elindultak Pécel felé. E gyakorlott szállítók esetenkint csellel ki tudták kerülni a pozsonyi revíziót, s így prohibitus, vagyis az állam rendjére veszélyesnek ítélt s emiatt betiltott könyvek is eljuthattak Rádayhoz.

Természetesen nem Bécs volt a gyarapítás egyetlen forrása. Bél Mátyás könyvtárát fiának halála után, 1783-ban Lipcsében elárverezték. Egyik levelében Ráday meg is írja, hogy "amaz nagy hírű s emlékezetű Bél Mátyásnak mintegy 10 vagy 12 darab érdemes munkái vagynak meg nálam, tulajdon maga keze írásábul, mellyeket lipsiai professzor Bél Károly halála után való hagyományából lipsiai auctión vettem meg, melyek hihető atyja halála után maradtanak reá". Ezek között található egy 191 levél másolatát, illetve fogalmazványát tartalmazó leveleskönyv, hagyatékának egyik legszemélyesebb és legértékesebb darabja.

Mindehhez rengeteg pénz kellett, és ez a hétéves háború (1756-1763) által előidézett pénzszűkében Rádaynak nem állt mindig rendelkezésére. Pénz helyett szívesebben küldött tokaji bort, ha erre a cserére rááltak a bécsi könyvesek. Ám azok is inkább a készpénzt szerették. Így Ráday az évek során szépen eladósodott ügynökénél, Nagy Sámuelnél, aki viszont kezdte magát megszedni. Megbízójánk készséggel kölcsönzött hatszázalékos kamatra, s 1773 végén már 8600 forintra rúgott a követelése. Nagy Sámuel egy alkalommal már "a szemérmetesség reguláját is által hágni" kényszerült Rádayval szemben. Mindez azonban egyszerűen az üzleti kapcsolat velejárója volt, viszonyuk továbbra sem romlott meg. Nyugalmi éveit Nagy Sámuel Pécelben töltötte, ott is halt meg. Abban a jóleső tudatban, hogy ő is alaposan hozzájárult a könyvekre fordított 15-20 ezer forint elköltéséhez és a két és fél ezer kötet megszerzéséhez.

Nagy Sámuel nyugalomba vonulása egyben azt is jelentette, hogy a Ráday által eltervezett könyvtár készen állott. Mégpedig a korára jellemző enciklopédikus, vagyis a tudományok teljes körét felölelő törekvéseinek megfelelően képviselve volt benne a klasszikus irodalom mellett a korabeli szépirodalom, és tartalmazta az erre vonatkozó irodalomtörténeti munkákat; természetesen nem hiányoztak a teológiai, jog-, állam-, és történettudományi művek sem, a fontosabb orvosi, természettudományi és műszaki könyvek mellett a földrajzi munkákat főleg az akkor kedvelt útleírások képviselték; az enciklopédikus jelleg mellett is kiemelkedő a gazdag magyar vonatkozású állomány.

Gyűjteményét péceli kastélyában szívesen bocsátotta írók, tudományban búvárkodók rendelkezésére. Kazinczy és más nagyok szívesen időztek hetekig Pécelen. Kezdettől fogva, az ország egész területére, sőt még Erdélybe is kölcsönzött könyveket. Mindezt Ráday a jó gazda gondosságával végezte - egy alkalommal peres ügybe is keveredett, mert pofon vágott egy németet, aki az egyik könyvét nem akarta visszaadni.

Egy másik róla szóló anekdota, hogy fia, az ifjabb Gedeon esküvői ünnepségén tükörfényes fejjel jelent meg - ugyanis elfelejtette feltenni a parókáját. Talán ez is oka lehetett annak, hogy menye különcként kezelte, sőt az ő hatására egész környezete, még fia is. Az ifjabb Ráday Gedeon, aki pedig nagy érdemeket szerzett a magyar színészet támogatásában, éppoly feleslegesnek tartotta apja könyvgyűjtő tevékenységét, mint az irodalmi munkásságát. Pedig őt - és környezetét - aligha annak a Gvadányi típusú, régi vágású magyarnak az elkeseredése irányította, aki így ostorozta a francia felvilágosodás eszméiért lelkesedő magyar szenvedélyét a könyvek iránt:

Frantzia kötésben szépen bé kötteti:
A' farkát aranyos tzifrával festeti,
Selyem pántlikából hosszan ereszti
Jegyzőjét 's Levelek közibe téteti.

Halála után legtöbb kéziratát meg is semmisítették. Szétszóródott éremgyűjteménye is, miután két értékes darabját, egy Szent István és egy Salamon korában vert pénzt még életében át kellett engednie a bécsi császári gyűjtemény számára.

Könyvei együtt maradtak, bár a gyűjtemény inkább fogyott, mint gyarapodott. Halála után hetven esztendővel országos gyűjtés útján 21 ezer forintért megvásárolták a pesti református teológiai akadémia részére. Ez vetette meg a híres budapesti Ráday-gyűjtemény alapját.



Előző fejezet -- Címlap -- Következő fejezet