Előző fejezet -- Címlap -- Következő fejezet

11

KLIMÓ GYÖRGY
1710-1777

A magyar bibliofília történetében szinte a kezdetektől szerepet játszott alkalmankint a diplomácia. Gondoljunk akár a Képes Krónika létrejöttének körülményeire, akár Vitéz János ilyen irányú tevékenykedéseire vagy Janus Pannonius római küldetésére. A későbbiek során is bőven akadtak könyvszerető diplomatáink, de bibliofiljeink közül sem addigelé, sem azóta nem avatkozott még bele senki annyira a magas diplomáciába, mint Klimó György pécsi püspök. Amikor 1772- ben sor került Lengyelország első felosztására Ausztria, Orosz- és Poroszország között, Mária Terézia a magyar korona jogán tartott igényt Galíciára és Volhiniára, középkori magyar nevén Halicsra és Lodomériára. Abban az időben nem volt még központi katalógus, a könyvek birodalmában búvárkodók személyes közléseik révén tájékoztatták egymást arról, hogy egy-egy ritkaság melyik könyvtárban található. Ilyen módon értesült Mária Terézia külpolitikájának korlátlan intézője, Kaunitz kancellár is arról, hogy a diplomáciai tárgyalásokhoz szükséges adattár, a Codex diplomaticus Regni Poloniae - vagyis a lengyel királyság oklevéltára -, a pécsi püspöki könyvtárban található, s onnan kölcsönözte ki.

Nem kellett azonban bécsi kancellárnak lenni ahhoz, hogy valaki a pécsi püspöki könyvtárban búvárkodhasson. Két esztendővel a sajnálatos esemény után, 1774-ben, a könyvtár ajtaja feletti emléktáblára nemcsak az alapítás ténye került fel, hanem az is, hogy Klimó az intézményt "publicae omnium utilitati" - vagyis mindenki közhasznára - hozta létre.

Klimó György alighanem úgy volt bibliofil, hogy nem annyira a könyveket , mint inkább a könyveket szerető embereket szerette. E magatartásának gyökerei származásában keresendők. Szegény parasztszülők gyermekeként 1710-ben, egy kis felvidéki falucskában, a Nyitra megyei Lopassón született, ahol gyermekkorában aligha látott könyveket. Talán csak annyit tudott róluk, hogy azokból meríthető a tudás, ami után már kora ifjúságától vágyódott.

Sikerült is elérnie, hogy Nagyszombatban iskolába járhasson, ahol "patrizálva" élt. Ez a már rég kiveszett szó azt jelentette, hogy élelmezéséről jószívű emberek gondoskodtak. Később az ilyen diákot "sorkosztos" névvel illették. E kezdeti nehéz időkről, halála után fél évszázaddal, ezt jegyezte fel életrajzírója: "patrizáló begréjét - emlékül magának eltevén - mint püspök is nagy becsben tartotta, sőt nem is szégyenlé vidámabb óráiban az asztalánál ebédlő vendégeinek édes visszaemlékezéssel előmutatni". A nagyszombati iskola egyenesen a papi pálya felé vitte, és 1733-ban pappá szentelték. Alig hétévi lelkészkedés után pozsonyi, majd röviddel utána esztergomi kanonok lett, s közben a magyar kancellárián is tevékenykedett. Így figyelt fel rá Mária Terézia, aki 1755-ben pécsi püspökké tette.

A kanonoki jövedelem bőséges lehetőséget adott neki a könyvgyűjtés elkezdéséhez. A többi kanonok példájára már ebben az időben csináltatott magának ex librist, ezt később újabbak követték. A könyvtáralapítás gondolatához aztán komoly lökést adott püspöki kinevezése. Ott találja elődjének, Berényi Zsigmond grófnak 3000 kötetet kitevő könyvtárát a káptalan tulajdonában. A gyűjteményt a káptalan más 1000 könyvvel együtt megvásárolta. Ez már püspöki bibliotékához méltó állomány volt, de Klimó ennél többet akart. Olyan könyvtárat létesíteni, amely méltóképpen hivatot szolgálni nagy tervét, a Nagy Lajos által kezdeményezett, de rövidesen hamvába holt pécsi egyetem feltámasztását. Ha ebben a szándékában hajótörést szenvedett is - akárcsak Egerben gróf Esterházy Károly püspök -, könyvtárának gyarapítása egész életén át kedvenc foglalatossága maradt, noha gyűjtőtevékenysége sok más területre is kiterjedt.

Veretes sorokban emlékezett meg ilyen jellegű munkásságáról, Jankó János pécsi pap a Tudományos Gyűjtemény 1822-es évfolyamában: "Pécsnek főbb díszei és nevezetességei közé tartozik a püspöki könyvtár, melyet a halhatatlan Klimó püspöknek köszönhet... Az ő idejebéli tudósaink édesen emlékeznek vissza reája, mert őnekik az vala, aki a rómaiaknál Maecenas. Ő maga tudós volt, a tudományokat kedvelte, s a tudósokat tisztelte. Tapasztalta s érezte a szükséget, mely hazánkat s tudósainkat nyomá. Ezt tehát el akarván hárítani, jövedelminek nagy feláldozásával ... összeszerzett nemcsak nagyszámú nevezetes könyveket, hanem sok régi pénzeket is, az ásványoknak különféle nemeit s természeti ritkaságokat, melyekkel az intézményt díszesítette is, gazdagította is. Mithogy pedig nyilvánságossá és közönségessé akarta tenni, bizonyos summa pénzt tett a könyvtár számára, amelyből az ahhoz látó és tartozó személyek fizettessenek."

Az egykorú és a múlt századi források újból és újból hangsúlyozzák a könyvtár "közönséges" voltát, értve ezen nyilvános, mindenki számára nyitva álló, "közkönyvtár" jellegét. A Klimó által kőbe vésetett latin nyelvű könyvtárhasználati szabályzat szerint csak három féle ember nem léphetett be a könyvtárba: az "idiota", vagyis a tanulatlan, írástudatlan ember, a "famulus iners", mai szóval közveszélyes munkakerülő, s végül a "fabulator", a fecsegő. Eme valóban liberális megkötések alapján tartotta Fitz József Klimó könyvtárát az első magyarországi közkönyvtárnak. Igaz ugyan - tette hozzá -, hogy Nagyszombat egyetemi könyvtárának, Sárospatak és Nagyenyed iskolai könyvtárainak már előbb volt nyilvános jellegük, de csak a tanárok és tanulók számára, míg mások csak különleges engedéllyel látogathatták ezeket.

Amikor a könyvtár megnyílt a nagyközönség számára, állománya 15000 kötetet tehetett ki, s ennek legfeljebb egyharmadát jelentették a Klimó esztergomi kanonoksága idején szerzett könyvek, valamint a Berényi-hagyaték és a pécsi káptalan együttesen 4000 kötete. Honnan volt a többi?

Régi könyvekről szólva, nyilván főleg régi könyvek szerelmeseinek, hadd idézzük megint egy régi bibliofil ódon hangját, megtisztítva kissé írását az idő porától és pókhálóitól. Horvát István, a nagy történész és a Széchényi Könyvtár hajdani vezetője így emlékezik a Klimó- gyűjtemény összeállásáról: "Dobai Székely Samu százados kapitány szerteszét járva katonasága alatt Európának legmíveltebb tartományaiban, figyelmező szemmel észrevette, mily nagy buzgósággal gyűjtögeti össze az előre és vissza is látó külföld a tudományos kincseket, s hasonló nemes fáradozásra szánta el magát. Ha értéke csekély volt is más dúsgazdag magyar hazafiaknak vagyonaikhoz képest, mégis kész volt e buzgó kebelű férfiú utolsó fillérét is feláldozni a közjónak, s inkább másban szenvedett szükséget, mintsem e szenvedélyes vágyát hagyta volna kielégítetlenül. Győzött is erős elszánású lelke minden akadályokon, s nemsokára kisded tehetséggel odáig vitte gyűjtögető szorgalmát, hogy számtalan kéziratokat, könyveket, pénzeket, hiteles okleveleket tulajdonává tett, s az akkor gondatlan és tudatlan időkben úgyszólván Krőzusa lett sokféle külföldi, de főképpen hazai régiségnek. Ha valaki, bizonyosan e fáradhatatlan, s katona létére is messze kiterjedő tudománnyal bíró régiségbarát méltó köztiszteletre, sőt érzékeny hálára már csak azért is, mivel igen számos nemzeti kincseket megmentett a végső veszélytől. Gyűjteményének egyik részét Klimó György, a feledhetetlen pécsi püspök vette meg, ki egész bölcsességgel gyakorolta a püspöki tanítói és taníttatói hivatalt, és sohasem kereste apró pulyaságokban gyönyörűségeit. A másik részt a boldog emlékezetű Batthyány Ignác gróf s erdélyi püspök , a tudományok ingadozhatatlan oszlopa kerítette kezére... Némely csekély rész Székely Samu tudományos kincseiből még másoknál is ott találtatik. Ilyenek főképpen azok, amelyek Jankovich Miklós gazdag gyűjteményeinek ékességeit teszik."

Kész gyűjtemány vásárlásán túl azonban Klimó sokkal többet is tett gyűjteménye, elsősorban könyvei érdekében. A könyvállomány gyarapítása, a könyvvásárlás egész élete végéig kedvenc foglalkozása maradt. Egyik kiváló fiatal papját, Koller Józsefet 1768-ban azért küldte Rómába, hogy ott keressen és másoltasson pécsi vonatkozású kéziratokat - a történelmi forráskutatás klasszikus korszakában vagyunk -, és tanulmányozza a könyvtárakat. A lelkes fiatal pap Rómán kívül e célból bejárta Itália északi részének nagyobb városait is, megfordult számos német és osztrák könyvtárban, hogy aztán néhány év múlva hazatérve részt vegyen a könyvtár szervezésében. Klimó fáradhatatlan. Ez idő tájt vásáról Dobaitól mintegy 2000 kötetnyi kéziratot, s még élete utolsó hónapjaiban sem pihen. Jönnek a könyvek Rómából, ahol egy ottani kanonok tisztelője Fiumébe irányítja a szállítmányokat, hogy onnan a diakovári püspök gondoskodjon Pécsre juttatásukról. Kapcsolatban áll Drezdával, Bécsben állandó megbízottai mellett baráti segítséget kap a pápai nunciustól és egy domonkos rendi egyetemi tanártól.

Mindez nagy tervszerűséggel folyik. A 18. századi könyvtárakra egyébként is jellemző - ezt szinte mindegyikükkel kapcsolatban ismételni lehet -, hogy csak a valóban jelentős műveket gyűjtötték. E kor neves könyvgyűjtői szinte kivétel nélkül arra törekedtek, hogy munkálkodásuk eredménye az akkori idők java könyvtermését reprezentálja. Jól érvényesülhetett ez a szempont Klimó könyvtárában azért is, mert már 1760-ban megvolt az anyag áttekintésének az alapja, a kéziratos katalógus. Ennek 19 szakcsoportjában természetesen a teológiai és filozófiai tárgyú művek alkották a jelentősebb mennyiséget, de gazdagon voltak képviselve más tudományágak is, különösen a történelem és a természettudomány. Külön szakcsoportot alkottak a protestáns iratok. E katalógus is világosan mutatta Klimó szándékát egyetemi könyvtár létesítésére.

Az elmondottakból kitűnik, hogy - ha széjjel akarunk nézni a gyűjteményben - az érdekességeket, különlegességeket ne a hungarikumok, a magyar nyelvű termékek irányában keressük.

"Mindig az olvasó értelmi színvonalán múlik egy- egy könyv hatása." Aligha gondolunk arra, hogy ez az idézet egy unalomig csépelt, de mindig csak megcsonkítva használt latin szólásmondás helyes fordítása. "Habent sua fata libelli", a könyveknek is megvan a maguk sorsa - szotuk mondogatni -, pedig Terentianus Maurus ezt így fogalmazta, és fenti fordításunk ezt igyekszik tükrözni: "Pro captu lectoris habent sua fata libelli". A mondásnak csak ebben a csonkítatlan formájában van igazán sava-borsa, hiszen a könyvről sem mondható el több joggal, mint bármely tárgyról vagy személyről, hogy megvan a maga sorsa.

Terentianus e megkurtított mondását talán helyesebb lenne úgy átalakítani, hogy "habent sua secreta libelli", vagyis minden könyvnek megvan a maga titka. Minden könyv hallgat valamiről... Klimó könyvtára legszebb darabjának azt a 14. század végéről származó Szentírást tekintik, amely Franciaország északi részén készült. Varju Elemér így ír erről a kódexről: "Szokás szerint legszebb benne a Genesist kezdő nagy I betű, a lapon lévő két hasáb közé ékelve, testében nyolc, az Üdvözítő életéből vett ábrázolással. Mintegy nyolcvan, képpel díszített kezdőbetű, sok pompás lapszéli keret és számtalan apróbb tarka iniciálé emeli a kézirat fényét s teszi a kódexet a pécsi könyvtár gyöngyévé. Magyar vonatkozást hiába keresnénk rajta; még a 14. század végén osztrák kézen volt..." Egyetlen bejegyzése szerint Antal hainburgi plébános 1384-ben vásárolta. Rá száz évre Mátyás e várost átmenetileg megszerezte Magyarországnak. Akkor került ide a könyv? Ha igen, kiállításánál fogva akár a korvinák között is helyet kaphatott volna... Hogyan, mikor került Klimóhoz? A könyv hallgat magáról, őrzi titkát. Hártyakötése a 18. századból való.

E kódex mellet, második értékes darabként szokták emlegetni a Nyírkállói- kódex néven ismert formuláskönyvet. Ezen a szakkifejezésen oklevelek kiállításához szükséges "fogalmazási segédletet" értünk. A Nyírkállói-kódexet Mátyás király kancelláriáján használták. A benne található latin nyelvű bejegyzés szerint a könyvet Dobai Székely Samu uspiam, vagyis "valahol" megszerezte, és eladta Klimónak. Mint a Mátyás korabeli jogélet legfontosabb forrását, okleveleink nagy szerelmese, Kovachich Márton György ki is adta 1799-ben a kancelláriai formulákkal foglalkozó könyvében. A kiadás elkészültével a kódex feltehetően visszakerült a könyvtárba, de valamikor a múlt században nyoma veszett.

A hiányzó kódexet 1880-ban hiába kereste a kéziratok nagy szakértője, Csontosi János, de annyit meg tudott állapítani, hogy az uspiam, mint lelőhely a Kállai-levéltárra vonatkozik, amelynek a Nemzeti Múzeumban letétbe helyezett állományából éppen Klimó-könyvtár Dobaitól vásárolt darabjai hiányoznak. De persze ettől még nem került elő a Nyírkállói-kódex.

Csontosi látogatása után 32 é;vvel, 1912-ben, egy pécsi hagyatéki eljárás során az örökösök árbecslés céljából két kódexet küldtek fel a Nemzeti Múzeum könyvtárának, a mai Országos Széchényi Könyvtárnak, ahol felismerték, hogy Klimó gyűjteményének két nevezetes hiányát tartják a kezükben. A Klimó-könyvtár természetesen bejelentette igényét a kódexekre. A peres eljárás során azonban a bíróság úgy ítélkezett, hogy az örökhagyó a kéziratokat jóhiszeműen vásárolta, értéküket fel sem ismerte, hiszen padlásán leltek rájuk az árbecslést kérő örökösök. Mindezek és a több mint 32 éves jóhiszemű háborítatlan birtoklás alapján - ennyi idő telt el ugyanis Csontosi hiánymegállapítása és a hagyatéki eljárás között - a Klimó-könyvtárnak a kiadatás iránti kérelmét elutasította. Az ügy végül is a legfelsőbb bírósághoz, a Curiához került, ahol úgy döntöttek, hogy a 32 éves birtoklás nem állapítható meg, s így a két kódex végül is talán több mint egy évszázados lappangás után visszakerült a könyvtárba. De hallgat arról, merre járt ez alatt az idő alatt, és hogyan, mikor került az örökhagyó birtokába.

Az úgynevezett Pécsi Misszálé körül is lappang valaminő titokzatosság. Klimó könyvtárának ezt az ősnyomtatványát Velencében adták ki Paep János budai könyvárus költségén 1499-ben. Az Országos Széchényi Könyvtárnak két példánya van belőle, az egyikben ott van Klimó ex librise. A pécsi könyvtárban levő példány viszont Kassáról származik.

E néhány példa azt sejteti, hogy az 1777-ben elhunyt Klimó tevékenységének akadtak folytatói, mint utóda, az 1799-ben meghalt gróf Esterházy Pál László, majd a könyvtár ügyében sokat áldozó, a püspöki méltóságot 1828-ban elnyerő báró Szepessy Ignác. Ő adta a könyvtárnak új, jelenlegi szép, klasszicista stílusú otthonát. Esterházy és Szepessy püspöksége közötti időben, 1817-ben történt Horvát István már említett látogatása, amelynek során az akkor már hetvenedik életévén is túl lévő Koller József, saját gyűjteményéből több értékes kézirattal kedveskedett neki: "Vidd el magaddal. Te ezeket meg fogod és meg tudod becsülni. Itt most a könyvtár elhagyott állapotban vagyon. Oda nem akarom betenni." Kollerben még élénken élt annak szomorú emléke, hogy a század első éveiben a könyvtárhoz tartozó éremtárat ismeretlen tettesek kifosztották.

Klimó halálával tehát - az utódok ügybuzgalma ellenére - könyvtára lassú hanyatlásnak indult. Ennek okait Jankó János éleslátóan elemezte a Tudományos Gyűjtemény 1822-es évfolyamában: "Minthogy akkor, midőn ezen könyvtár felállíttatott, még kevés magyar nyelven írott könyvek voltak, - s mivel Klimó halála után több új könyvekkel (kivévén azokat, melyek némely meghalálozott kanonoktól hagyattattak) soha sem szaporíttatott; most se ezek, sem más újabb könyvek benne nem igen találtatnak. Bár még egy Klimó támadna, aki azon hasznos és szent igyekezettel számosítaná a könyvtárt új könyvekkel, mellyel amaz ezt régiekkel felállította! - ekkor még azt is méltán kívánhatnánk, hogy a könyvtár előljárója nem már megaggott öreg papokból választassék... Mert egy könyvtár örzőjének nem elég, hogy csak a könyvek számát tudja s azokra vigyázzon, hanem ezek mellet szükséges még az is, hogy bő tudománnyal s a könyvek esméretivel is bírjon, hogy a gyakran előforduló alkalmakkal a nézők s látogatók kívánságának eleget tehessen. Ez volt Klimónak nem csak szándéka, hanme életében szokása is."

Lassan a könyvtárat úgy kezdték emlegetni, hogy már csak névleg nyilvános, új anyag híján csak a régebbi irodalomban kutató tudósokat elégíti ki. A kisebb megszakításokkal egy évszázadig tartó Csipkerózsika-álomból 1923-ban ébredt fel Klimó műve, állományával hozzájárulván az akkor Pozsonyból Pécsre áttelepült egyetem könyvtárának a létesítéséhez.



Előző fejezet -- Címlap -- Következő fejezet