Előző fejezet -- Címlap -- Következő fejezet

16

REVICZKY KÁROLY
1736-1793

A Klimó püspökről szóló fejezetünkben tréfálkozva említettük a lengyel Codex diplomaticus kapcsán, hogy akkoriban nem központi katalógus, hanem könyvtárakban járatos tudós társadalom tájékoztatott arról, hogy melyik ritka könyv melyik könyvtárban található. Nos, ebben az esetben Kaunitz kancellár Ausztria varsói követétől tudta meg, hogy a kérdéses könyvért hova kell fordulnia. Éppen akkor (1772-1773) ugyanis ezt a tisztet egy kevéssé ismert diplomata, de a bibliofília terén nagyon kiváló személyiség, Reviczky Károly látta el. Ekkor kapott bárói, majd másfél évtized múlva grófi rangot.

Bécsben született, s neveltetése során hamar felfigyeltek tehetségére a nyelvek elsajátításában. A német, francia, olasz, angol és több szláv nyelv ismerete eleve alkalmassá tette a diplomáciai pályára, de erre csak vonakodva szánta el magát. Inkább tudománnyal foglalkozott, s e kedvtelésének kielégítésére hosszabb ideig élt a nyitrai püspök udvarában. Diplomáciai pályáját Konstantinápolyban kezdte, ahol természetesen elsajátította a török nyelvet és mellé a perzsát, görögöt és hébert is. Rövid varsói működéséről már szóltunk, később Berlinben, Badenban, majd Londonban töltötte be a bécsi udvar követének tisztét.

Jó diplomata volt? Amikor Thugut államkancellár mellé őt akarták adni kísérőnek egy diplomáciai feladat során, a kancellár így hárította el: Reviczky éppen olyan ügyes, mint amilyen félénk; a pestis puszta nevének említésére elsápad, s rögtön talál valami kifogást, ha netán erős szélben kell a konstantinápolyi szoroson áthajóznia.

Szívesebben élt a könyveknek és a tudománynak. Konstantinápolyi követ korában, 1769-ben törökről franciára fordított egy hadtudományi művet, majd ugyanott a perzsa Háfiz 16 ódáját ültette át latinra. Ezt a latin változatot rövidesen angolra, majd németre is lefordították. Könyvgyűjtése során elsősorban a görög és latin klasszikusok legjobb kiadásait kereste. Ezen a téren addig utolérhetetlent alkotott. Periergus Deltophilus - magyarul "a pontosságért rajongó könyvbarát" - álnéven berlini követként kiadta könyveinek nagy gonddal készített katalógusát Bibliotheca graeca et latina címen. Ezt három kiegészítés követte, majd 10 év múlva, 1794-ben, tehát halála után egy évvel hagyta el a sajtót egy újabb, 390 lapos bővített kiadás, amelyben a címlap előtt olvasható már a neve is: Catalogue de la bibliotheque du comte de Rewiczky. Mégis az első az értékesebb, mert abból kevesebb készült. Inkább csak baráti ajándéknak szánta olyanok számára, akikkel a bibliofil szenvedély hozta össze.

Érdemes kézbe vennünk akármelyik kiadást. Nem csupán katalógus, tehát könyveinek cím szerinti felsorolása. Nagyon sok tételéhez bőséges annotációt, jegyzetet fűzött, s ezekből egyként sugárzik a szakértelem és a könyvszeretet. Nézzük például, mennyi dolgot tartott megemlítésre érdemesnek Cicero De Officiis (A kötelességekről) című művének azzal a kiadásával kapcsolatban, amely 1465-ben jelent meg Mainzban, s amelyről azt tartják, hogy az ókori klasszikusok közül az első könyv, amely nyomdai sajtó alá került. Íme, Reviczky francia nyelvű annotációja a műhöz: "Eléggé ismert az irodalom köztársaságában - Reviczkynek a levelezésében is megjelenő kedvenc kifejezése - ez a Cicero-kiadás, amelyből olyan kevés van, hogy értéke rendkívüli a könyvpiacon. Egyaránt vannak papírra és pergamenre nyomott példányok, az utóbbiak természetesen drágábbak, de a papírra nyomtatottakhoz sem könnyű hozzájutni. Először M. Maittaire foglalkozott ezzel a híres kiadással, és arra az eredményre jutott, hogy az 1465-ös és az 1466-os kiadás éppen csak az évszámban különbözik, egyébként ugyanaz a nyomás. M. D. Clémant néhány évre rá megállapította, és joggal, hogy két különböző kiadásról van szó, és M. Maittaire megállapítása ez ügyben nem helytálló."

Utána leírja a 88 levélből álló könyv pontos címét és a végén található kolofont, a mű készítésére vonatkozó megjegyzéseket. Majd így folytatja:

"Az utolsó lap első oldalán Horatius Diffugere nives kezdetű ódája áll, amelynek végén ott látható a művészek (ezek a kolofonban szerepelnek) vörössel nyomott címere. Ez a különlegesség a példányok többségéből hiányzik, így e kiadás megkülönböztető neve címeres kiadás. Ezt a példányt D. de la Valiere aukcióján 1450 francia fonton adták el."

A katalógus világosan mutatja, nagy eredményeit a témakör pontos meghatározása révén érte el. Főleg arra vigyázott, hogy a könyvek lehetőleg olyan állapotban legyenek, ahogyan a nyomdát elhagyták. Sok gyűjtő kedveli a körülvágatlan példányokat, az eredeti kötést. Reviczky csak a pergamenre nyomott mű esetében volt hajlandó eltekinteni a "postatiszta" példánytól. Nagyon zavarták a kéziratos bejegyzések, függetlenül attól, hogy milyen nevezetes személytől származnak. Lehetett az liber notatus manu Scaligeri, vagyis az újkor elejének nevezetes tudósaitól, a két Scaliger egyikétől származó bejegyzés, neki már csak iskolás gyerektől befirkált könyvnek számított. Híresek a velencei Manuzio nyomdászcsalád által a 15-16. században készített könyvek, az Aldinák, de ezek sem érdekelték, ha bejegyzések voltak bennük.

Mint említettük, ezt a katalógust ajándékképp szánta barátainak. Ezek közül megemlítendő varsói tartózkodása idejéből Adam Czartoryski herceg, akkor még a cár barátja, később emigrációba kényszerülve politikai ellenfele. Hasonlóképpen baráti köréhez tartozott Sir William Jones. Mindkettőjükkel a keleti irodalmak kedvelése hozta össze. Az utóbbival, az angol orientalisztika kimagasló alakjával, élénk levelezésben állott, fennmaradt 21 levelükből az tűnik ki, hogy mindketten tanultak egymástól Személyesen csak néhányszor találkoztak, mert amikor 1786-ban Reviczky londoni követ lett, barátja már három éve Indiában élt, és ott is halt meg. Az ő révén került kapcsolatba Lord Althorppal, Spencer első grófjának fiával, akinek diplomáciai pályafutása végén eladta híres gyűjteményét. Ezzel a vétellel az Althorp-könyvtár további gyarapításában átvette Reviczky irányát, ezt folytatta negyven esztendeig az új tulajdonos, s emelte gyűjteményét a kor legjelentősebb bibliotékáinak sorába.

A könyvtártól való megválás összefüggött Reviczky egészségi állapotával, aminek folytán közönyösség vett erőt rajta. Az adásvételi szerződést 1790-ben kötötték meg, úgy , hogy rögtön kézhez kap 1000 fontot, azután pedig 500 font évjáradékot kap. Három év múlva meghalt, így a sokkal többet érő könyvtár 2500 fontért jutott új tulajdonosához. Ő az Althorp-féle könyvtárt 40 évig a Reviczky által vágott ösvényen továbbfejlesztette, s 40 000 kötetét közel negyedmillió fontért adta el.

Az új tulajdonos egy gazdag manchesteri kereskedő, John Ryland özvegye volt, aki férjének egy róla elnevezett könyvtárral állított emléket. E tudósok és bibliofilek zarándokhelyévé vált gazdag könyvtár - mai állománya közel százszorosa az Althorp-könyvtárának - megnyitása után negyed századdal, 1925-ben éppen a Reviczkytől örökölt gyűjtőkör figyelembevételével kiállítást rendezett a görög és latin klasszikusok legrégibb kiadásairól. A katalógus méltóképpen kiemelte Reviczky érdemeit, tehát hungarikumokat úgysem tartalmazó gyűjteménye ha el is veszett országunk számára, külföldön emelte a magyar tudományosság és bibliofilia tekintélyét.

Reviczky agglegényként élt, leszármazottai nem voltak, és képe sem maradt ránk.



Előző fejezet -- Címlap -- Következő fejezet