Előző fejezet -- Címlap -- Következő fejezet

2

EURÓPA ELSŐ ÜZENETEI

"Szent és tiszteletre méltó érsekének, Bonipertnek hívséges szolgálattal és főpapi áldással... Nagy köszönetet mondunk Neked, hogy ámbár érdemtelenek meg ismeretlenek is vagyunk, üdvözletet és irányunkban kedvességet tanúsító ajándékot juttattál el hozzánk... Tudomásunkra hozta híved, Hilduin, irántunk való szeretetedet, amikor előadta, hogy Priscianusaikból kérsz egyet, s ezt vele szívesen el is küldjük. De kérhetnél bármit a miénkből, a legnagyobb örömmel juttatjuk el hozzád, amennyiben módunkban áll..."

Részletek egész magyar történelmünk legelső magánleveléből. Franciaországból küldte Szent István uralkodása idején, 1020 táján Fulbert, Chartres püspöke az első pécsi főpásztornak, Bonipertnek, bizonyos Hilduin útján. Hilduin azzal a feladattal ment Chartres-ba, ajándékkal kedveskedve, hogy a pécsi püspöki iskola számára szerezzen egy latin nyelvtant a középkori Priscianus tollából. Milyen kár, hogy magának Bonipertnek a levele nem maradt ránk, mintegy jeléül annak a forradalmian új útnak, amelyen Szent István az európai fejlődés áramába bekapcsolva elindította országát. Mert ezen az úton a könyvek jelentették az első mérföldkövet. Legelőször papi személyek, főképpen szerzetesek révén kerültek könyvek az országba, hogy azután az ide települt bencés szerzetesek virágzó monostorainak másolószobáiban, a scriptoriumokban hazánkban is megkezdjék az előállításukat. Ez még egyértelműen az a korszak, amikor egy-egy könyv akkora érték, hogy könyv és bibliofília kéz a kézben haladnak.

Túlságosan szakmai vizekre vinne bennünket azoknak a könyveknek, könyvtáraknak a felsorolása, amelyeknek nyomaival az első magyar király és leszármazottai három évszázados uralkodására vonatkozó forásokban találkozhatunk. Inkább azt lesz érdemes egyetlen példában felidézni, hogy miért csak a forrásokban. Árpád-házi királyaink korának szakavatott ismerője, Pauler Gyula így ír IV. vagy Kun László idejében az oligarchák, vagyis uralomra törő főnemesek viszálykodásáról: "A köz ürügye alatt minden magánérdek és szenvedély szabadon garázdálkodott. A veszprémi egyházra már régen sok hatalmas embernek fájt a foga. Oda vitte, mint országszerte a székesegyházakba sok nemes, sok főúr, ami értékes, drága holmija, pénze volt... Sekrestyéjében egy szoba tele volt könnyvel a tudományok minden ágából, nagy ritkaság és kincs - 3000 márkára becsülték - oly korban, mikor előkelő papok összes könyvtára tíz-húsz vallásos vagy jogi könyvből, bibliából, breváriumból állott; egy bibliát és két jogi könyvet egy elégetett malom helyreállítására és marhavásárlásra elégnek tartottak; egy bibliát hetven márkán adtak zálogba a zsidóknak, s amikor ottveszett, két jószággal kellett az okozott kárt pótolni. E könyvtár a híres iskola használatára szolgált, mely az egyház mellett, mióta 'a keresztény katolikus hit az országban meggyökerezni kezdett', fennállott. Benne, mint Párisban kitűnő tanárok oktattak... és ami könyv utánuk maradt, azzal a pénzel és jutalommal, amit érdemeikért... a magyar királyoktól kaptak, meghaladta a tízezer márka értéket... Még a tatár sem ejtet olyan csapást az egyházon. A kár, mint a tudós Pál nagyprépost, a római jog doktora és az udvar kedves embere, ki maga is vagyonban, könyvekben vagy 4000 márka ezüst értéket vesztett, néhány öregebb kanonokkal, az ország tanácsában hitelesen kimutatta, az ötvenezer márkát meghaladta." S az ilyen vandalizmusra több példát is hozhatnánk - és hozunk is majd későbbi korokból.

Bizonyára feltűnt Pauler egy érdekes adata a zsidónak zálogba adot bibliáról. Ez a híres Admonti-Biblia, amelyet Csatári-Biblia néven is szoktak emlegetni. Ugyanis valamikor ez a vagyont érő kódex a Zala megyei Csatár apátságnak kincsei közé tartozott. E bencés apátság alapítása a Gutkeled nembeli Márton comes, vagyis gróf nevéhez fűződik. Az alapítással egy időben, 1138 körül készülhetett a biblia is, csak messze onnan, valószínűleg Salzburgban. Magyarországra feltehetőleg az ausztriai Admont bencés apátságán keresztül jutott kalandos úton. Tudjuk, hogy II. Géza királyunk (1141-1164) Zsófia nevű húgát - aki egy diplomáciai házasság meghiúsulása miatt az admonti női bencés kolostor lakója lett - erőszakkal is haza akarta hozatni, de Zsófia erre nem mutatott hajlandóságot. Elképzelhető, hogy Géza odaküldött fegyveresei engesztelő ajándék vagy hadizsákmány formájában hozták magukkal Zsófia helyett a kétkötetes bibliát. Talán így került a csatári monostorba, s a bejegyzések szerint egy évszázadig ott őrizték, mígnem - ugyancsak bejegyzés szerint - sorsában változás állott be: Gutkeled-nembeli Vid mester, mint az apátság kegyura a remek kéziratra egy vasvári zsiodótól, Farkastól nagyobb pénzösszeget vett zálogra. A biblia további sorsáról aztán egy 1263-ban oklevélből értesülünk. Eszerint a vasvári Farkasban volt annyi becsület, hogy a kincset otthagyta a monostorban. A kölcsönösszeg részleteit azonban Vid mester nem csak hogy pontosan nem fizette, hanem az az évek folyamán 27 és fél márkáról 70 márkányi összegre növekedett. Ily nagy mennyiségű kézpénz még egy nagy úrnak sem állt az idő tájt rendelkezésére. A hitelező viszont szerette volna látni a pénzét, eladta tehát a bibliát. Lehetséges, hogy egyenesen Admontnak, bár ottani birtoklása csak a 15. századtól biztos. Ma a kódex a Bécsi Nemzeti Könyvtárban, az Österreichische Nationalbibliothek-ban található.

Egy kalandos sorsú bibliával kapcsolatban merül fel - egy másik - Csatár neve. 1338-ban temették el Nekcsi Dömötört a pálosok Szent Keresztről és Üdvözítőről nevezett kolostorában. Nekcsei a baranyai Csatár nevű birtokát adományozta a kolostornak, melynek kegyúri jogát gyakorolta. Bibliájáról hat évszázadig semmit sem tudunk, és egyszer csak...

A 2. világháború már dúlt, amikor Dercsényi Dezső, Nagy Lajos királyunk korának jeles kutatója az angol nyelvű, de magyar kiadású The Hungarian Quarterly folyóirat 1940-i évfolyamában megemlítette, hogy sok olyan magyar vonatkozású kódex lappanghat külföldön, amely elkerülte az ottani kutatók figyelmét. És két év múlva már arról számolhatott be a Magyar Könyvszemle hasábjain, hogy Amerikában két magyar vonatkozású kódexet is találtak, amelyek közül az egyik Nekcsei Dömötör bibliája.

Nekcsei mint kiváló pénzügyi szakember I. Károly vagy más néven Károly Róbert királyuk tárnokmestere volt. Valószínűleg Bolognában tanult, s ottani művészekkel készítette azt a kétkötetes bibliát, amelyet családi címere díszít. További sorsát csak találgatni tudjuk. Valószínűleg sok műkincsünkhöz hasonlóan a mohácsi vész után vagy török kézre, vagy Bécsbe került. Egy eléggé olvashatatlan bejegyzés alapján arra is gondolhatunk, hogy I. Ferdinánd császár és magyar király adta jutalmul egyik követének, aki a törökök fogságába esett, de az is lehet, hogy a törökök ajáute;ndékozták a követnek engesztelésül a fogságban elszenvedettek miatt. Hogyan jutott a washingtoni Library of Congressbe, vagyis az ottani nemzeti könyvtárba, ki nem deríthető. Ők "angol magánkézből" vásárolták.

Mindkét biblia valamikor magyar bibliofilek kincse volt, de egyikről sem állíthatjuk, hogy a magyar könyvfestészet emléke, még ha az utóbbi magyar megrendelésre készült is. Nem elsőrendű nemzeti érdek tehát, hogy a magyar gyűjtemény kincsei közé tartozzanak. Egészen más azonban a helyzet az I. Károly királyunk fia, Nagy Lajos uralkodása idején készült híres kódexszel, amelyet sokáig Bécsi Képes Krónika, de most már egyszerűen Képes Króte;nika néven találunk a szakirodalomban. Miért?

A történelem több örökösödési háborút ismer, de arról kevesen tudnak, hogy volt egyszer egy örökösödési hidegháború is. Amikor az első világháború számunkra tragikus vége visszahozta nemzeti önállóságunkat, a "válóper" során számos "vagyonmegosztási" ügyet is el kellett intéznünk Ausztriával. A császárság megszűntével az osztrák állam nemzeti vagyonnak nyilvánította a bécsi császári és királyi gyűjteményeket. E tényre rögtön Magyarország is felfigyelt. Az ügyben a magyar sajtó már 1919-ben széleskörű mozgalmat indított, rámutatva, hogy az osztrák nemzeti vagyonnak nyilvánított nemzeti gyűjteményekbe sok érték a magyar korona jogcímén került, s az új körülmények között ezeknek mi lettünk a jogos tulajdonosai. Bizonyos elvi döntés erről az 1920 júniusában megkötött trianoni békeszerződésbe is bekerült "a magyar szellemi tulajdon fogalma alá tartozó tárgyakról", de több mint egy évtizedbe telt, amíg létrejött a megegyezés a két ország között, és 1932. november 27-én aláírták a múzeumi és könyvtári állományok ügyében kötött velencei egyezményt.

Ennek eredményeképp a nemzeti történet és művelődés szempontjából sok fontos emléket sikerült visszaszereznünk. Az Országos Széchenyi Könyvtár főleg 37 nagybecsű kéziratnak örült, köztük volt Mátyás egykori könyvtárának 16 darabja, Anonymus híres műve a honfoglaló magyarok tetteiről és a Képes Krónika. Ekkor és ezért tűnt el előle a "Bécsi" jelző.

Álljon itt lelkes leírása annak a kiállításnak a katalógusából, amelyen a Bécsből hazakerült kincseket szemlélhette meg a magyar közönség: "Díszes címlappal és csaknem minden lapon egy vagy több, összesen 139 miniatúrával, iniciáléval és lapszéldíszítésekkel... Tartalmazza a magyaroknak a legkorábbi magyar gestákból és krónikákból első ízben egységes, kerek egésszé összeszerkesztett történetét. Szerzője - Jakubovich Emil megállapítása szerint - Kálti Szomajon fia Mihály fia Márkus, székesfehérvári őrkanonok. Készült 1374-től 1376-ig abból az alkalomból, hogy Nagy Lajos király Katalin nevű négyéves leányát 1374 decemberében eljegyezte V. Károly francia király másodszülött fiával, Valois Lajos orléans-i herceggel. A kis menyasszony két év múlva meg halt. A francia királynak ajándékba küldött példány utóbb VII. Károly francia király ajándékából az 1456-ban elhunyt Brankovics György szerb despota birtokába ment át. A 16. században török kézen volt, a 18. század első harmadában már a bécsi Udvari Könyvtárban.

A legszebb magyar krónika, melyet a maga egészében Magyarországon állítottak elő. Ugyanaz a másolója és ugyanaz a festője, mint Nagy Lajos Oxfordban lévő másik kódexének. A művész a nagy király udvari festője volt, aki teljesen otthonosan mozgott a magyar legendák és krónikák világában. A magyar nemzetiségi címerek, viseletek, fegyverek ismerete a magyarországi viszonyokban járatos művészre utal."

Ezekben foglaható össze a kódex első magyarországi kiállítása alkalmából készült leírás, amelyben az az érdekes, hogy mindent úgy kelett kikövetkeztetni, a benne található bejegyzések mindenről mélyen hallgatnak. Még a múlt században fedezte fel "a magyar irodalomtörténetírás atyja", Toldy Ferenc, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában lévő Teleki-kódex ugyanazt a szöveget is tartalmazza, mint a Képes Krónika. Méghozzá azzal a bejegyzéssel, hogy Magyarországon írták le 1462-ben, abból a krónikából, "amelyet a felséges uralkodó - így mondja a latin szöveg - Franciaország királya adott a despota úrnak pompás ajándékul". Nos, ha a másoló az egymásból merítő középkori krónikáink közül valóban a Képes Krónika nyomán haladt, akkor annak 1462-ben már Magyarországon kellett lennie. Nem valószínű, hogy Brankovics szerb despotától - vagy esetleg később - török kézbe került volna, amint ezt bizontos török írással készült lapszéli jegyzetekből gyanították. Ezeket azonban feltehetően törökül jól tudó magyar ember készítette a 15-16. század fordulóján, méghozzá magyar nyelven, de egyenlőre kideríthetetlen céllal. Arra sincs azonban semmi bizonyíték - bár a kódex megérdemelte azt a helyet - hogy Mátyás híres könyvtárában őrizték volna. A bécsi Udvari Könyvtárnak a 17. század első évtizedeiben készült katalógusában bukkan fel először, noha ilyen már 1597-ben is készült.

Röviddel később, a kiállítási beszámoló ismertetése során szó esett egy oxfordi kódexről. Ezt a Bodleyan Library tulajdonában lévő Secretum secretorum, vagyis a Titkok titka című filozófiai jellegű munkát is nyilvánvalóan a Képes Krónika miniátora díszítette - könnyű ráismerni Nagy Lajos alakjára -, de sokkal szerényebb kivitelben. Ki tudja, hogy e két ismert művön kívül hányat illusztrálhatott még Nagy Lajos udvarában az a festő, akiben Jakubovich Emil annak a Hertulnak a fiát gyanította, aki Nagy Lajos atyjának volt udvari festője, s akit a neki adományozott birtok után Medgyesi Miklósnak nevezett?

Említettük már, hogy Dercsényi Dezső 1940-ben közzétett angol nyelvű felhívására két magyar vonatkozású amerikai kódexet is jelentettek. Az egyik Nekcsei Dömötör bibliája volt Washingtonban. A másikat New Yorkban őrzi a Pierpont Morgan Library, mint a Vatikáni Képes Legendárium egy részét, pontosabban annak a lapjaiból kivagdosott és felragasztott képeket. E műről úgy vélik, hogy Nagy Lajos öccse, Endre herceg számára készült, akit felesége, Johanna nápolyi királynő 1345-ben meggyilkoltatott. Mint tudjuk, emiatt Nagy Lajos két hadjáratot is vezetett Nápolyba. Ezek politikai eredményt nem hoztak, de a magyarság színe-virága megismerkedett Itáliával. A kódex ekkor kerülhetett vissza Magyarországra, ahol azután - Lévárdy Ferenc szellemes feltevése szerint - a királyi gyermek tanítására szolgált. Innen vitte magával Nagy lajos leánya Hedvig, amikor lengyel királynő lett, s került a kódex férje, Jagelló litván fejedelem révén a Jagellók könyvtárába, hogy azután a történelem viharai a világ három sarkába sodorják: Rómába, New Yorkba egy része pedig a leningrádi Ermitázsba került. Sajnos, a magyar művészet eme európai ihletésű termékének egyetlen lapját sem őrzi magyar gyűjtemény.

Folytathatnók a sort még néhány kódexszel, amelyek mind azt bizonyítják, hogy Nagy Lajos korára nemcsak az uralkodó részéről, de a vezető egyházi és főúri körökben is megérett az igény a miniatúrákkal díszített szép könyvek iránt: kivirágzott a magyar könyvfestészet Pozsony központtal, de Sopron, Kassa , Pécs, Nagyvárad és természetesen a királyi udvar is büszkélkedhetett műhelyekkel.

A kor legszebb üzenete kétségtelenül a Képes Krónika. Ha e fejezetünk címét - Európa első üzenete - az angol Arnold Joseph Toynbee kedvelt történelembölcseleti kifejezésével "kihívásnak" vesszük, megállapíthatjuk, hogy a magyarság ebben a műben adta meg a "feleletet": megismertette Eurórát a magyarság dicső tetteivel, méltó külsőben bemutatta Nagy Lajos lovagi udvarát. És jó okunk van feltételezni, hogy első hányattatásai után a Képes Krónika egy időre a magyar királyi udvarba került vissza. A bécsi Nemzeti Könyvtárban őrzik Jacobus de Voragine Legenda aurea, vagyis a szentek Aranylegendája című művének azt a kódexét, amelyet Hoffmann Edith szerint Zsigmond királyunk (1387-1437) számára kezdtek készíteni. A híres legendáskönyv eredeti szövege sem Szent István, sem Szent László királyunk alakjával nem foglakozik. A bécsi kódexben azonban megtaláljuk egy-egy szép képpel illusztrált legendájukat, és a festőnek talán éppen a Képes Krónika alapján lehetett adni utasítást, hogy Szent László temetését hogyan ábrázolja. A művész nevét is ismerjük: Martinus Opifex, akinek Zsigmond halála után nyoma vész. Zsigmond uralkodásának utolsó tíz éve azonban összeesik Brankovics szerb despotáéval (1427-1456). Lehetséges, hogy tőle származott át Zsigmondhoz a Képes Krónika. Zsigmond híres volt a kulturális értékek iránti fogékonyságáról. Annak a IV. Károly cseh királynak a fia, aki olasz és hazai művészek foglalkoztatásával a reneszánsz virágzását teremtette meg cseh földön. Zsigmond testvére volt IV. Vencel cseh király, akinek örökölte híres könyvtárát, de nem tudjuk, hogy ennek állományát milyen mértékben növelte. Az ismeretes, hogy könyvei közül mi maradt halála után Budán.

Uralkodása idején kancelláriában dolgozott a nagy humanista bibliofil Vitéz János, akinek unokaöccse, az őt is túlszárnyaló Janus Pannonius 3 éves volt, amikor Zsigmond meghalt.



Előző fejezet -- Címlap -- Következő fejezet