Előző fejezet -- Címlap --

ZÁRSZÓ

Illő-e éppen Nagy István gyűjteményének lehangoló sorsával zárni a magyar bibliofília régi jeleseit bemutató könyvünket? Mindenképpen úgy érezzük, hogy ez az eset zárókő. Véget vetett egy hosszú korszaknak, amelynek csúcsán ott áll a Széchényi Ferenc könyvtáralapításából kivirágzó és az ország közvéleményében egyre inkább méltó helyére kerülő Magyar Nemzeti Múzeum és annak Országos Széchényi Könyvtára.

Könyvünkben elvonult szemünk előtt a magyar királyság megalapításától kezdődően két nagy felzárkózás az európai kultúrához. És benne a két nagy csúcs: Mátyás király és Széchényi Ferenc. Kettőjük munkássága között azonban lényeges különbségeket fedezhettünk fel.

Az első felemelkedés Szent István erőfeszítéseivel kezdődött és érkezett el fél évezred alatt a csúcsra, a Bibliotheca Corviniana magasáig. E könyvtár alapító királya előtt az egyetemes tudás eszménye lebegett, az antik időktől kezdve a saját koráig pergamenre és papírra vetett tudás teljessége. Bibliotékájával ki akarta vívni egész Európa csodálatát, magához szerette volna vonzani a földrész tudósait. Törekvését csak annyiban nevezhetjük nemzetinek, hogy Magyarországnak szánta ezen európai intézmény dicsőségét. A cél, az egyetemesség reálisnak tűnt, hiszen Mátyásnak még aligha volt sejtelme a Gutenberg-galaxisról, a nyomtatott könyvek mindent elöntő áradatáról.

Nagyszabású tervének váratlan és erőszakos vége egyben nemzetünk kulturális erőfeszítéseinek is két évszázados megtoranását prófétálta, amely idő alatt csak kevesekben tudott felébredni a bibliofil szenvedély. Ezzel a kevéssel is - eltekintve olyan kivételektől, mint például Árva Bethlen Kata - Mátyás király eszményét igyekeztek követni. Az ő szemük előtt is az univerzalitás, a teljesség, az egyetemes tudás eszméje lebegett. Természetesen ezt örökölte a török uralom alatti aléltságból ébredező 18. század is. A főpapi és főúri könyvgyűjtők újra szólamhoz akarták juttatni hazánkat az európai koncertben, amelyből a két évszázados török uralom anyagi és lelki sivársága kizárt bennünket. A 18. század magyarságára hárult az a feladat, hogy eltakarítsa a romokat, és a boldogabb európai nemzeteket követve, hozzájuk hasonló országot építsen.

Így jött el a bibliofília új aranykora a kibontakozó és fejledező, monumentális alkotásokra törekvő barokk korban. Ez hozta létre az egyetemességre törekvő nagy papi és főúri könyvtárakat, majd a felvilágosodásnak az Ész tiszteletére szentelt könyvtár templomait. Ezek vetették meg alapját a következő század elején jelentkező nagy nemzeti fellendülésnek. A korszak számos ilyen főrendű bibliofiljének szentelhettünk volna még külön fejezetet. Helyesebbnek tartottuk azonban, ha ezek helyett szót ejtünk a saját anyagi lehetőségeik szerint kevesebbet, de éppen olyan lelkesedéssel áldozó közrendű emberekről. Olykor-olykor igyekeztünk felvillantani vagy felsorakoztatni ezek közül külön fejezetet nem kapó neveket is. Meggyőződhettünk arról, hogy a könyvszerető magyarok száma légiónyi volt.

Ez egyben azt is jelenti, hogy nagyok és kicsik között egyaránt válogatásra kényszerültünk. Másképpen elvesztünk volna a tudományos és csak szakembereket érdeklő adathalmazban. Célunk ezzel szemben az volt, hogy olvasmányos áttekintést nyújtsunk a bibliofília széles spektrumának bemutatásával. Még a jellegzetes alakok felvonultatásánál sem tartottuk azonban szükségesnek gyűjteményük részletes, csak szakembereket érdeklő - és azok számára sok esetben már részletesen fel is tárt -ismertetését.

Annyi mindenesetre kiviláglik a fejezetekből, hogy az egyetemességre való törekvés mellett sokáig milyen mostoha szerepet kaptak a magyar könyvek. A bibliofileket inkább vonzotta a külföldi irodalmak gazdag termése és szép kiállítása. A gyűjtőkör hungaricum-szempontú behatárolása Széchényi Ferenc érdeme, ami egyre inkább meghatározójává vált az utána következő bibliofilek munkásságának.

Széchényi Ferenc érzékeny füllel meghallotta a kor hangját, amelyet 1790-ben Hochmeister Márton, akkor Nagyszebenben, de egyébként Kolozsvárt is tevékenykedő nyomdász és könyvkereskedő így fogalmazott meg "a Rét utcában lévő könyvesboltjában feltalálható" könyveit ajánlva: "Mentől nagyobb fájdalommal kellett eddig tapasztalni, hogy annak a nemzetnek - amelynek dicsőségéről kisebb vagyok én, hogysem szólhassak - oly kevesen találkoztak ezelőtt, akik anyjokhoz tartozó tiszteletükről megemlékeztek volna, hogy annak nyelvét gyarapítani és az erre szolgáló könyveket szaporítani kívánták volna, annál nagyobb örömére és vigasztalására szolgálhat kinek-kinek, valaki csak a nemes magyar nemzethez érdeme szerint való tisztelettel viseltetik, hogy már ma ezen nemzetnek fiai is felébredvén, ebbéli kötelességüket bővebben teszik, és ebbeni szorgalmatosságukat máris annyira léptették, hogy kevés neme légyen a tudománynak, amelyről könyvek ezen nyelven ne is találtassanak. Én is azért ezen nemes hazának fia lévén, vétkeznék, ha ezen örömben részt nem vennék, és kötelességemet tehetségemhez képest nem tenném. Több pedig tőlem ki nem telhetvén, udvarlok nemes magyar hazámfiainak e következendő könyvek lajstromával, kikérvén egyszersmind, méltóztassanak velem más könyvek iránt is - amelyek eddig könyvtáramban nem találhatnának - parancsolni. Akármely alkalmatosságon is örömmel fogok kapni, amelyben csak megbizonyíthatom, mely nagy tisztelettel és készséggel legyek Kedves Magyar Hazámnak alázatos szolgája: Hochmeister Márton, különös királyi szabadsággal való könyvtáros."

Széchényi Ferenc könyvgyűjtő és bibliofil munkássága egybeesik a magyarságot minden vetületében, nyelvben, ruhában és szokásokban hangsúlyozni akaró korral. Ő ezt a nemzeti magára találást - modern kifejezéssel identitáskeresést - a bibliofília mezejére is kiterjesztette, munkásságával példát mutatva kortársainak és követőinek, elvégezve azt a munkát, amely később már jóval nehezebb feladatot jelentett volna. És jelentett is, de ehhez az ő munkássága rakta le az alapokat, adta meg az egyértelmű szempontokat. Kezdeményezése óta kapott új szerepet a magyar bibliofília, és kapott igazán nemzeti tartalmat. Nevezetesen az idegen kultúrjavak meghonosítása után a nemzeti nyelv és műveltség terjesztésében, a nemzet tollforgatóinak Európa-szerte is megnyilvánuló munkásságának feltárásában. Vele lezárult egy nagy korszak, bár mellé, mint jelentős bolygó mellé még idekívánkozott néhány kísérő alakjának bemutatása is. A többiek, a következők, művének folytatói - köztük olyan nagyságok, mint Ráth György, Todoreszku Gyula vagy gróf Apponyi Sándor - már új könyvet igényelnek. E meggondolásunkat az is indokolja, hogy közben a nyomdatechnikának a tökéletesedése is új bibliofil korszakot teremtett. Új próbálkozások jelentkeztek a szép könyv irányában, egyúttal átalakult, nagyiparivá vált a könyvkötészet is. Az egyre inkább tökéletesedő és tulajdonképpen máig útját kereső könyvrestaurálás pedig sokszor még a szakembereket is zavarba ejtő eredményekkel állt elő.

Minderről majd egy másik könyvben.



Előző fejezet -- Címlap --