Előző fejezet -- Címlap -- Következő fejezet

13

FÁY JÁNOS
1773-1833,
SINAI MIKLÓS
1730-1808

Hogy az album szó mögött a fehér jelentésű latin albus melléknév rejlik, mégpedig annak semlegesnemű főnevesített alakja: a fehér -, még azok sem nagyon sejtik, akik latinul tanultak. Olyan könyvet, bekötött füzetet értettek rajta, amelynek lapjai fehérek voltak, tehát nem nyomtatattak rájuk szöveget, hanem tiszta lapokkal vártak a rajtuk szántó tollakra. Például valamilyen lajstrom, névsor összeállítására. Albumba venni, albumból törölni: évszázadokkal ezelőtt a magyar joggyakorlatban ez a kifejezés annyit jelentett, hogy valaki ügyvédi gyakorlatot folytathatott, neve szerepelt a patvaristák névkönyvében, vagy valami miatt abból törölték. Az újkor elejének városról városra, országról országra vándorló egyetemi hallgatói, peregrinus diákjai is hordtak magukkal albumot. Füzetté kötött fehér lapokat, hogy emlékeztető sorokat írassanak rájuk azokkal, akikkel közelebbi kapcsolatba kerültek. A könyv neve Album amicorum, vagyis "barátok fehér könyve" volt - németül Stammbuchnak nevezték -, és olyasfajta szerepet töltött be, mint nagyanyáink emlékkönyvei. De régebbi és becsesebb bejegyzésekkel.

Kazinczy Ferenc számol be később Magyarországi utak címmel megjelent úti leveleiben arról, hogy amikor 1824-ben Debrecenben járt, Fáy János gyűjteményében kezébe jutott "egyként úgynevezett album (Stammbuch), melyből az Isaacus Newton, az én iskolai kedves tanítóm, Samuel Werfels és Johannes Alphonsus Turrentius, az ifjabb Apafi Mihály, Teleki Sándor s kancellárius Betlen Miklós névírásaikat és sok másokét lemásoltam". Természetszerűen mindenkinek feltűnik a nagy Newton neve, hogy vajon melyik magyar peregrinus diákot tisztelt meg ez a természettudós a bejegyzésével.

Kazinczy ottjárta után nyolc évvel Podhradszky József 1832-ben a Tudományos Gyűjteményben részletesebb leírást is adott a többek között Newton bejegyzését tartalmazó Album amicorumról. E szerint a nagy természettudós a magyar Pápai Páriz Ferencet tüntette ki e sorokkal;

"Numero, pondere, et mensura Deus omnia condidit.
Domino possessori plurimum colendo hanc tesseram suam posuit
Londini 11. Sept. 1772.
Isaacus Newton m. p."

Magyarul:

Istent minden alkotásában a szám, a tömeg és a méret irányította. A könyv nagyra becsült tulajdonosának tette e bejegyzést Londonban, 1722. szeptember 11-én Isaac Newton s. k.

A bejegyzés dátumánál két körülmény érdemel említést. Az egyik inkább csak érdekesség. Ami Newton számára szeptember11. volt, az a magyar Pápai Páriznak már 22., ugyanis Magyarországon már 1583-ban, Anglia viszont csak e bejegyzés után harminc esztendővel, 1752-ben fogadta el a Gergely-naptárt. E majd kéthetes eltérés - és ez a másik körülmény - persze túl kevés ahhoz, hogy az album tulajdonosában az 1716-ban híres orvos és tudós szótáríró Pápai Páriz Ferencet véljük. Annak ugyancsak nevű fiáról Ferenc nevű fiáról van itt szó, aki 1715 és 1724 között tartózkodott Angliában. Ugyanis peregrinációra indulván azzal a feladattal bízták meg, hogy a Rákóczi-féle szabadságharc idején - a Rabutin császári hadvezér zsoldosai által a várossal együtt - felperzselt nagyenyedi kollégium ujjászületésére ott pénzt szerezzen. Nem volt az szokatlan abban az időben, inkább az összegyűlt 1100 font volt szokatlanul nagy összeg. Viszonzásul Pápai Páriz apjának díszkötésű latin-magyar szótárát és gróf Teleki Mihály drágaköves kardját vitte az angol királyi udvarnak.

Érdekes, és a magyar könyvkötészet történetében amúgy is ritkaságnak számító levél maradt ránk erről a díszkötéses példányról, amelyet érdemes közölnünk. Annál is inkább, mert valószínűleg ilyen jellegű kötést kapott az ifjú Ferenc albuma is.

"Isten minden kívánt jókkal álgya meg kigyelmedet.

Kedves jó Uram! Jóllehet Kigyelmed előtt isméretlen vagyok, mindazomáltal ismerkedni kívánok; most azért Kigyelmedhez kelleték folyamodnom ez iránt, hallottam, hogy Méltoságos gróf Teleki Sándor Uram ő Kigyelme nyomtattatta ki az Tiszt. Pápai Páriz Ferencz professzor uram Pax Curcis nevű könyvét, azért én könyvkötő lévén, ki is Lipsiából [Lipcséből] jöttem, itt Kolosváratt megtelepedtem, s ide való városi ember is akarok lenni Isten segedelméből, már Vékei uram egész műhelyét is megvettem; azért Kigyelmedet arra kérem, hogy jelentse Kigyelmed az Méltóságos úrnak, gróf Teleki Sándor uramnak, ha a méltóságos úr azokból a könyvekből be akarna felesen köttetni, örömest szolgálnék az úrnak, mind jól, mind hamar, mivel most sok munkám nincsen, min ócsóért bekötném, mert ha az úr edgyütt sok exemplárokat parancsol typographus uramnak Telegdi Sámuel uramnak, hogy adgyon kezemhez, két hétre ötvenet megcsinálok: kordoványbam kapocscsal békötöm négy-négy sustákért [székely elnevezés ezüst pénzre], szopttyámban [szattyán] vagy bornyúbőrben három-három sustákon kapocscsal szépem és jó erős kötésben az méltóságos úrnak pedig megaranyzak edgyet Lipsiai módon ajjándékon, Kigyelmedet is meg igyekezem szolgálni, ha ezeket az úrnak minél hamarabb megjelenti, én pedig azért jelentetem meg az úrnak, mert ítilem, hogy még az úr nem tudgya, hogy Kolozsváratt is compactor légyen, mivel pestisben mind megholtak volt. Micsoda kötésem legyen pedig, tiszt. Professor uram Enyedi István uram meg mondhattya és tiszt. Szighety György uram is [mindkettő református lelkész], mivel ő Kigyelmeknek kötöttem. Én most itt lakom Kolosváratt az Farkas utczában Ambrus Deákné aszszonyomnál, parancsollyon az úr, örömest szolgálok én.

Datum Kolosváratt, 6. Maji 1711.

Kigyélmed isméretlen jó akarója s szolgája

Johann Ehenfriedt Hartmann
Bibliopegus Claudiopoly

Külczim: Az Méltóságos Úr gróf Teleki Sándor Uram érdemes tiszttartójának Nagyságos Philep György uramnak nékem ismeretlen jó uramnak ő Kigyelminek adassék becsülettel Gernyeszegen."

A Claudiopolisban, vagyis Kolozsvárrra való könyvkötőnek - aki hol latinul compactornak, hol görögül bibliopegusnak nevezi magát -, ezt az úgynevezett "erdélyi reneszánsz" díszű művét Fáy János gyűjteményében látta Kazinczy. E gyűjtőről így ír: "Fáy, a püspök Klimó testvérének gyermeke nevezetes pénzgyűjteményt kapott nagybátyjától ajándékba, mely egykor negyvenezerre becsültetett; olajfestései háznál s a piaristáknál, egy kereskedőnél és miket Egerben hagyott, mivel el nem férnek szobáiban, húszezret érnek; s most a könyvvásárlás szép dühe szállotta meg. Az ő birtokában van a Sylvester magyar grammatikája, melyet én 1804. lopva másoltattam le..."

Könyvgyűjtőnk a Fáy család felső-magyarországi ágából származott. Apja 1755-ben "felsőbb parancsra" lett az első katolikus tanácsnok Debrecenben, majd hasonló módon 1776-ban őt választották meg az akkor szervezett debreceni polgármesteri tisztre. Amikor meghalt, az özvegy és hét gyermeke 325 forint 36 krajcár értékű ingóságon osztozott. Így került az ifjabb Fáy János (1773-1833) - aki ekkor 10 esztendős volt - egy ezüstös kard és a könyvek harmadrésze. Itt keressük a gyűjtemény gyökerét? Vagy a Klimó-féle pénzgyűjteményben? A "könyvvásárlás szép dühe" Kazinczy szerint csak később szállta meg, amikor atyja nyomdokaiba lépve 1816-ban városi tanácsnok lett, majd Debrecen polgármestere és több vármegye táblabírája, amint azt a halotti anyakönyvébe bejegyezték.

Könyv- és kéziratgyűjteménye keletkezéséhez érdekes támpontul szolgál Kazincynak az a fenti megjegyzése, hogy Sylvester magyar grammatikáját lopva másoltatta. A széphalmi mester részletesebben beszámol erről a Magyar régiségek és ritkaságok című kiadványában. Ennek bevezetésében leírja, hogy Sylvester könyvét sokáig elveszettnek hitték, míg Weszprémi István híradásából nem értesültek, hogy az örökre elveszettnek vélt könyv megvan. "De hol vagyon meg, azt el nem mondotta. Gyengéi közé tartozott a nagy embereknek szere felett rettegni dicsőségért, s ha mit olykor mástól veve, nem örömest hagyta tudni, mely kútfőből merített. Itt ezen felül kincsének becsét akarta nevelni titkolózásával. Azonban azon kedvezések szerint, melyekkel a jó öreg velem bánni szeretett, amit elrejtve tart a publikum előtt, nékem nem sokáig vonakodott megsúgni. Így a könyvnek a nyomába vezettetvén, annak birtokosát, Tiszt. Sinai Miklós Urat szinte erőszakig vitt kérésemmel addig ostromoltam, míg három esztendei várakozásom után, segédemre kelvén Sándor fiának szent fortélyai, kívánságomat végre teljesedni látom, s már most sietek azt közre ereszteni, hogy amit tőlünk az idők mostohasága megirigyelt, másod ízben bírhassuk."

Sylvester grammatikáját tehát, amelyet a Magyar régiségek és ritkaságok című könyvében közreadott, Kazinczy még Sinai tulajdonaként ismert, s a debreceni útján Fáy Sándor gyűjteményében találkozott vele. Nem tudni, hogy lemásolásához Sándor fiú milyen "szent" fortélyai segítettek, mert szegény Sinainak a gyermekei garázdálkodásaikról voltak hírhedtek, akárcsak anyjuk az iszákosságáról. De itt kell keresnünk Fáy könyv- és kéziratgyűjteményének a gyökereit, Sinai Miklósnál, akiről Kazinczy így emlékezik meg: "Ez a szüntelen tiszteletet érdemlő szerencsétlen öreg ez idén, 1808. júniusnak 27-dikén hala meg Debrecenben, életének mintegy 78-dik esztendejében."

Szólnunk kell röviden e jobb sorsra érdemes emberről. Sinai Miklós (1730-1808) számos külföldi egyetem látogatása után, -Kazinczy szerint "az oxfordiak oly figyelmét vonta magára, hogy ott két esztendeig szabad asztalon tápláltatott" - harmincévesen tanár lett Debrecenben. Tudományos munkássága főleg a magyar protestáns egyház történetére terjedt ki, erre vonatkozólag, főleg kéziratokból, óriási anyagot gyűjtött egybe. 1791-ben szuperintendensnek választották, de ebben a világiak, - akiket nem szívesen látott az egyházkormányzatban - nem nyugodtak bele. Ellenpüspököt választottak, még a tanári állásából is elmozdítottá, végül egy évtizedes pörösködés után nyugdíjazták. Halálát követően tudományos hagyatékával a méltatlan örökösök nem törődtek. Köteteket kitevő értékes kéziratgyűjtemények, ritkaságokat tartalmazó könyvtára - kapcsolatban állott például a híres gyűjtővel, Dobai Székely Sámuellel - szétszóródott. Érdekes dolgot említ erre vonatkozólag az idősebb Révész Imre: "A hagyomány azt tartja, hogy Budai Ézsaiás igen sokáig magánál tartotta és mint sárkány őrizte a kéziratokat. Azt is hallottam, hogy egy kötet Sinai-féle kézirat merőben elsikkadt, semmivé lett kezén. Egyébiránt meg kell jegyeznünk,... hogy a jelen század elején [Révész ezen persze a 19. századot érti], sőt még későbben is oly sajátságos fogalom volt az írói tulajdonról, miszerint valami idegen művet vázlatban kivonva, vagy egy kissé átdolgozva, az eredeti szerző nevének legkisebb említése nélkül saját nevük alatt kiadni, nem tartatott plágiumnak vagy általában bűnnek." Így a hagyomány.

Ránk maradt a tragikus sorsú gróf Teleki László ugyancsak László nevű apjának egy levele, amely szerint szerette volna Sinai egész gyűjteményét megszerezni, de föltehetőleg csak néhány darabjához tudott hozzájutni. Azt sem tudjuk biztosan, hogy amikor gróf Kemény József 1855-ben bejelentette, hogy Szalárdy János Síralmas króníkájának "eredeti pédányát könyvtárában bírja", ez a Sinai-gyűjteményből került-e könyvtárába. Mert folyt az adás-vevés a méltatlan örökösök, egy műkedvelő antikvárius és a szuperintendencia között, és lényegében az egész gyűjtemény szétszóródott.

Nyomon tudjuk követni például Ozorai Imre De Christo et eius ecclesia című könyve Sinai-féle példányának sorsát. Egykoron ezt az 1535-ben Krakkóban kiadott könyvet a legrégibb magyar nyelven nyomtatott műnek tartották, - a latin ám ne tévesszen meg bennünket - és 1760-ban jutott Sinai birtokába. A példány, amelynek a vége hiányzik, 1839-ben Jankovich Miklósé volt, majd rövidesen bekövetkezett halála után Horovitz antikváriushoz vándorolt. Tőle vette meg a múlt század egyik jeles bibliofilje, Nagy István, akinek gyűjteményét az örökösök eladták a lipcsei List und Francke híres antikvárius cégnek. Innen az Ozorai-mű Nagy gyűjteményének egyéb, éppen legértékesebb darabjaival együtt árverés útján a londoni British Museum könyvtárába, a mai British Librarybe került.

Két évtizeddel az egykor országszerte ismert és becsült, de aztán a nagyravágyása miatt hajótörést szenvedett professzor halála után így ajánlotta megvételre R. Szabó István a tiszántúli református egyházkerületnek Sinai bizonyos kéziratait: "Az alatt míg itten magányos, ügyefogyott állapotomban nyomorganék, ráakadék ezen már herbarium vivumra fordított, s ami annak nem jó volt, elvetett manuscriptumokra, és azokat azon szegénységemben is, atyai örökségemet is eladván, megvettem, és azokat a semmivé való lételtől, a veszéstől, hogy a nagy Sinay másodszor is meg ne halna, azon szeretetből és tiszteletből, melylyel a tudományok iránt mindig viseltettem, gyenge erőm, szegény tehetségem megvetvén, megmentettem. Tudom, hogy Magyarország minden tudósainak, kiváltképpen az egész protestánságnak ezzel minden időre, míg ezen írások meglesznek, kedves dolgot cselekedtem."Mindezek alapján joggal feltételezhetjük, hogy a Sinai-féle gyűjtemény egyes darabjai Fáyhoz vándoroltak. A híres műgyűjtő, Jankovich Miklós írta Kazinczynak 1824 .április 5-én, jó másfél évtizeddel Sinai halála után: "Örömmel értettem, hogy Sylvester Grammaticája Fáy János gyűjteményébe jutott - s netalántán több nekünk még esméreden ritkaságokkal, mert Sinai Miklós ritkaságait főképpen rejtegette... Ugyan hát Luctus Pannoniae ritkaság is Fáynak gyűjteményébe költözött-e? vagy Sinainak ritkább kéziratai?"

Mind Sylvester Grammaticája, mind a Krakkóban 1544-ben megjelent és gyászverseket tartalmazó Pannoniae Luctus (Magyarország gyásza), ma a Fáy-könyvtárból gyarapítja az Országos Széchényi Könyvtár állományát. Fáy gyűjteményét azonban jószerével nem ismerjük. A már többször idézett Podhradszky csak néhány darabját említi. Így általánosságban szólt 1542-ben és a következő években megjelent és többek által írt régi magyar versekről és Valkai András több, Kolozsvárt megjelent verses munkájáról. Felsorolt néhány kéziratot, így Ember Pál híres egyháztörténetét, valamint öt Album amicorumot, idézve néhány bejegyzésüket.

Egy évszázaddal később Zoltai Lajos próbálta meg összefoglalni gyűjtőmunkásságát, s bizony mindjárt az első sorokban "ködbe, sötétségbe borult emlékéről" beszél. Könyveiről, kéziratairól, műkincseiről életében nem készült leltár, de váratlan halála után sem, az örökösödési eljárás során: érmek, pénzek, római és más muzeális emlékek, képek, könyvek, kéziratok, természetrajzi érdekességek kerülnek szóba.

Halála előtt négy évvel kelt végrendeletében úgy intézkedett, hogy minden ingó és ingatlan vagyona "nevem emlékezetére, famíliám díszére" egy kézben maradjon. Gyermektelen lévén bátyjának, Bertalan Torna megyei főispánnak fiát, Fáy Alajost jelölte meg örököséül, aki a rá maradt ingóságokat tibolddaróci kúriájába vitette. Itt a könyvtárat Szabó Károly is felkereste, amikor a múlt század végén a Régi magyar könyvtár című bibliográfia összeállítását készítette, és számba is vett több mint félszáz könyvet. Ha ezeken szerző, tartalom és nyomdahely alapján végignézünk, feltétlenül arra kell gondolnunk, hogy a könyvek nagy része debreceni, vagy Debrecennel szellemi rokonságot tartó református ember tékájában gyűlhetett össze először. Erősíti ezt a feltevést, hogy Szabó Károly egyetlen nagyszombati eredetű vagy katolikus szellemű nyomtatványt nem említ Tibolddarócon, pedig ez a célkitűzés önálló gyűjtési terv esetén aligha hiányzott volna a buzgó katolikus Fáy Jánosból. Mindez még inkább megerősíti a feltevést, hogy könyv- és kéziratgyűjteményének összeállítását a Sinai-vonalon kell keresnünk.

Fáy végrendeletének némely szava azt sejteti, hogy sok mindent már életében eladott. Ezért nem találta Szabó Károly például Valkai verses históriáit Tibolddarócon, holott - mint láttuk - Podhradszky ezeket a gyűjtemény értékei között sorolta föl. Azután meghalt az örökös is, akinek özvegye Budára költözött. Az elkallódó hagyatékból jutott az Országos Széchényi Könyvtárnak is - főleg kéziratok. A Szabó Károly által számon tartott könyvek azonban szétszóródtak.

A Sylvester-féle Grammaticáról Podhradszky feljegyezte, hogy az Iliászhoz volt kötve. Horovitz Fülöp antikvárius ugyan Podhradszky adatát nem ismerte, de tudta az özvegytől, hogy megboldogult férje milyen becsben tartotta ezt a Homéroszt - és ez elég nyom volt az antikváriusi leleménynek. A kötetet 220 aranyért tudta eladni 1874-ben az Országos Széchényi Könyvtárnak.

Ugyancsak felbukkant kéziratai közül Pápai Páriz Ferencnek a bevezetőben leírt albuma, amelyet az Akadémia könyvtára vásárolt meg 1881-ben, 25 forintért. Ezt a tulajdonosi bejegyzések szerint Retteghi György a Páriz családtól szerezte meg 1762-ben, s a kötéstáblán belül ott a bejegyzés: Ex collectione Joannis Fáy, senatoris debreceniensis -Fáy János debreceni szenátor gyűjteményéből. Az angol-magyar kapcsolatok szempontjából rendkívül jelentős, 16 x 11 cm nagyságú emlékkönyv sok, az idő tájt jeles személy bejegyzését tartalmazza, érdekes módon egy Fáy Sámuel nevű londoni peregrinusét is. Két londoni magyar orvos, Enyedi István és az ott ugyancsak híressé vált Kocsi Csergő István sorai mellett számos magyar diák nevével találkozunk, de Anglia érsekprímása, továbbá a híres csillagász, Edmund Halley is írt az emlékkönyvbe: "Omne solum forti patria est - Minden föld haza a bátor számára. A könyv nemes tulajdonosának üdvöt és minden szerencsét kívánva írta ezt emlékül Edmund Halley, a Savile-féle geometriai tanszék professzora, Oxford, 1716. ápr. 30."

A többi értékes könyv? Talán Horovitz antikváriust kellene megkérdezni... Bizony, Fáy gyűjteménye már a második nemzedék kezén szétszóródott, nyoma veszett műkincseinek is. Gyűjteménye, amelynek révén azt remélte, hogy neve időtlen időkig fennmarad, csaknem nyomtalanul eltűnt a nemzeti vagyon leltárából...



Előző fejezet -- Címlap -- Következő fejezet